Fáradt és fülledt nyári reggel botorkál sok-sok ember az utcákon. Ki a munkahelyére igyekszik otthonról, ki a munkából sietne haza végre. Ki ilyen ügyet intéz a kánikulai forróságban, más talán csak megszokásból járkál a tűző aszfalton céltalanul bolyongva.
Hónap vége van, sokaknak ilyenkor már szűkös a költségvetés, amit kényelmi célokra tud szánni. Hanem a nyári tikkasztó melegben kora reggel, napközben vagy éppen este is jól esik egy palack víz, egy dobozos üdítő, vagy akár – hiszen nem bűn az – egy üveg hideg sör. A néhány méterre lévő dohánybolt nyitva van éppen, a gondolat pedig feszíti alanyaink elméjét: igyál. Mindegy hogy mit, csak valami hűsítő folyadék csússzon le a torkán, végighűtve azokra a pillanatokra a felhevült testet. Ha a gondolat, a vágy megszületett, nincs megállás. A hűs víz frissítő zamata, az üdítő édeskés aromája, a nagy korty sör jól eső érzése befészkelte magát alanyunk elméjébe és nem ereszti azt.
Zsebéhez nyúl ahogy a bolt előtt áll, hiszen tudja, be kell osztani a pénzt, amit a kemény munkájával megkeresett. A tárcában lapul egy ötszázas. Elégnek kell lennie. Belép a boltba, szájában pedig már érzi is a frissítő zamatát. Este lévén úgy döntött, egy hideg sör lesz a nyerő. Az árcímkére néz és felcsillan a szeme, azon ugyanis 480 forint szerepel. Elvesz egyet, ami olyan hideg, hogy szinte odafagy a bőréhez és a kasszához indul. Az eladó becsippantja a terméket, majd közli a fizetendő végösszeget, ami pontosan 530 magyar forint. „De hát 480 van kiírva!” – veti oda meglepetten a szomjas alany. „Igen, de rájön az 50 forint betétdíj” – válaszolja az eladó.
Szerencséje van, lapult még egy százas az egyik zsebében. Hanem az érzés, ami hatalmába kerítette, szertefoszlatta az elméjében látott álmot, miszerint jóízűen elfogyasztja jéghideg sörét a hazafelé tartó séta közben. Mi lett volna, ha épp nincs nála az a százas? Tehette volna vissza a hűtőbe az italt megszégyenülve, megalázva… Ahogy a sört kortyolgatja, úgy érzi, megkárosították. „Visszaváltható, hát mikor fogom én ezt visszaváltani?” – kérdezi egyre csak magában. Hiszen messzebb lakik ő ennél, cipelje haza az üres dobozt? Ott pedig kezdje el tárolni valamerre? Na és mennyit gyűjtsön össze a saját pénzének dobozba, palackba manifesztálódott befektetéséből? Egyáltalán, hol lehet ezeket beváltani? Választ már nem is várt a fejben feltett kérdésre, az üres dobozt összegyűrte és a járda melletti szemetesbe dobta.
Nem csak a sör íze keserű számára, de a hangulata is az lett. Meglopva, becsapva érzi magát. Mint akiről egy újabb sarcot, újabb bőrt igyekeznek lenyúzni azok, akiknek semmi nem elég. Nem is az 50 forintról van szó, gondolja magában. Burkolt áremelésnek tartja azt a plusz 50 forintot, ami számításai alapján havi szinten több ezres tétellé dagadhat innentől. Vagy lemond erről is. Visz majd otthoni csapvizet egy elhasználódott műanyagpalackban. Tény, talán egészségesebb, mint a cukros üdítők vagy az alkoholos ital. Mégis sokkal keserűbb lesz íze mindennél. A lemondás keserűségét érzi majd minden egyes kortyon, amit akkor fogyaszt, amikor a tisztességesen végigdolgozott műszak végén hazafelé sétál, miközben ő maga sem tudja már, akkor most mennyi az annyi?
Mi Hazánk: Palackba zárt szellem a MOHU milliárdos visszaváltási biznisze
