A Mi Hazánk futhat be második helyre a Fidesz jelöltje mögött az időközi választáson Tolna vármegyében – írja a HVG. A baloldal egyik vezető médiafelülete szerint is a Mi Hazánk és a Fidesz ütközete lesz a vasárnapi időközi, amelyet Potápi Árpád halála miatt írtak ki.
A HVG helyszíni riportja szerint a Mi Hazánknak három szempontból is szerencséje van a tolnai időközi választással. Amikor Potápi Árpád, a térség országgyűlési képviselője tavaly október közepén váratlanul elhunyt, bejelentették, hogy Dúró Dórát, a párt egyik legismertebb arcát indítják a megüresedett mandátumért. A lap kiemeli, hogy Tolna vármegye 2-es választókerülete két közepes városból, Bonyhádból és Dombóvárból, valamint 56 kistelepülésből áll.
A Mi Hazánknak pedig az a „szerencséje”, hogy Dúró ezek közül az egyikben, Döbröközön nőtt fel. Itt és Dombóváron járta az iskoláit, az édesapja mai napig állatorvosként dolgozik, így van olyan helyi beágyazottsága, ami az indulását indokolja, és van helyismerete is.
Azt már mi tesszük hozzá a HVG cikkéhez, hogy nem szerencse, hanem tudatos döntés volt a párt részéről, hogy olyan jelöltet indít, akinek erős a helyi kötődése a választókörzetben. Ez a normális hozzáállás. A lap is megjegyzi tehát, hogy Dúró Dórát ismerik helyben, hiszen dombóvári. Csibi Krisztinát, a Fidesz jelöltje sem idegen, azonban hiába bonyhádi, egy ideje már Budapesten él, ahol a Magyarság Háza nevű, „minden magyar összetartozását jelképező intézményt” igazgatta. A HVG azt is kiemeli, hogy a legutóbbi, júniusi választáson önkormányzati választásokon a körzet 58 településéből 56-ban második a Mi Hazánk lett. Végül pedig megemlítik, hogy mivel a Tisza ezúttal sem indított senkit, így a Mi Hazánk képviselheti a „se Fidesz, se összefogás” ellenzéki trendet. „Akárhogy is, a magyar szélsőjobboldal nagy sikerre készülhet” – állapítja meg a baloldali lap.
Háromezer forintért veszik a szavazatokat a fideszes jelöltnek a tolnai időközin?
A legesélyesebb ellenzéki jelölt
Dúró Dóra a plakátja szerint a legesélyesebb ellenzéki jelölt. Igaz, teszi hozzá a HVG, ő már bent ül a parlamentben, így ha Tolna 2-ben most nyerne, akkor valaki másnak adná át a pártból a jelenlegi, listás mandátumát. Ebben az esetben a jelenleg 6 fős frakciójuk 7 fősre bővülne.
De még fontosabb, hogy a Mi Hazánk története során először léphet fel egy egyéni választókörzetben a Fidesz legnagyobb kihívójaként.
Dúróval telefonon készített interjút a lap. Azt mondja, bár szűk értelemben csak arról szól ez a választás, hogy ennek a körzetnek ki lesz az országgyűlési képviselője a következő egy évben, és az is igaz, hogy messzemenő következtetéseket egy időközi választásból nem lehet levonni, azt szerinte “jól mutatja, hogy egy párt milyen állapotban van, és hogyan tud levezényelni egy kampányt, milyen üzeneteket tud megfogalmazni az emberek irányába”.
Terveiről is beszélt a lapnak Dúró
Úgy látja, mivel „alapvetően aprófalvas választókerületről van szó, tízezer fő feletti település csak kettő van, Dombóvár és Bonyhád, és a települések döntő része ezer fő alatti, az infrastruktúra fejlesztése elengedhetetlen, kvázi nulladik pont ebben a térségben. Itt ki kell emelni az M9-es autóút tervezett útvonalát, hogy ezen a térségen haladjon keresztül. Ezzel kapcsolatban több elképzelés verseng egymással a kormányzat asztalán, tehát nagyon komoly lobbierőre lesz szüksége ennek a térségnek ahhoz, hogy ez az autóút itt haladjon keresztül, de az egyéb közutaknak a felújítása is elengedhetetlen”.
Az elvándorlást is hangsúlyozza, „amit úgy lehet megállítani, hogyha minőségi munkahelyeket tudunk teremteni ebben a térségben”. „Ez egyébként a Mi Hazánk országos programjához is passzol” – mondja. Van egy rendezvénysorozatuk, helyi termelőket kötnek össze a helyi vásárlókkal, „ezáltal kiiktatva a főleg multicégekből álló élelmiszer-kereskedelmi láncokat, így elérhető áron tudunk egészséges élelmiszert juttatni a családok asztalára”.
Magyar rekord méretű hússütés és gyerekprogramok a dombóvári Hazai Vásáron
Nem köt koalíciót sem a Fidesszel, sem a Tiszával a Mi Hazánk
„Az elvándorlás megállítása, az infrastrukturális fejlesztések, ezek ennek a térségnek húsbavágó kérdései, és már nem nagyon van hova hátrálni. Nem pártlogótól, vagy ideológiától függ, hogy ezek megvalósuljanak, hanem attól, hogy ki az, aki beleáll ezekbe a kérdésekbe, és hatékonyan tudja azokat képviselni. Az életminőség javítása nem pártpolitikai kérdés” – mondja.
Azokhoz a kétségekhez, amik megfogalmazódhatnak ezekben a választópolgárokban azzal kapcsolatban, hogy újra és újra előkerül, a Mi Hazánk adott esetben érdekelt lehet egy koalíciós kormányzásban a Fidesszel, mit szól? – kérdezte a HVG újságírója. „Ez biztosan, hogy nem fog megtörténni. Mi sem a Tiszával, sem a Fidesszel nem fogunk koalícióra lépni” – jelentette ki Dúró Dóra.
Kiemelt kép: Fazekas István / HVG
Lejárató kampányokat indított Dúró Dóra ellen a DK és a Fidesz
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!