„Döbbenetes élmény volt” – Magyar Péter keddi kicsinyes bosszújáról tudtunk meg részleteket
Kép forrása: Cabrera Martin/HVG
Az Országgyűlés kedden megválasztotta Polyák Gábort a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) Médiatanácsának elnökévé, valamint megszavazta a testület négy, a Tisza-frakció és a Mi Hazánk által jelölt tagját – de elutasította a Fidesz és a KDNP jelöltjeit. Lipták Tamás, a Magyar Jelen munkatársa a témában egy rövid interjúrészletet tett ki Facebook-oldalára Toroczkai Lászlóval. A kommentelők között egy olyan személy is megjelent, akire bizonyára nem számított kollégánk.
„Kedves Laci! Az én gyerekeim ültek ott. A kisebb lányom először járt az Országházban, mert »Apát megválasztják«; a nagyobb lányom büszkén, lelkesen mondta: »Apa, ott van Magyar Péter!« Ez nagy élménynek tűnt elsőre. Elgyakoroltuk a koreográfiát, Tóth Máté még rá is kérdezett: »Mi lesz, ha nem választanak meg valakit?« »Olyan nem történhet« – jött a válasz (persze utána ecsetelte a hölgy, hogy akkor a helyünkön kell maradni stb., de ez nem tűnt opciónak). Megbeszéltük az első tanácsülést az új elnökkel. Senki nem gondolta az utolsó utáni pillanatig, hogy ez történhet. Magyar Péter, akivel régóta köszönőviszonyban állunk (álltunk – nem tudom, szerintem nem rajtam múlik, hogy fennáll-e még a viszony), meglátott a nagy magányában, és elkezdett futkosni a patkóban... Hogy kin akart bosszút állni, lényegtelen. Rajtunk sikerült... Döbbenetes élmény volt. Tette ezt minden ok nélkül, a Tisza egy nappal korábbi, egyhangú támogatása ellenére. Máig nem tudom feldolgozni, mi történt. Főleg úgy, hogy egy csonka testület felállása – ha jól olvasom a törvényt (amit a Tisza írt) és az európai jogszabályokat – senkinek sem érdeke.”
Kapcsolódók:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás