A jövő klasszikusai között Tokajban

Talán a jövő klasszikusai (is) jártak köztünk

Augusztus közepétől már talán kevésbé erősen süt a nap, rövidebbek a nappalok, enyhén hűvösödnek az éjszakák. A magyar irodalmat magas szinten művelő írók, költők, szerkesztők, újságírók számára azonban nem csak ez jelenti a nyár közelgő végét, hanem az is, hogy Tokajban megnyitja kapuit az irodalmárok seregszemléje, az – idén már 51. alkalommal megrendezésre került – Tokaji Írótábor.

A tavalyi félévszázados jubileum után sem csökkent az érdeklődés a tollforgató embereket összehozó rendezvény iránt. Minden évben más és más tematikával kerül meghirdetésre a tábor, idén „A folyóiratoktól a tankönyvekig” címet adta neki a tábor vezetősége. A szervezést, szinte minden gyakorlati kivitelezést – jól összeszokott kis csapatával együtt már kilenc éve – Papp-Für János költő, az Írótábor titkára intézi. A legfontosabb számszaki tudnivalókat is tőle tudtuk meg:

– Látogatottság, érdeklődés tekintetében azt mondhatjuk, hogy ez a tábor iránt stagnál. Akárcsak tavaly – pedig akkor félévszázados jubileumunk volt – olyan másfélszáz résztvevő jött el idén is. Ennek a számnak olyan 80 százalékát teszik ki az aktív írók, költök, a fent maradó húsz százalékot pedig érdeklődő műkedvelőknek mondanám. Az itteni táborozás egyébként nyitott mindenki számára, bár az Írószövetség tagjai valamivel kedvezőbb áron jutnak hozzá a lehetőséghez. A befizetett pénzért három éjszaka szállást, teljes ellátást – első nap estétől, utolsó nap reggeliig – illetve minden eseményünkön való ingyenes részvételt kap a jelentkező.

Ahhoz, hogy ezeket valóban kedvező áron tudjuk biztosítani, szükség van anyagi támogatásra, idén a Nemzeti Kulturális Alap, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Petőfi Kulturális Ügynökség és a MOL Alapítvány segített minket. Tokaj városa nem pénzbeli segítséget nyújtott, de ingyenesen bocsátotta rendelkezésünkre a szükséges tereket, épületeket.

Az év programjának összeállítása az elnökség – tagjai L. Simon László az Írótábor elnöke, Erőss Kinga, az Írószövetség elnöke, illetve Soltész Márton – feladata. Én – mint titkár- ugyan nem vagyok része az elnökségnek, de javaslataimat, ötleteimet megoszthatom velük. Most ugyan befejeződött a tábor, de indul a következő év szervezése, szeptembertől már adjuk be újra a pályázatokat.

Idén augusztus 14. hétfőtől indultak a tábori napok, a megnyitó szokás szerint abban a Rákóczi pincében volt, ahol a hagyomány szerint egykor Szapolyai Jánost Magyarország királyává választották.

Az Írótábort Závogyán Magdolna kultúráért felelős államtitkát nyitotta meg, de köszöntőt mondott a Posta György – a 950 éves – Tokaj város polgármestere, dr. Horváth Ágnes a Tokaj-Hegyalja Egyetem rektora, Szentmártoni János helyettes-államtitkár, az eseményt pedig L. Simon László, az Írótábor elnöke moderálta. A pincebeli jó hangulatot fokozta, hogy a táborozók kóstolót kaptak kétfajta helyi minőségű bor kínálatából is. Az este színházi előadással, illetve felolvasóesttel és fogadással zárult.

Következő két napban napközben kerekasztal beszélgetéseken vitatták meg napjaink legfontosabb irodalmi, oktatási kérdéseit, melyek közül talán kedden az Irodalom az oktatásban, szerdán pedig az Online vagy print (folyóiratok és a támogatási rendszer) váltotta ki a legnagyobb érdeklődést. A keddi nap esetleges feszültségét este a Demeterervin Borászat borkóstolója oldotta.

A szerdai nap délutánján az immár hagyományos Írótábor válogatott- Tokaj város válogatottja kispályás labdarúgó mérkőzés hozott némi izgalmat, ezután a Milleneumi Emlékparkban került sor két dombormű – Petőfi Sándor és Oláh János ábrázolások – felavatására, illetve Kabdebó Lóránt tiszteletére megtörtént egy emlékfa ültetés.

A napot – s tulajdonképpen az idei Írótábor rendezvénysorozatát – a zárófogadás keretében lebonyolított Hordó-díjak díjátadó ünnepsége zárta.

Csütörtök reggel reggeli után szétoszlottak a résztvevők, hazaindultak, mert várták őket az új céljaik, ezek közül is talán a legfontosabbak, hogy remek, értékálló, maradandó írások születhessenek meg.

Ennyi röviden az az eseménysorozat, ami az idei tábor tematikájában szerepelt. Ennél azonban valószínű, hogy sokkal fontosabb, hogy hogyan érezték magukat, milyen impulzusokat, feltöltődést kaptak, milyen új művészi kapcsolatokat tudtak kiépíteni azok, akik ellátogattak ide.
Találomra megkértünk néhány résztvevőt – neveseket és még névteleneket egyaránt – mondják el benyomásaikat, élményeit az írótábori eseményekhez kapcsolódva.

Kukorelly Endre, író:
– Kezdetben verseket írtam, majd regényeim, esszé, gyermekvers, irodalomtörténeti, sport témájú köteteim is megjelentek. Mindenféle műfajban igyekszem alkotni, például drámáimat is játszotta már a Katona József Színház.
A rendszerváltás környékén azt gondoltam, hogy milyen jó, hogy mostantól nekünk irodalomművelőknek nem kell a politikával foglalkozni, aztán a szeszélyes sors úgy hozta – bár soha ilyen ambicióim nem voltak – hogy az LMP színeiben két és fél évig parlamenti képviselő lettem. Nem bántam meg, de egyáltalán nem tartom, tartottam életem fő csapásirányának
Egyébként politika tekintetében az ókori görögökkel értek egyet, akik kimentek az Agórára és ott ágáltak. Mindenki részt vett a közéletben, aki pedig ezt nem tette meg, azt lenézték és bios idioticosnak nevezték.
A kilencvenes évek elejétől sokat jártam ide a táborba, aztán jött egy hosszú szünet, viszont tavaly meghívott előadóként, idén pedig a fociválogatott megszervezőjeként ismét itt vagyok. Fontosnak tartom az irodalom közéletiségét, fontos az irodalom intézményrendszerének megtartása, a személyes kapcsolatok építése. Sajnos a kulturális művészet presztízse meglehetősen rossz állapotban van jelen pillanatban, s mindenkinek, akit ez érint, mindent meg kell tennie, hogy ez jó irányba változzon, erre pedig az itteni találkozások, viták jó lehetőséget adnak.

Tölgyesi Lívia, mesélő:
– 2009 óta jelennek meg könyveim, kicsiknek és nagyoknak mesélek, de összességében véve én elsősorban ifjúsági irodalommal foglalkozom. Fő terepem a próza, de versikéket, verses meséket is írtam, minden írásomat a humorral próbálom meg ízletesebbé tenni. A legnagyobb dicséret, hogy tudom, a gyerekek szeretik az írásaimat.
Magyar szakos tanítónő a végzettségem, de emellett etika-filozófia szakos tanár is vagyok. Részt vettem az etika tantárgy bevezetésében, a kapcsolódó tankönyv megírásában, a tanárkollégákat pedig bevezettem a tantárgy tanítási módszertanába.
A táborban először vagyok, nagy örömmel tapasztaltam, hogy helyem van ebben a közegben, bár azt is érzékelem, hogy az ifjúsági irodalom kissé perifériára szorult. Sikerült olyan kapcsolatokat létrehoznom, melyekről úgy gondolom a jövőben segítségemre lehetnek, de egyúttal azt is látom, mindenki legalább annyira más, mint én.

Petrusák János, író, újságíró:
– Tagja vagyok az Írószövetségnek és a Magyar újságírók Közösségének. Írással 1997 óta foglalkozom, az Írótábor rendezvényen már negyedik éve részt veszek.
Bár már 22 saját köteten vagyok túl, ezek sajnos általában kis – néhány százas -példányszámúak. Ellenpéldaként említem, a Hívnak a kürtök történelmi ifjúsági regényemet, mely már ötezer példányban kelt el, illetve a Tanúm az Isten kötetem – gróf Eszterházy János felvidéki politikus életregénye – szintén több ezer példányban fogyott el a Felvidéken.
A tábor hozadéka, hogy olyan emberekkel lehet itt megismerkedni, akikkel máskor nehéz lenne találkozni, rá lehet csodálkozni nagy öregek munkamódszereire, meg lehet ismerni az új, fiatalabb írónemzedék képviselőit. Két kis személyes tábori történetemet is elmesélném. Egy szerkesztővel online nagyon összerúgtuk a port, de most itt személyesen találkozva egy feles mellett sikerült minden ellentétet elsimítani. A táborozásomhoz köthető, hogy néhány éve itt ismertem meg Pósa Zoltánt, aki nagyon rajta volt, hogy Írószövetségi tag legyek, s ez végül neki is köszönhetően sikerült is. Azt hiszem ezek után érthető, hogy miért szeretek ide járni, s mindezekre ráadásul itt vannak még a kihagyhatatlanul finom tokaji borok is!

Takaró Mihály irodalomtörténész:
– Néhány éve követem az Írótábor munkáját, rendszeresen talán most harmadszor vagyok itt. Ami feltűnt nekem, mint jelentős struktúraváltozás, hogy eddig főleg előadások voltak, most pedig ezeket felváltották a kerekasztal beszélgetések. Azt, hogy ez jó döntés volt-e, majd az idő eldönti.
Idén sok olyan téma felvetődött, ami közérdeklődésre tarthat számot – sajtó és irodalom, oktatás és irodalom, írószervezetek működése – ezek mind a mai magyar írótársadalmat érdeklő dolgok, s ez mindenképpen jó.
Azt is mondhatjuk, hogy a Tokaji Írótábor ma már a történelem része, akkor alakult, amikor, még diktatúra volt és működött a három T az irodalom vonalán is. De azt is tudni kell, hogy a mai írótársadalom is sokszínű, értékelvűség, értékalapúság szerint. Látható, hogy nincs itt mindenki, aki számít ma az irodalomban, ez egyrészt szomorú, de ugyanakkor természetes is. A magyar írók mindegyike soha nem volt egy táborban, már az első világháború előtti időszaktól sem, ez a rétegződés azóta is megmaradt. Szerencsére az irodalom az írás, megadta és megadja a lehetőséget, hogy a szerzők úgy fejezzék ki a gondolataikat, hogy az olvasó a művön keresztül fogja azt az üzenetet, amit másképpen nem lehetne kimondani.
Az Írótáborban azonban nem csak hallgatni lehet a kerekasztalok résztvevőit, de ez valamiféle fórumlehetőséget is ad azoknak, akiknek akár karakteres véleményük is van a témában. Abban a kerekasztal beszélgetésben is láthatta és hallhatta a közönség a véleménykülönbségeket, amiben magam is résztvevő voltam, és a végén a hozzászólások még tágították is ezt a teret.

Véget ért tehát három gondtalanul eltöltött nap, s a negyedik nap reggelén hazaindulva igyekszünk átgondolni, mit hozott nekünk az idei tábor, milyen gondolatokat ébresztett bennünk, milyen jó és hasznos impulzusok értek ez alatt az idő alatt minket. S talán néhányunkban az is felrémlett, hogy esetleg a jövendő Ady Endréje az, akivel este iszogatták a sárgamuskotályt, egy új Fekete Istvánnal kanalazták együtt ebédnél a finom levest, vagy egy új Szabó Lőrinccel nyúltak egy időben a rántott hús felé az állófogadáson. Mert azt ma még nehéz megjósolni, hogy a jövő nemzedéke kit fog a kortársaink közül igazán méltányolni, kik hullanak ki az idő rostáján, s kik maradnak meg az örökkévalóságnak.

Tölgyesi Tibor