A koronavírus-járvány az EU-ban hatalmas fejetlenséget okozott. A túlbürokratizált vezetés képtelen volt megfelelő választ adni a válságkezelésre, ráadásul az általuk oly sokszor hangoztatott szolidaritás terén is teljes csődöt mondtak. Merkelék jobban aggódtak az Európába látogató harmadik országbeli jövevényekért, mint az olaszokért, vagy a spanyolokért.
Ennek a magatartásnak meg is lett az eredménye, méghozzá az egyik legrosszabb forgatókönyv érvényesülésével. Ekkor kapott csak a fejéhez Angela Merkel német kancellár és Emmanuel Macron francia államfő. Együtt bejelentették egy 500 milliárd eurós támogatási alap létrehozásának tervét, amit négy állam rögtön vissza is utasított.
Ausztria, Dánia, Hollandia, és Svédország szerint nem kellene segélyekkel segíteni egyetlen európai országot sem. Csakis a visszafizetendő hitel jöhet szóba. Ez a hozzáállás Svédország tekintetében a legképmutatóbb, ugyanis a napokban éppen a svéd parlament szavazta meg – a Svéd Demokraták kivételével – egyhangúlag, hogy országuk kifizeti Szomália IMF tartozását.
A sajtóban csak „takarékos négyesként” emlegetett országok most kőkeményen szembehelyezkedtek a korábbi német-francia hegemóniával, így az EU belső feszültségei már nem korlátozódnak az észak-dél és kelet-nyugat tengelyre.
A kínai befolyás
Az unió belső feszültségei, a széthúzás, esetleg a végleges szétes ugyan nem lenne egy kiheverhetetlen tragédia, színre lépett azonban egy igazán aggasztó tényező, méghozzá Kína. Miközben a koronavírus kapcsán az európaiak egyre nagyobb számban csalódnak a teljesen inkompetensnek bizonyuló Európai Unióban, a járványt világra szabadító országra egyre többen szimpátiával tekintenek.
Miután a vírus gócpontja Európa lett, Kína elsőként jelentkezett be, hogy jutányos áron (gyakran gyári hibás) egészségügyi maszkokkal, olcsó, megbízhatatlan tesztekkel, és kétes megbízhatóságú lélegeztetőgépekkel árasztja el Európát, mindezt remek reklámba csomagolva.
Ezen felül meghirdette az „Új selyemút” programot, amely szárazföldi összeköttetést kíván teremteni Kína és Európa, illetve a Közel-Kelet között, Peking legfontosabb stratégiai befektetési kezdeményezése, ami jelentős infrastrukturális beruházásokkal, például kikötőfejlesztésekkel jár világszerte. Ezt a nyugat-európai kormányok is látják, ezért az 500 milliárdos alap alapvető célja lenne, hogy a gazdaság stratégiai szektoraiban Európán belül fenntartsa a befektetések forrását, távol tartva Kínát.
Ez válaszút elé állítja Olaszországot, amely az Új selyemút egyik kedvezményezett országa. A kérdés az, hogy a római kormány nyugat vagy kelet felé fordul-e? A kínaiak Trieszt kikötőjének fejlesztését ígérték, ami a keletről érkező áruk logisztikai központja lehetne, ám ezt az üzletet elvihetik Szlovéniába vagy Horvátországba.
Közvélemény-kutatások
A legfrissebb közvélemény-kutatások szerint az olaszok leginkább Kínában és Oroszországban bíznak, legkevésbé pedig Németországban és Franciaországban. Míg két éve az EU támogatottsága 65 százalékos volt, mindössze 26 ellenében, addig mára – hála az unió által mutatott „szolidaritásnak” – ez az arány 44 – 42-re módosult.
Hasonló felmérés készült Németországban is, ott a megkérdezettek 36 százaléka szerint hazájuknak szorosabb viszonyt kellene kiépítenie Kínával. Ebből a 36 százalékból a válaszadók túlnyomó többsége fiatal. Az idősebb korosztály továbbra is inkább az USA-hoz közeledne.
Összességében tehát elmondható:
az Európát fenyegető legnagyobb veszély nem az unió széthullása, hanem az egyre erősödő kínai befolyás.
Elemi.hu/Napi.hu
A X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
