Január 17. és 19. között napnyugta után a Vénusz – ismertebb nevén az Esthajnalcsillag – szabad szemmel is jól látható együttállásba kerül majd a gyűrűs Szaturnusszal – közölte a Svábhegyi Csillagvizsgáló kedden az MTI-vel.
Az égi páros három este is látványos élményt nyújt majd mindenkinek, aki feltekint a délnyugati, sötétedő égre – fogalmaztak a közleményben. Hozzáfűzték, hogy az együttállás 18-án lesz a legszorosabb, amikor a két bolygó – a fehéren ragyogó Vénusz és a halvány narancssárga Szaturnusz két foknyira lesz egymástól. Az Esthajnalcsillag, azaz a Vénusz a legfényesebb égitest a Nap és a Hold után, egyúttal a legfényesebb csillagszerű objektum az egész égen. Január 12-én került dichotómiába, azaz félvénusz fázisba, a hónap derekán pedig közelít majd a Szaturnuszhoz, Naprendszerünk gyűrűs bolygójához – magyarázták a közleményben.
Három napunk lesz figyelni a jelenséget
Felhívták a figyelmet, hogy a két égitest látszólagos közelsége nem túl gyakori égi esemény, most azonban szabad szemmel is kiválóan megfigyelhető az esti égbolton. Azt írták, hogy a Vénusz napnyugta után már látszani fog a délnyugati égbolton, egy órával később pedig a Szaturnusz is felbukkan majd mellette. Január 17-én, péntek este a bolygók már 17:30-kor is feltűnően látszani fognak, és további három órán keresztül megfigyelhetőek lesznek, mielőtt lebuknak a horizont alá. 17:30-kor az együttállás dél-nyugaton, 26 fokkal a látóhatár fölött, a Vízöntő csillagképben lesz megfigyelhető – részletezték, hozzátéve, hogy a bolygók január 18-án lesznek egymáshoz legközelebb, mindössze 2,1 fokos távolságra.
A következő hétvége is izgalmas lesz
Kitértek arra is, hogy a Vénusz több mint százszor fényesebben világít majd a Szaturnusznál, és a párost három egymást követő éjszakán át is megfigyelhetik az érdeklődők. Január 25-én egy újabb különleges jelenségnek lehetünk szemtanúi, amikor a Merkúr, a Mars, a Jupiter, a Szaturnusz, a Neptunusz és az Uránusz együttáláását figyelhetjük majd meg az égbolton. A jelenségekről további információ a Svábhegyi Csillagvizsgáló honlapján érhető el.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!