„Pozsonyban magyarsága miatt támadtak egy 20 éves fiatalra szlovák soviniszták. Az aljas elkövetők kérdőre vonták a magyarul beszélő fiatalokat, majd ezután egyiküket nyakához szorított késsel is megsebesítették, aki csak a csodával határos módon nem szenvedett életveszélyes sérülést” – fogalmaz közleményében Dócs Dávid, a Mi Hazánk és a Nemzeti Összetartozás Bizottság Autonómia Albizottságának alelnöke.
A rendőrség szerint is a magyarsága miatt támadták meg a pozsonyi késelés áldozatát
„Az Orbán-barát Fico-kormány az őshonos magyar kisebbség legalapvetőbb jogait sem garantálja Felvidéken, amit mi sem igazol jobban, mint hogy pusztán a tájegységre utaló szó leírásáért is beperelték például a dunaszerdahelyi polgármestert. A gyűlöleten nem kell csodálkozni irányunkba, hiszen a mai napig érvényben vannak azok a Benes-dekrétumok, melyek a magyarság kollektív bűnösségét mondják ki, s ennek értelmében a legalapvetőbb jogaik is sáros lábbal vannak tiporva nemzettestvéreinknek”
– folytatja a Mi Hazánk Mozgalom alapító alelnöke.
„A Mi Hazánk Mozgalom felszólítja Szijjártó Péter külügyminisztert, hogy azonnal kéresse be a szlovák nagykövetet és kérjen garanciákat arra, hogy Felvidéken nem fog megismétlődni ilyen eset többé, főleg nem a történelmi koronázó városunkban”
– összegzi a politikus.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!