EU: kizárólag Oroszország felelős a háborúért

Az Európai Parlament szerdán, strasbourgi plenáris ülésén elfogadott állásfoglalásában sürgette az Európai Uniót, hogy folytassa az európai bankokban tárolt és befagyasztott orosz állami vagyon elkobzását és annak hozamaiból is folytassa Ukrajna támogatását – közölte az uniós parlament szerdán.
Az 507 szavazattal, 77 ellenében és 45 tartózkodás mellett elfogadott szövegben az EP-képviselők leszögezték: „felelősségre kell vonni az Ukrajna által elszenvedett háborús bűnök elkövetőit, Oroszországnak pedig haladéktalanul meg kell állapodnia Ukrajnával a hadifoglyok átfogó, mindenkire kiterjedő cseréjéről” – közölte az MTI.
Kijelentették: az EU-nak és a hasonlóan gondolkodó partnereknek lényegesen hatékonyabb katonai, gazdasági, politikai és diplomáciai erőfeszítéseket kell tenniük azért, hogy Oroszországot rákényszerítsék a háború befejezésére, kezdve a tartós tűzszünettel.
„A fellépés hiánya megbocsáthatatlan mulasztás az európai kormányok részéről”
– fogalmaztak.
A szöveg elfogadását támogató EP-képviselők hangsúlyozták: „a háborúért a kizárólagos felelősség Oroszországot terheli, és az orosz erők és tisztviselők által elkövetett emberi jogi jogsértések, háborús bűncselekmények és egyéb nemzetközi jogsértések nem maradhatnak büntetlenül.” Kiemelték, hogy a civilek megkülönböztetés nélküli közvetlen célbavétele és különösen a gyermekek elhurcolása az orosz kormány által végrehajtott „népirtó stratégia” része.
„Oroszország továbbra is szörnyű háborús bűncselekményeket követ el ártatlan civilek ellen” – fogalmaztak, majd elítélték, hogy az orosz erők állítólag kivégzik az ukrán hadifoglyokat, ami – mint kiemelték – háborús bűncselekménynek és a genfi egyezmények súlyos megsértésének minősül.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás