A víz bizony szalad, írhatnám Wass Albert megállapítását, melyet az író is inkább hasonlatként használt és vetett papírra. Ugyanis a szaladó víz jelképezi az időt, mely egyre gyorsabban szalad tova saját medrében, és persze a mainstreamben is.
Alig egy héttel ezelőtt még a perzselő kánikuláról szóló hírek uralták a címlapokat, hogy aztán úgy váltsa fel ezeket a híreket az árvíztől való rettegés, mintha előbbi soha nem létezett volna, pusztán távoli emlék lenne csupán. Jellemző a hírgyártás világára persze, hogy a ma aktualitásaira igyekszik reagálni, sokszor könnyelműen feledkezve meg a tegnap történéseiről és az azokat kiváltó folyamatokról. Ez a víz igazi szaladása.
Talán az egyetlen felhős, borongósabb augusztusi napon jártam a Zöld Gerilla megmozdulásán, melyen tevékkel vonultak az Agrárminisztérium épülete elé a vízgazdálkodás reformját követelve. Kiemelték akkor, hogy a nyár eleji dunai és tiszai árvizek nyomán, melyektől szintén rettegett mindenki, aki a napi híreknek enged, nyolc és fél Balatonnyi vízmennyiség szaladt át országunkon. Ebből a temérdek mennyiségből egy csepp nem sok, annyit nem sikerült hasznosítani a következő, forró és száraz hetekre.
Ki is tikkadtunk, mármint a Kárpát-medence, mely augusztus végére néhol inkább már a szavannára emlékeztette a pusztákon kirándulókat, mint azt egy ismerősöm közösségi oldalon közzétett bejegyzésében is láttam. A választási eredmények júniusban nem, az életterünk kiszáradása azonban nagyon is jól látszódott akár a Holdról is, de a műholdakról biztosan. Ennek pedig súlyos következményei lesznek, és messze nem csak az élelmiszeriparban. Gazdasági, demográfiai folyamatokat indít el, melynek a végét még nem láthatjuk. Megoldás pedig lenne.
A szaladó vízben ugyanis akadnak még kövek, melyek maradnak, hogy emlékeztessenek a cselekvés fontosságára. Ezért is volt fontos a Zöld Gerilla augusztusi megmozdulása után a Mi Hazánk szombati gazdatüntetése. Az ugyanis szintén életterünk elsivatagosodására, az azonnali cselekvésre kívánta felhívni a figyelmet, szintén egy őszies, borongós napon. Egy délutánon, melyen hónapok óta nem látott csapadékmennyiség áztatta a végletekig kiszáradt magyar talajt és kezdte duzzasztani folyóinkat.
Ettől az árhullámtól, mely a Dunán és a néhány hete csaknem kiszáradt Tiszán készül végigszaladni, megindulhat ismét a félelem és rettegés. Kattintásvadász címek születnek látványos fotókkal a budapesti rakpartokról, melyeket az autósok elől igen, a természettől azonban nem lehet elzárni. Néhány napig most ez uralja majd a közbeszédet, csak a megoldást nem akarják látni az illetékesek, hiába van ott az orruk előtt. Persze, hiszen érdekeket sértene, talán fontos emberek pillanatnyi gazdasági érdekeit. A víz pedig az időhöz hasonlóan egyre csak szalad, helyében pedig úgy tűnik, csak a sivatag marad.
Nagy bajban a magyar vidék – a vízhiány miatt szervezett gazdatüntetést a Mi Hazánk
Ha nem változtatunk a vízpolitikán, hamarosan sivatag lesz az országból
