daextlwcn_print_scripts(false);

Felsorolni is nehéz, mennyi kihívással találja szemben magát az, aki a gyermek- és diákétkeztetést választja hivatásul” – írja oldalán a pécsi óvodák étkeztetéséért felelős cég, mely bemutatkozásában azt állítja, “bízik a minőség erejében”. Pécsi szülők egy jelentős része vitatkozna ezzel az állítással. Sőt, vitatkozik is.

Egy pécsi óvodás édesanyja egy véletlennek köszönhetően látta meg, mit kapnak az óvodák a gyermekétkeztetésért felelős cégtől “étel” címén. Mivel panaszait semmibe vették, végső elkeseredésében a nyilvánossághoz fordult. Érdemben a pártok közül egyedül a pécsi Mi Hazánk foglalkozott az ügyével, majd pedig a hír eljutott szerkesztőségünkhöz is.

Vajon a savanyú, penészes répa is a reformkonyha része? 

Lapunk megkereste az édesanyát, aki elmesélte nekünk, hogy az egész ügy ki sem derült volna, ha a minap egy véletlen folytán nem megy korábban a gyermekéért az óvodába. Pont uzsonnaidő tájékán érhetett oda, és akkor látta, ahogyan az óvónők a gyerekek uzsonnájából kiveszik a savanyúszagú, penészes répát, illetve a “nem túl ehető formában lévő” szalámit, majd azt a kukába dobják.

Az óvónőkkel beszélve megtudta, nem ez az első eset, hogy romlott (vagy erősen annak tűnő) ételt küldenek a gyerekeknek, ezeket ők rendszeresen kiselejtezik, ennek köszönhető, hogy komolyabb csoportos megbetegedés még nem ütötte fel a fejét az intézményben.

Mégis meddig és hogyan kell tárolni a répát, hogy savanyú és penészes legyen?

– tette fel a költői kérdést lapunknak az édesanya, hozzátéve az újabb jogos észrevételt, hogy a penészes répát látva mégis ki hagyta jóvá annak kiszállítását a gyermekek számára?

Az óvónőktől az édesanya azt is megtudta, ők már többször panaszkodtak az ételek (kétes) minősége miatt, sőt, kifejezetten kérték, hogy például halpástétomot, tojáskrémet, és hasonlókat ne is küldjenek, mert azoknak rendre furcsa szaguk van. Ettől függetlenül ugyanúgy küldik. Ők ekkor azt tanácsolták az anyának, tegyen ő panaszt, hátha a szülők hangjára jobban odafigyelnek.

Nos, ő így is tett. Írt egy panaszlevelet a gyermekétkeztetést ellátó cégnek, mire egyszerűen felkérdezték, “milyen formában látta és kóstolta az óvodásoknak szánt ételeket” a tisztelt felnőtt?

Még nekik állt feljebb

– fakadt ki az édesanya, hozzátéve, több alkalommal előfordult már, hogy a gyerekek ebédelni sem tudtak, mert olyan fura állaga vagy szaga volt a levesnek, hogy az óvónők oda se merték adni nekik. De megesett az is, hogy uzsonnára csak vajas zsemle jutott, mert a felvágott büdös volt vagy penészes.

Ezt a képet a Mi Hazánk pécsi képviselőjelöltje juttatta el hozzánk, akinek az unokája szintén egy olyan óvodába jár, melynek ellátásáért a cég felel. Ő azt írta megjegyzésben, hogy miután a zöld, penészes felvágottat kidobták, ennyi maradt a gyerek uzsonnájából.

Amikor a szülő a problémával megkereste a cég területi menedzserét, ő azt állította, egyetlen óvodától sem érkezett hozzájuk panasz, de “utánanéz”.

Egyéb problémák is vannak a gyermekétkeztetéssel

A gyermekétkeztetéssel kapcsolatban egyébként városszerte komoly problémák vannak úgy általánosságban is. Amikor éppen nem romlott az étel, akkor is rossz ízű, vagy szimplán csak ízetlen, összetétele és mennyisége pedig olyan, amilyen. “Azért fizetek havi 9 ezer forintot, hogy utána ugyanúgy éhesen jöjjön haza a gyerek?” – fakadt ki a szülő, aki az ominózus eset óta már annak is örülhet, ha legalább gyomorrontást nem kap a gyerek.

Az említett cégről egyébként tudni kell, hogy gyakorlatilag leuralta a gyermekétkeztetést Pécs városában, monopolhelyzetével pedig tisztában is van. Weboldalukon pedig azt írják, úgy állnak hozzá a gyermek- és diákétkeztetéshez, “mintha a saját gyermekeiknek főznének…” A gyermekeik érdekében reméljük, ez nem így van.

 

A lapunkat megkereső édesanya egyébként nem hagyta annyiban a dolgot, panaszt írt a Nébihnek is, amely azt ígérte, “kivizsgálják az esetet”. Kíváncsian várjuk a fejleményeket…

 

Kiemelt képünk illusztráció.

 

A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!

IMPRESSZUM

Felelős kiadó: Innovatív Kommunikáció Alapítvány
Főszerkesztő: Horváth Tamás

© 1999 – 2024 Magyar Jelen, magyarjelen.hu
Exit mobile version
daextlwcn_print_scripts(true);