Hat ország kivételével beutazta a világot, tanított angolul, németül, spanyolul, a tudományos életben elismert szaktekintély, a közéletben pedig aktív publicista, aki nem csak szemlélője az eseményeknek, de szatirikus és leleplező írásaiban a háttérhatalom működésére is fényt derít. Érthető tehát, hogy Dr. Héjj Andreas a Mi Hazánk EP listájának hatodik helyén szerepel, s hogy nem előrébb, az csak rajta múlt. Sokrétű személyisége, igazságkereső világlátása példa lehet azoknak, akik eltökéltek a párt által mutatott irányvonal követésében.
– Először nem is a közéletről, hanem az ön szakterületéről kérdezném. Vannak, akik kétségbe vonják azt, hogy a pszichológia egzakt tudomány lenne, erről önnek mi a véleménye?
– Azt a pszichológiát – én Münchenben végeztem el a tanulmányaimat – amit én művelek, azt nagyon határozottan empirikus (tapasztalati) tudománynak tartom. Tudományosnak egyébként azt a módszert tartjuk, amiben egy-egy kísérletet, vizsgálatot többször megismételve a végkimeneteleket nem a véletlenek döntik el, hanem azok előre kiszámíthatóak.
A psziché görög szó a lelket jelenti, viszont ez a tudomány alapvetően nem a lélek gyógyításával foglalkozik, hanem – a pszichológusok öndefiníciója szerint – a tárgya, a viselkedés tapasztalati tudománya. Egészen a múlt század hetvenes éveiig nem tartották tudománynak azt, ami bármi mással foglalkozott, mint a megfigyelhető viselkedés. Úgy vélték az ember egy „fekete doboznak” tekinthető, amit a bemeneti oldalon érnek impulzusok, a kimeneti oldalon pedig megjelennek az erre adott válaszreakciók. De úgy gondolták azzal nem kell foglalkoznunk, hogy a „dobozon” belül mi is történik, hiszen az számunkra nem megfigyelhető. Ez a behaviorista, vagy viselkedés alapú pszichológia, de ez nem foglalkozik olyan emberi tulajdonságokkal – félelmek, vágyak, remények stb. – amit nem lehet megfigyelni. A 70-es évektől változott a helyzet, ekkortól kezdve lett a kognitív pszichológia a meghatározó, ami főleg az emberi megismerési és döntési folyamatokat tanulmányozza.
– A pszichológia meglehetősen szerteágazó, ön melyik ágában mélyült el?
– Kezdetben a végzésem után szerettem volna pszichoanalízissel foglalkozni, elkezdtem az ehhez szükséges analitikus képzést – az ötből két évet végeztem el – viszont ekkor kaptam egy remek lehetőséget, egy tanársegédi állást a müncheni egyetemen. Én idővel a tanítás és kutatás egyetemi vonala mellett döntöttem, megszereztem a PhD fokozatot, a tudományos pályát választottam.
Az evolúciós pszichológia iránt kezdtem el érdeklődni, ami akkor még nagyon tiltott volt, nagyon kevesen hittek benne. Az egyik ilyen tárgyú müncheni előadásom után egy idősebb kolléganő megdicsérte az előadásomat, majd lenézően úgy vélte, ezt legjobb lenne a Playboy-ban publikálnom. Megjegyzem, azóta nagyot fordult a világ, ma már az evolúciós pszichológia világszerte kötelező tantárggyá vált.
– Kifejtené mi is az evolúciós pszichológia lényege?
– Ez kizárólag viselkedésünk eredetét firtatja, hogy az őseink majmok voltak-e, vagy más, az nem érdekli, ezt hitbeli kérdésnek tartja.
Viszont azt ténynek fogadja el, hogy a mai viselkedésünk is a korábban a túlélést és szaporodást biztosító viselkedésünknek a késői eredménye. Az ősidőkben az elődeink valamilyen viselkedést kifejlesztettek az életben maradáshoz, szaporodáshoz, ha ez nem történt volna meg, akkor ma mi sem lennénk itt. Ez egy olyan alapbeállítódás, ami a viselkedésünket, ízlésünket ma is irányítja. Természetesen tudatosan tudunk másképp dönteni, hiszen a nagyagyunk segítsége miatt nem vagyunk a rabszolgái ezeknek a berögződéseinknek, de ami évezredek alatt belénk ívódott, az számunkra sok mindent kijelöl.
– Az a kérdés is felmerülhet, hogy egy személyiség kialakulásában vajon a genetikus, vagy a környezeti, neveltetési tényezők a fontosabbak, erről mi az ön véleménye?
– Valamikor azt tanították, hogy a környezet a meghatározó, s az örökítő anyagoknak kicsi a jelentőségük, s a kettő összege teszi ki a viselkedésünket. Ez alapvetően téves felfogás, hiszen ez nem additív (összeadáson), hanem multiplikatív (szorzáson) alapuló kapcsolat, s ez utóbbiból következik, hogy egyik tényező sem lehet nulla. De ez soha nem történhet meg, hiszen minden ember környezetben él, ami hat rá, s örökítő anyagokat is hordoz magában minden ember. Egy érdekes tény az is, hogy az örökítő anyagainkban hordozhatunk információkat, az őseinkre veszélyt jelentő dolgokról – pl. mérgeskígyó – amitől való félelem – bár talán soha nem találkoztunk ilyen állattal – kísérletileg előhívható, így bizonyítottan bennünk is megvan.
Meg kell említeni az epigenetikát is, ez a tudományág azt vizsgálja, hogy az örökölt tulajdonságok érvényesülésére hogyan hatnak a környezeti hatások. Arra kell gondolnunk, hogy otthon a háztartásunkban van nagyon sok dolog, amit sohasem használunk, de ott vannak a polcokon. Így van ez a génállományunkkal is, bár a sokféle gén ott van bennünk, de lehet, soha nem váltja ki semmi, hogy aktiválódjanak, fehérjét termeljenek.
– Az intelligencia is genetika kérdése lehet?
– Úgy gondolom az intelligencia nagyon sok gén együttes meglétéből ered, egy statisztikai eloszlás szerint van az előfordulása, tehát nem mindenki egyformán intelligensnek születik. Viszont az is előfordul, hogy alacsony intelligenciájú szülőknek magas intelligenciájú gyermeke születik és fordítva is igaz, két intelligens szülő gyermeke sem biztos, hogy nagyon intelligens lesz. Ellenben az kimondható, hogy az intelligenciát is alapvetően befolyásolják az öröklött tényezők.
– Térjünk át a közéleti szereplésére, Ön nagyon hosszú ideig élt külföldön – gyermekként és felnőttként egyaránt –, hogyan sikerült megőriznie a magyarsághoz való erős kötődését?
– Ehhez elöljáróban el kell mondanom, hogy engem egész életemben az igazság megtalálása érdekelt, azért utaztam be a világot, hogy igazságot – válaszokat, elméleteket – találjak.
Magyarországon – Zircen – születtem 1956-ban. Apám – elsősorban azért, hogy disszidálás nélkül megszabaduljon kommunista főnökeitől – „eladta” magát a Tesco nevű kereskedelmi cégnek (ennek persze semmi köze a ma ismert üzletlánchoz). Afrikában dolgozott, ezer dollárt keresett hivatalosan – kétezer dollár volt akkor egy vadonatúj autó – de ebből csak 86 dollár 50 centet tarthatott meg, a többit havonta át kellett utalnia egy Svájcban vezetett magyar állami bankszámlára „napidíjtöbblet” címszó alatt. Ő tehát azon az áron volt legálisan külföldön, hogy az államnak havonta jelentős devizát utalt át.
Ghánában és Nigériában töltöttem a gyerekkoromat, angol iskolába jártam, s később Londonban is érettségiztem. Fel is vettek az ottani egyetemre, ekkor még nyelvésznek készültem.
Időközben azonban édesapámmal együtt szabadságra hazatértem Magyarországra, s mivel itt jó szocialista állampolgárt szerettek volna belőlem nevelni, elvették az útlevelemet, nem utazhattam külföldre. Az itteni létet érthető módon rabságnak éltem meg, mindenképpen elvágytam az országból. Útlevelem nem volt, viszont dolgoznom kellett, ezért a Szegedi Biológiai Központ laborjába mentem el kémcsöveket mosni. Ott dolgozott Straub F. Brúnó akadémikus, aki érthetően jobbnak látta, hogy e munkám helyett – kiváló angol nyelvtudásomat felhasználva – az ő publikációit fordítsam angolra, illetve az őt érdeklő angol anyagokat fordítsam le. Ettől kezdve jó dolgom lett, ennek ellenére élt bennem a szabadságvágy, ezért amikor egy alkalommal el kellett őt kísérnem Ausztriába – egy konferenciára – én onnan már nem jöttem haza. Nyugaton maradtam, Németországba mentem, hiszen ott rokonaim éltek.
Jellemző volt már akkor is az ottani „agymosott” állapotokra, hogy amikor a diákotthonban, ahol laktam, letéptem az életnagyságú Sztálin képet, azért engem a diáktársaim rongálásért bepereltek. Ők egészen másképpen képzelték el a boldog szocialista életmódot, mint amilyent én a valóságban előzőleg itthon megtapasztaltam. Amit nekem kényszerből kellett itthon tennem, azt ők kint szabad akaratukból tették meg, már akkor zajlott az átnevelés, a tettekkel való bizonyítása annak, hogy ők aztán valóban nem nácik.
– Hogyan alakult később a sorsa?
– Németországban ismét alulról kellett kezdenem, először egy román pizzériájában voltam „takarító személyzet”, de később jobb lett a helyzet – bár újra kellett érettségiznem, mert a korábbit nem fogadták el – megkerestem az egyetemet Münchenben, felvettek, s itt ösztöndíjas lettem. Pszichológiát végeztem, az volt a célom, hogy analitikus legyek, de mivel ehhez pluszképzésekre lett volna szükség, elfogadtam egy tanársegédi állást a megélhetésemhez. Ezt az állást pedig azért ajánlották fel nekem, mert a professzorom imádott kártyázni – nevezetesen tarokkozni – a körből hiányzott a negyedik, s mivel én ismertem a játékot, nem csak tanársegéd, de állandó tarokkpartner is lettem.
Az idők folyamán azután Németországban több helyen dolgoztam, tanítottam, sikeres pályát futottam be. A szerencsés véletlennek köszönhetően 2006-ban meghívtak Pécsre, az akkor alakuló doktori iskolába törzstagnak. Ekkor kerültem vissza ismét Magyarországra dolgozni, először tudományos tanácsadóként, majd Sólyom László köztársasági elnök kinevezett professzornak. Napjainkban már nem tanítok teljes munkaidőben, csupán két másik hazai egyetem mellett a pécsi egyetem orvos karán tartok német és angol nyelvű előadásokat az egyetemnek jó pénzt hozó külföldi diákok számára.
– Elég régen elment Magyarországról mielőtt 2006-ban visszatért volna, hogyan élte meg a hazaköltözést?
– Amikor hazaköltöztem, Magyarországon nagyon érdekes dolgokkal szembesültem, elsősorban nem szakmai, hanem politikai, közéleti értelemben. Eljártam előadásokra – többek között Pap Gábor, Szántai Lajos, Molnár V. Jóska bácsi stb. előadásaira – a Két Hollós könyvesboltba, segédmunkásként részt vettem a Pilisben, a feltételezett Attila sír feltárásán. Megismerkedtem Varga Csabával, aki nagyszerű érzékkel arra jött rá, hogy a magyar őskori nyelv, s az ő kiadójában jelent meg a háttérhatalom fondorlatait szatirikusan leleplező könyvem. Innen már csak egy lépés volt megtalálni azt a forrást, amit mindig is kerestem, s nem gondoltam, hogy ezt éppen a saját hazámban találom meg.
Sok bátorítást kaptam, hogy vegyek részt a közéletben, bár az nyilvánvaló volt, hogy én nem a globalista, az uniós eszméket propagálom. Életemben nem voltam semmilyen politikai párt tagja, kezdetben a Jobbikkal szimpatizáltam, az ő értékrendjük állt akkor közel hozzám. Rengeteg rendezvényen vettem részt, és nagyon sok publicisztikai jellegű írásom is megjelent különféle folyóiratokban.
Ma úgy látom, a Mi Hazánkban vannak azok az emberek, akik bátran ki mernek mondani dolgokat, olyanokat is, amik nem a fő elfogadott irányvonalat képviselik, de mindenképpen hozzátartoznak az igazsághoz.
– Bár nem tagja a pártnak, a Mi Hazánk EP listájának a hatodik helyén van. Nem fél az ebből adódó esetleges hátrányoktól?
– Én bátran felvállalom ezt a dolgot, de még semmi jelét nem tapasztaltam, hogy valamiféle szakmai, vagy munkahelyi retorzió ért volna emiatt.
Most egyébként nem csak Magyarország, de egész Európa nagy várakozással tekint az EP választások elé. Azt azonban tudni kell, hogy például Németországban a sajtó sok mindent elhallgat, sőt a rendszer az igazságot kimondókat nácinak tünteti fel és üldözi. Az AfD egyébként – ha nem tiltják be – sikerekre számíthat, hiszen egyre több német is látja, hogy nem előnyös egy ilyen Brüsszelből irányított központosított tömbhöz tartozni. Azt is látjuk, hogy a mostani lengyel fordulat után az előző apparátus embereit ellehetetlenítik, sőt még az USA-ban is meg akarták akadályozni, hogy az esélyes konzervatív elnökjelölt elinduljon a választáson.
Szóval az az irányzat, amit Toroczkai László – Ady után – disznófejű nagyuraknak nevez, minden erővel igyekszik fenntartani a hatalmát, de hogy ez meddig sikerül neki, nem tudható. Én remélem, hogy a mostani időszak egy utolsó, elkeseredett erőpróbája annak a hatalmi körnek, amit globalizmusnak nevezünk. Abban pedig biztos vagyok – visszatérve Magyarországra – hogy a Mi Hazánknak, lesz EP képviselője, legalább egy, de lehet, hogy több is.
Az én helyem nem biztos befutó hely, de ha valami miatt sokkal aktívabb szereplője lennék a politikai életnek, akkor nagyon fontosnak tartanám a felszólalásokon kívüli kollegiális információcseréket és az ebből fakadó háttér információkat. Előnyömnek érzem nemzetközi szinten, hogy retorikailag több nyelven is helyt állok, ugyanakkor meglehetősen tüzes, szókimondó természetem van, ami persze a politikai életben, nem mindig jelent előnyt.
Amiben viszont jelenleg is segíteni tudnék a pártnak – s ha igény mutatkozna rá, szívesen meg is tenném – az a pszichológusi végzettségemből fakadó tudás átadása – a kommunikáció, konfliktuskezelés, kényes helyzetek lereagálása stb. területén – az arra igényt tartó vezetők számára.
– Emlegetjük az EP választást, de van egyáltalán jövője ennek az Európai Uniónak?
– Ha valóban szuverén, szabad országok együttműködését értjük alatta, akkor természetesen igen, de ennek a jelenlegi felállásnak – amit nevezhetnénk kényszerkolhoznak is – semmilyen jövőjét nem látom. Az nem lehet, hogy Brüsszelben döntsék el – s ezek komikus helyzeteket eredményeznek – hogy Kiskunmajsán, hogyan lékelhetik a görögdinnyét a piacon, vagy, hogy merre görbüljön a banán. Ugyanakkor milliárdokat lopnak el a brüsszeli vezetők, és sms-ben bízza meg a férje cégét Ursula asszony sokmilliárd Eurós üzlettel. Azonban ennek nem, hogy nem volt következménye – még a pozícióját is megtarthatta – de ezek után még ő vádolja meg hazánkat korrupcióval. Egyszóval ez a jelenlegi helyzet tarthatatlan, ennek mindenképpen változnia kell, s remélem – legalább részben – ez meg is történik majd június 9-én.
Tölgyesi Tibor
A Twitter- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
