Az utóbbi hetekben a Nyugatitól egy vasúti megállónyira lévő Rákosrendező állomásának környékéről, az azt övező 85 hektárnyi terület jövőjéről volt hangos a hazai belpolitikai sajtó. Az évtizedek óta elhanyagolt területre egy csapat Mi Hazánkos látogatott el szerda délelőtt, hogy rendet tegyen, mert létezik olyan politikai erő, amely nem csak szavakban, de tettekben is – még ha jelen esetben csak demonstratívan is – kinyilvánítja a szándékait.
Csípős hidegben, de jókedvűen gyülekezett Rákosrendező állomásán a közel harminc Mi Hazánkos, hogy eleget tegyen a budapesti elnök felhívásának, és egy szemétszedési akcióban vegyen részt az állomást övező füves részeken. Alapvetően két dolog motiválhatta őket abban, hogy egy hétközi munkanapon tevékeny részesei legyenek ennek a műveletnek: a tenni akarás egy jó ügy érdekében, illetve a kíváncsiság, hogy személyesen, saját szemükkel is lássák azokat az állapotokat, aminek bemutatása hetek óta folyik a médiában.
Mintha megállt volna az idő az állomáson (Fotó: Lipták Tamás / Magyar Jelen)
Tűrhetetlen állapotok uralkodnak Rákosrendezőn
A jókedvre kezdetben minden okuk megvolt, hiszen szinte mindenki ismerősként köszöntötte a másikat, alapvetően a pártbéli budapesti kemény mag egy része gyűlt itt össze. A csapatban megtalálható volt az egyszerű tagtól kezdve, a kerületi vezetőkön, a budapesti alelnökökön át nagyon sok mindenki, köztük az esemény két kiemelt szereplője is. Balog Csaba budapesti elnök, aki az egész „rendezvénynek” a megszervezője volt, és Toroczkai László a Mi Hazánk elnöke, aki politikusként – és természetesen magánemberként is – tűrhetetlennek tartja azokat az állapotokat, amelyek ezen a területen kialakultak. De egy ellenzéki párt vezetőjeként érdeklődéssel figyeli a kormány és a budapesti önkormányzat egymásra mutogatását, megnyilatkozásaikat, amikor a kialakult helyzetért felelőst kell nevesíteni. Meggyőződése, hogy mindkét fél hibás abban, hogy mára ez az állapot alakult ki, de ők még most sem a kompromisszumos megoldást keresik, hanem mindenki a maga vélt igazát szajkózza.
Balog Csaba szerint tűrhetetlen állapotok uralkodnak Rákosrendezőn (Fotó: Lipták Tamás / Magyar Jelen)
Milliárdokba kerül majd a takarítás
Elindulva az állomáshoz tartozó zöld területek felé, a kíváncsiságot egyre inkább a megdöbbenés váltotta fel. Szavakkal nehezen leírható látvány fogadta a csapatot, mindenfelé szemét, szenny és embertelen állapotok. Vegyesen építési törmelék, eldobált ipari hulladék, rothadó krumpli ládaszám, kibelezett számítógépek, letört karfájú irodai székek – megannyi hulladék, ami keletkezik az ember környezetében. Az elnök úr meg is jegyezte, járt Afrika elmaradottnak tartott országaiban, de ilyen állapotokkal még ott sem szembesülhetett az ember. Nemsokára előkerültek a védőkesztyűk, megkezdődött a terület megtisztítása, a szemét összeszedése.
Mindenhol szemétbe botlani (Fotó: Lipták Tamás / Magyar Jelen)
Az persze mindenki előtt világos volt, hogy mindez csak csepp a tengerben lehet, hisz óvatos becslések szerint is a rákosrendezői terület megtisztítása – bárki is fogja azt elvégezni – legalább 25-30 milliárd forintba fog kerülni. A szemetes zsákok gyorsan teltek, a munka haladt, és nemsokára a kis csapat az elnök úr vezetésével elindult a zöld területek belsőbb részei felé, hiszen kíváncsi volt mindenki, hogy kik is élhetnek itt, és milyen körülmények között. Találkoztunk is egy ott lakó társasággal, akik szemmel láthatóan ott élték a mindennapjaikat a szemétkupacok tőszomszédságában, nem hogy emberhez, de még állathoz is méltatlan körülmények között. Az is látszott, hogy talán azért sem zavarták őket ezek az életkörülmények, mert szemmel láthatóan hol alkohol, hol drogmámorban igyekezték tompítani a külvilág hatását.
Hanyag kezelés miatt tesz feljelentést a Mi Hazánk a Biodóm kapcsán (+VIDEÓ)
Senki nem foglalkozott a területtel évtizedek óta
Az egész bejárás a szemétszedéssel együtt nem tartott két óránál tovább, de ennyi idő is elég volt ahhoz, hogy megtapasztaljuk a rideg valóságot, mind a szemétkupacok, mind az ott létezés tekintetében. Azt, hogy milyen az élet, és milyen a környezet egy budapesti no-go zónában, néhány száz méterre a csodaszép Városligettől, s egy-két kilométernyire az ikonikus idegenforgalmi látványosságú Hősök terétől, egy vonatmegállónyira, a Körúttól. Mivé teheti a természeti környezetet a hivatalos szervek hosszú évek óta tartó hanyagsága, a terület gazdájának nemtörődömsége. S mindezek az állapotok talán még hosszú ideig fent maradtak volna, ha valakinek nem jut eszébe, hogy anyagi haszon reményében jó áron értékesítse a Rákosrendező állomás valamikor szebb napokat látott területét és az ahhoz tartozó hatalmas földterületet.
A Mi Hazánknak határozott elképzelései vannak a területet illetően (Fotó: Lipták Tamás / Magyar Jelen)
A szemétszedési akció végeztével rövid interjúkban több résztvevőt is megszólaltattunk elsőként Toroczkai Lászlót a Mi Hazánk elnökét:
„Először is köszönetet szeretnék mondani minden tagtársamnak, bajtársamnak, hogy időt és fáradtságot nem kímélve részt vett a mai demonstratív eseményen.
Jelen pillanatban az a terület ahol vagyunk, egy no-go zónának minősül, mert bár van gazdája – a magyar állam, illetve a MÁV, akinek használatba adta az állam – az egyáltalán nem törődik vele.
De hibáztatom abban a tekintetben az önkormányzatokat is, hogy idáig fajult a helyzet, mert az önkormányzatnak, egy polgármesternek kutya kötelessége bírságolni és büntetőfeljelentést tenni, ha ilyen állapotokat – veszélyes hulladékot, gumiabroncsot, illegális építési törmelék lerakatot stb. – talál. A terület a zuglói önkormányzathoz tartozik, tehát az ő feladata lett volna intézkedni, bírságolni, feljelentést tenni, de a fővárosi önkormányzat is léphetett volna ez ügyben. Nem mellékesen Karácsony Gergely felelősségét is hangsúlyoznom kell, mert. ezek az állapotok már akkor is megvoltak, amikor ő zuglói polgármester volt.
A területen viskókban élő emberek laknak, akikkel szintén senki nem foglalkozik (Fotó: Lipták Tamás / Magyar Jelen)
Készül egy programunk, ami a 2022. évi országgyűlési választásokra készült Virradat programnak a továbbfejlesztett változata lesz, ebben van külön Budapestre vonatkozó fejezet. Meglátásom szerint Magyarország aranytartaléka vidéken az élelmiszeripar, és az, ami a földben van. Budapesten pedig ugyanez az aranytartalék a turizmus. ami az egész világon a legjobban fejlődő ágazatok közé tartozik. Óriási gazdasági lehetőség van benne, rengeteg munkahelyet lehetne teremteni, rengeteg bevételt lehetne belőle produkálni, de csak a minőségi turizmusnak van értelme, ami nem teszi tönkre a budapestiek életét. Persze ahhoz, hogy ez sikeresen működjön, az államnak rengeteg infrastrukturális beruházást kell végrehajtania, például a tömegközlekedés kapacitásait növelni.
Budapest tele van hasonlóan elhanyagolt területekkel, Toroczkai László egy sorozatban mutatja majd be ezeket a tervek szerint (Fotó: Lipták Tamás / Magyar Jelen)
Talán azt is kevesen tudják, hogy több mint 2700 hektárnyi kijelölt barnamezős beruházási terület, rozsdaövezet van Budapesten. A terveink között szerepel ezeknek a rozsdaövezeteknek a felhasználása, beépítése úgy, hogy akár szociális-bérlakás építési programot tervezünk.
De erre a területre turisztikai attrakciókat terveztünk, amelynek része egy 35 hektáros vidámpark, amely Európa legkorszerűbb vidámparkja lenne. Az úgynevezett virtuális valóságra és hagyományos attrakciókra épülő csendes vidámpark nagyjából 600 milliárd forintból megvalósítható.
Ez pontosan az az összeg, amit az Orbán-kormány nemrég Tiborcz István teljesen felesleges irodaépületeire kidobott az ablakon, tehát igenis volna rá pénz a költségvetésben. De ez vonatkozik az önkormányzatra is, hiszen az éppen 90 milliárd forintot locsol el úgy erre a területre, hogy itt még semmi nem történt.
Áldatlan állapotok uralkodnak a területen, ami egyfajta no-go zónává züllött (Fotó: Lipták Tamás / Magyar Jelen)
A vidámpark mellett pedig fürdőfejlesztést is szeretnénk, hiszen itt vannak olyan hőforrások, amik alkalmasak fürdőfejlesztésre. Fontos, hogy nagy zöld területeket is kialakítsunk, de az is, hogy legyen egy óriási kapacitású földalatti P+R parkoló is, hiszen itt jön be az M3-as autópálya, s annak, aki a belvárosba akar menni, lehetőséget kell adni, hogy itt letehesse az autóját.
Ez a terület annyira értékes helyen van, hogy ennek mindenképpen a magyar állam tulajdonában kell maradnia. Ha építünk rá, akkor nyilván a vidámparknak és a fürdőnek állami beruházásnak kell lennie, de például a lakásépítéshez, szállodaépítéshez kellhet külföldi befektető, s ez jöhet, akár az Egyesült Arab Emírségekből is. Éppen ezért én többször rákérdeztem, hogy hányszor próbált tárgyalni akár a főváros, akár Lázár János – a magyar érdekeket szem előtt tartva – az arab befektetővel, de ilyen tárgyalások tudomásom szerint nem történtek – mondta el a Mi Hazánk elnöke.
Akár 30 milliárd forintba is kerülhet a terület teljes megtisztítása (Fotó: Lipták Tamás / Magyar Jelen)
Egyfajta demonstráció is volt a Mi Hazánk akciója
Balog Csaba budapesti elnököt, a főszervezőt az akció céljáról kérdeztük:
„A mai napi akciónknak az volt az elsődleges célja, hogy felhívjuk a figyelmét azoknak a polgármestereknek és önkormányzatoknak, akik felelősek a mára kialakult helyzetért, hogy közös összefogással tegyünk a jelenlegi állapotok megszüntetéséért. Mert mindenki csak beszélt a problémáról, de valódi tetteket senkitől nem tapasztaltunk eddig. Nagyon örülök, hogy a hideg időjárás és a hétköznapi időszak ellenére ennyi bajtársunk eljött, s hogy nagyobb kedvvel álljon mindenki a munkához, a megjelenésért egy szelet csokival fejezte ki pártunk a köszönetét. Tudjuk, hogy maroknyi lelkes csapatunk csak demonstrálja, hogy tenni kell a dolgok jobbra fordulásáért, de azt is szeretnénk sugallni az illetékeseknek, hogy ez a beavatkozás nem tűr már tovább halasztást.” – foglalta össze a párt budapesti elnöke.
Demonstratív jellege volt a szemétszedésnek (Fotó: Lipták Tamás / Magyar Jelen)
Dr. Grundtner András budapesti alelnök, mint jogász mondta el véleményét a kialakult jogi helyzetről, a tulajdonviszonyok változásáról:
„A Fővárosi Önkormányzat élhet elővásárlási jogával, de ez kötelezettségeket is jelent majd számára, hiszen ugyanazokat a feltételeket kell teljesítenie, amit az arab befektetőnek, akivel az állam szerződött volna. Tudomásom szerint ennek az adásvételi szerződésnek egy nemzetközi szerződésbe foglalt mellékletében szerepelt, hogy a vevőnek a területet az eredeti állapotára kell visszaállítania, vagyis kármentesíteni a mára felhalmozott szeméttől, veszélyes anyagoktól. Ez kötelezettség már csak azért is az adás-vétel részét képezi, mivel ez az alapszerződésben meghatározott árat befolyásoló tényezőnek minősül.
Az érintett terület – azaz maguk az adásvétel tárgyát képező ingatlanok –, mint ún. dologösszesség az állam tulajdonát képezi, amin a MÁV-nak használati joga van ugyan, de azokon vasútforgalom jelenleg nem üzemel. Most, hogy az eredeti befektető helyett a Fővárosi Önkormányzat egyik cége belépett a szerződésbe, az összes abban meghatározott jogosultság és kötelezettség őt terheli és ebben az is benne van, hogy a vevőnek a megvásárolt területek használata, fejlesztése során szavatolnia kell a MÁV tulajdonában megmaradt szomszédos ingatlanokon áthaladó nyomvonalak használatának zavartalanságát.”
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!