Szombat délután 14:00-kor vette kezdetét a Mi Hazánk által meghirdetett gazdatüntetés. Toroczkai László, a nemzeti ellenzéki párt elnöke a magyar vidék problémáira, elsősorban a kormány vízgazdálkodással kapcsolatos mulasztásaira igyekszik felhívni a figyelmet a rendezvénnyel. Percről perce tudósításunk.
17:28 A kormányhivatal előtti lépcsőkön állva Toroczkai László köszönetet mondott minden megjelentnek, kiváltképpen a bátor gazdáknak, ezt a tömeg óriási tapsviharral támogatta meg.
Megjegyezte, hogy a rendőrség által maximum engedélyezett 50 traktoros “kvótát” nagyjából sikerült kimeríteni, és teljesítették a tüntetés kitűzött céljait. Végül arra kérte a megjelenteket, hogy mivel tovább fogják vinni ezt az ügyet, a következő megmozduláson is mindenki legyen ott.
“Nem adjuk fel, a harc, a küzdelem folytatódik!”
– zárta rögtönzött beszédét a Mi Hazánk elnöke.
17:24 A pártelnök kijött a kormányhivatal épületéből, ahol a lépcsőkön állva arról beszélt, hogy a kormány és a főispán megbízásából egy főosztályvezető vette át a petíciót. Elmondta, hogy konkrét ígéretet kaptak arra vonatkozóan, hogy az illetékes minisztérium és a kormány asztalára fog kerülni a petíció.
Megismételte, hogy ahogyan korábban megígérte, folyamatosan nyomon fogják követni javaslataik és a legfontosabb üzenetük, a felelős vízgazdálkodás érdekében tett lépéseket. Erről folyamatosan tájékoztatni fogják az ország közvéleményét.
17:20 Toroczkai László megindult a kormányhivatal bejárata felé, ahova beengedték.
17:15 A Mi Hazánk elnöke szerint ésszel kell kormányozni az országot, és azt követelte, hogy a víz pótlása legyen nonprofit, mert az minden magyaré. Kiemelte, hogy nincsen több időnk, azonnali cselekvésre van szükség. Toroczkai László ígéretet tett arra, hogy követni fogják a további történéseket, hogy meglássák, lesz-e bármi foganatja javaslataiknak.
Emellett az emberek segítségét kérte, hogy mindenki (elsősorban azok, akik a “föld közelében vannak”) küldje el saját javaslatait a vízhelyzettel kapcsolatos problémák megoldására.
Toroczkai kijelentette, hogy ha a Mi Hazánk kormányt alakít, nagyon gyorsan kézbe veszik az ügy megoldását. Ha pedig nem látják, hogy bármilyen kézzelfogható eredménye lett volna a tüntetésnek, legközelebb még több résztvevőnek kell eljönnie. A pártelnök elmondta, hogy rengeteg pozitív üzenetet kaptak olyanoktól is, akik nem tudtak ma eljönni, nekik azt üzente, hogy “ne féljetek, mert ha sokan leszünk, ha mindenki kijön, akkor nem tudnak mindenkit megbüntetni”.
Emellett ígéretet tett, hogy mindenkit egyenként fog megvédeni, aki ma eljött a traktorával, és a jövőben esetleg bármilyen retorzióval kell szembesülnie.
“Legközelebb, ha szükséges, az egész országnak kell megmozdulnia, azt majd megérti a kormány”
– zárta beszédét a Mi Hazánk elnöke.
17:01 Toroczkai elmondta, hogy a főispán korábbi visszautasítása ellenére két napja megkereste, és közölte vele, hogy mégis átveszik a petíciót, és a kormány tárgyalni fog a Mi Hazánk javaslatairól, amelyek egyenesen a gazdáktól érkeztek, akik mindig kitartanak a föld mellett, nem adják fel őseik útját.
A petíció pontjai a következők:
- Felelős es átlátható vízgazdálkodást (évtizedek, évszázadok óta nemzetellenes mulasztást követnek el a kormányok ezzel kapcsolatban)
- A Dunán es Tiszán lefolyó vízmennyiséget a természetes talajba való vezetéssel meg kell fogni, fel kell használni
- Az ezzel kapcsolatos beruházások kiemeltek legyenek, nyilvános költségvetésekkel
- Hozzanak létre egy vízgazdálkodást felügyelő parlamenti bizottságot
- Tartsanak lakossági fórumokat az érintett területeken, tájékoztató jelleggel
- Vonják be a gazdákat es a lakosokat a tervezésbe
- Tegyék rendbe a meglévő csatornákat
- A korábbi vízjárta területeket minősítsék újra vízjárta területekké
- Konkrét es folyamatos tájékoztatás a vízállásról
- Az ökológiai es öncélú vízkivitel összehangolása
- Hangolják össze a különböző szakmai elképzeléseket
16:56 Toroczkai László felhívta a figyelmet arra, hogy a Homokhátság egyes részei már sivatagnak minősülnek. Szerinte óriási felelőtlenség a kormány részéről, hogy semmit nem tesz az elsivatagosodás ellen. Kiemelte, hogy
a Mi Hazánk nem hisz az akkumulátorgyárak koncepciójában, hiszen ezek számos egyéb aggály mellett csupán vendégmunkások tömkelegét csábítják az országba.
Ezzel kapcsolatban hozzátette, hogy Szegeden már kínai nyelvű osztályok indulnak az iskolákban.
A Mi Hazánk elnöke kiemelte, hogy vannak területek többek között a tanyavilágban, ahova még mindig nem vitték el a vezetékes vizet, és ha így folytatjuk, magyarok százezreinek fog ellehetetlenülni az élete és a megélhetése.
A nemzeti párt követeli a kormánytól, hogy késlekedés és időhúzás helyett azonnal cselekedjen.
16:53 A pártelnök felelevenítette, hogy korábban egy újságíró megkérdezte tőle, hogy fél-e a Tiszától? Ő ekkor azonban a folyóra gondolt, és nem a Magyar Péter-féle politikai formációra, ezért visszakérdezett, hogy viccel-e, hiszen “hogy félnék, amikor mellette nőttem fel!”
Toroczkai szerint van egy történelmi igazság, amit nem szabad félni kimondani: Széchenyi István részéről a Tisza szabályozásának ötlete hiba volt, hiszen a természetes folyamatokba való emberi beavatkozás soha nem jó út,
aminek előbb-utóbb meglesz a maga böjtje, erre példaként a nagy szegedi árvizet hozta fel a nemzeti párt elnöke.
16:47Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke lépett a színpadra. A nemzeti párt vezetője szerint a kormány tudatosan, szándékosan építi le a gazdákat. Kiemelte, hogy amennyiben a magyar vidék összeomlik, az egész országra hasonló sors vár. Ez a folyamat már el is kezdődött, hiszen az utóbbi időben több százezerrel csökkent a gazdálkodók száma, 1-2 éven belül pedig vége lesz a magyar mezőgazdaságnak, annak ellenére, hogy Magyarország egy agrárország.
Toroczkai László kiemeli, hogy az élelmiszer mindennél fontosabb érték, és mindig meglesz a piaca. Mivel a kormányok nem végezték el a feladatukat, ezért elmaradt a felelős vízgazdálkodás.
16:44 A következő felszólaló Rabi János, gazdálkodó volt. A szakember, aki 1987 óta foglalkozik gazdálkodással arról beszélt, hogy már nem lehet költséghatékonyan gazdálkodni, továbbá hozzátette, ez nem csak gazdasági, hanem stratégiai kérdés. Rabi szerint nem biztonságos az importra alapozni, és felhívta a figyelmet, hogy a hiányzó vízmennyiséget nem tudják a gazdálkodók kutakkal pótolni, erre csak hazánk nagy folyói lennének alkalmasak. Beszédét egy felhívással zárta, szerinte össze kell fognunk, “ne hagyjuk, hogy elsivatagosodjon hazánk”.
16:40 A Mi Hazánk alelnöke arról beszélt, hogy idén a kontinens egyik legforróbb területe a Kárpát-medence volt. Felhívta a figyelmet arra, hogy a folyószabályozás is hatással van a klímára.
Jóval több víz folyik ki az országból, mint amennyi be, egészen pontosan 116 és 109 köbkilométer, ami 7 milliárd köbméter vízzel, vagy három és fél Balatonnal egyenértékű mennyiség. Dócs szerint kiüresedett az a szófordulat, hogy Magyarország élelmiszer-nagyhatalom, hiszen, jelenleg önellátásra sem lenne képes az ország.
Pozitív példának Lengyelországot hozta fel, hiszen látható, hogy egész Európa tele van a termékeikkel. Kiemelte, hogy feleannyi csapadék esik a Homokhátság területén, mint amennyi elpárolog, amely súlyos vízhiányt eredményez. Emellett megemlítette, hogy a nagy folyóink kétszer annyi vizet hoznak, mint amennyi csapadék esik az országban.
16:37 A politikus kijelentette, ez a mai egy valódi gazdatüntetés, nem úgy, mint a kormány által korábban szervezett megmozdulás. A szeszélyes időjárásra utalva viccesen megjegyezte, hogy “elég egy gazdatüntetést szervezni, és máris megjon az eső”. Dócs elmondta, hogy
a gazdaságok harmada tönkrement, az utóbbi egy évben pedig minden ötödik felhagyott a tevékenységével. A háztáji gazdálkodásra használt területek mérete 103000-ről 3000 hektárra esett, ami 97%-os csökkenés.
16:35 Dócs Dávid, a Mi Hazánk Mozgalom alelnöke és országgyűlési képviselője lépett a színpadra.
16:28 Kulcsár László, a Zöld Gerilla Mozgalom vezetője volt a következő felszólaló. A gazdálkodó arról beszélt, régebben teljesen más volt a Homokhátság képe, rengeteg tó, illetve hatalmas legelők jellemezték kövér gulyákkal. Ez azonban mára megváltozott, ugyanis a folyószabályozás levezette a vizeket, és olyan talajhasználat kezdődött, ami kiszárította a termőföldet. A felesleges erdősítések nem illeszkedtek a táj adottságaihoz. Jelenleg az az irreális állapot állt be, hogy az aszály és a belvíz egyaránt sújtja a területet, amelynek következtében a termelés ellehetetlenült. Kulcsár szerint a megoldást a paradigmaváltás jelentené, többek között a kis mértékű helyi beavatkozásokat említette a vízmegtartás érdekében. Hozzátette, hogy ehhez az EU forrásokat is biztosítana, és a szakemberek is meglennének a feladatra, egyedül a szándék hiányzik a kormányzat részéről.
16:25 Papp Renáta, Ásotthalom polgármestere összefogásra szólított fel a Homokhátság érdekében.
16:20 A tüntetők kivonultak a Rákóczi térre, kezdetét vették a beszédek.
16:15 Bár a Csongrád-Csanád vármegyei főispán korábban azt a tájékoztatást adta a gazdáknak és a Mi Hazánknak, hogy nem fogja átvenni tőlük a petíciót, később mégis ígéretet tett erre. Az átnyújtandó petíció megoldási javaslatokat tartalmaz a vízgazdálkodást érintő problémákra.
16:10 A menet eleje megérkezett Szegedre a kormányhivatalhoz, ahonnan a Mi Hazánk elnöke ismét élő adással jelentkezett. Toroczkai László elmondta, hogy a rendőrség mindössze 50 traktor részvételét engedélyezte, de a mezőgazdasági járművek mellett rengeteg személyautó is csatlakozott a menethez. A felvonuló járművek nem fértek el a kormányhivatal előtti Rákoczi téren.
15:45 Toroczkai László egy rövid élő adással jelentkezett Youtube-csatornáján, amelyben elmondta, hogy mióta elindultak Ásotthalomról, folyamatosan csatlakoznak újabb traktorok és egyéb járművek a menethez, így a résztvevők száma Szeged felé haladva egyre csak növekszik. Hozzátette, időtlen-idők óta nem volt Magyarországon a maihoz hasonló gazdatüntetés.
15:30 Kora délután 12 fok volt Szegeden, az Időkép előrejelzése 17:00 utánra csapadékot jósolt. A tüntetőket ez valószínűleg nem fogja megijeszteni, hiszen a gyülekező során Ásotthalmon is esett, itt sokan csuklyákban, esernyőkkel várták a tüntetés kezdetét.
15:22 A vonulás közben további traktorok csatlakoztak a menethez, egyre jobban növekedett a résztvevő gazdák létszáma.
15:10 Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke Ásotthalomról, a menet elejéről készült fotót osztott meg X-profilján. A nemzeti párt az egyetlen Magyarországon, amely érdemben foglalkozik hazánk vízügyi helyzetével, illetve a gazdák és a vidék problémáival.
Indulunk! pic.twitter.com/cIDs0vY5UR
— Toroczkai László (@ToroczkaiLaszlo) September 14, 2024
15:04 A menet az Ásotthalom és Szeged közötti, nagyjából 30 kilométer hosszú útszakaszon haladt. A normál tempóval durván fél órás út megtétele hosszabb idő a tüntetőknek, hiszen a traktorok csak alacsonyabb sebességgel tudnak közlekedni.
14:57 Bár jelenleg árvizek fenyegetik az országot, néhány hete még olyan alacsony volt a Tisza vízszintje, hogy akár gyalog is át lehetett kelni a folyón. Mivel az aggasztó vízhelyzettel nem kezd semmit a kormány és nincsen olyan vízgazdálkodási stratégiája, amely megoldást jelentene a problémára, a gazdák egyetlen lehetőségüknek a mai tüntetést látták.
14:45 Egyre gyorsuló ütemben sivatagosodik el a Kárpát-medence, ezzel kapcsolatban rendezett figyelemfelkeltő megmozdulást szervezett a Zöld Gerilla csapata Budapesten augusztusban. Itt elhangzott, hogy miközben jelentős aszállyal küzd a magyar mezőgazdaság és az ipar, addig csak a júniusi árvizek során összesen 17 milliárd köbméternyi víz folyt keresztül az országon, ami 8,5 Balatonnyi vízmennyiségnek felel meg. Jelenleg is hasonló, vagy talán még nagyobb áradásokra lehet számítani, ugyanis az elmúlt napokban több hónapnyi csapadék hullott az országra.
14:25 A traktorok elindulnak Szeged irányába, ezzel kezdetét vette a vonulás. Minden munkagépet egy nemzeti színű zászló díszített, üzenve ezzel, hogy ha nem változtat a kormány a vízgazdálkodással kapcsolatos politikáján, Magyarország jövője foroghat kockán.
14:00 Megkezdődött a gyülekezés Ásotthalmon, innen fog indulni a menet a kormányhivatal szegedi épülete elé a Rákóczi térre. Sokan esernyőkkel érkeztek, az esős időjárás miatt a legtöbben az autójukban várták a menet indulását. Több traktorra is molinó volt rögzítve, egyiken a “Ne váljunk sivataggá! Mentsük meg Magyarországot!”, egy másikon pedig a “Víz nélkül nincs jövőnk” felirat volt olvasható.
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!