loading
Menü
Támogatás

Zárug: történelmi lehetőség nyílt a Mi Hazánk előtt

2026. nov. 7. 12:45
3 perces olvasmány
Kép forrása: Konfront YouTube-csatornája Kép forrása: Konfront YouTube-csatornája

Új műsor indult Lentulai vezetésével, melynek első vendége egy (a fideszesek számára) igen ellentmondásos szereplő, Zárug Péter volt. Őt sokan a jobboldal „trójai falovának” nevezték, illetve „áljobboldalizták” és „árulózták”.

Valójában Zárug „bűne” annyi volt, hogy a Fidesz-kormánnyal és annak intézkedéseivel kapcsolatban mert kritikát megfogalmazni. El merte mondani, mi az, ami rossz a NER-ben, mi az, ami felháborítja az embereket. Erre pedig a válasz ugyanaz olyan volt, ahogyan Trumpék válaszoltak az őket ért kritikákra. Árulózás, kiközösítés, az önvizsgálat teljes hiánya. És – láss csodát – mindkettőnek brutális konzervatív vereség lett a vége. 

Bevezetőjében ezt a műsorban is elmondta Zárug Péter. Kifejtette, miközben megannyi intézményt és véleményformálót felvásárolt a rendszer, ő maradt a „kis polgári, konzervatív világában”, valóban organikus jobboldali emberként. A mozaikjobboldal által is használt kritikát ő is elismételte, miszerint túlságosan „pártpolitikai” lett a jobboldaliság, amit „totalizált” a Fidesz, holott szerinte a jobboldaliság vagy a konzervativizmus nem pártfüggő. 

A beszélgetésből az is kiderült, a Fidesz a Covid-hisztéria idején kezdett szembefordulni az elemzővel, ő ugyanis kifogásolta a korlátlan idejű felhatalmazás megadását a kormánynak. Szerinte ugyanis „ez igen veszélyes” dolog. Ahogyan azt sem értette, miért nem elég a csak féléves felhatalmazás, mikor egy kétharmados parlamenttel a hátuk mögött ezt újra és újra meg lehet hosszabbítani. 

„És ez volt az én bűnöm. Hogy a parlamenti viták során elkezdték idézni, amiket én mondok. Onnantól meg vagy bélyegezve, mert mondtál egy szakmai dolgot” – tette hozzá.

De már akkor beszélt a haverok vagyonosodásáról, a „mi-ők” szembeállítás veszélyeiről, a rendszer problémáiról is, de ezek mind süket fülekre találtak. 

Az elszámoltatás tartja egyben a Tisza-tábort?

Zárug szerint az „elszámoltatás” egy olyan egyszavas, könnyen eladható propaganda lehet Magyar Péter számára, mint amilyen a Fidesznek a „kerítés” volt. Azért is van nehéz helyzetben a bukott kormánypárt, mert a kétezres évekkel ellentétben most a morális muníció is hiányzik a Fidesz mögül, mutatott rá. Hiszen, a 2002-es bukás nem sokon múlott, és a kormányzásuk sem volt katasztrofális. Ebben a 16 évben azonban teljesen más lett a NER megítélése. Sokat elmond a Fidesz mulasztásáról az is, hogy egy közvélemény-kutatás szerint Orbán még Gyurcsánynál is népszerűtlenebb miniszterelnökké vált. (Sőt, tehetnénk mi hozzá, a mai fiatalok konkrétan semmit nem tudnak se a Gyurcsány-kormány időszakáról, se a rendőrterrorról.)

A Fidesz frakcióját is kritizálta, szerinte ugyanis az ott ülő politikusok szintén gátjai a megújulásnak, hiszen ők egyértelműen lojálisak a „főnökhöz", aki ha mond valamit, arra bólintani kell. Pedig ő úgy véli, van az országba 300-400 ezer szavazó, aki magát jobboldalinak vallja, nem szimpatikus számára a Tisza, ugyanakkor nem fog soha a Fideszre szavazni már. 

Ezzel kapcsolatban Lentulai felvetette, ő elképzelhetőnek tartja, hogy a Fidesz „nyugdíjas párttá” válik, megerősödik a Mi Hazánk, esetleg jön egy harmadik formáció, és a szétforgácsolódás révén a Tisza megőrzi hatalmát. (Azt nem tette hozzá, hogy ehhez egyébként az is szükséges, hogy Magyar Péter még egy választási ígéretét megszegje, és a választási rendszert se írja át.) Zárug ezzel kapcsolatban arra világított rá, ha itt új formáció tud megerősödni, akkor az nagy valószínűséggel „leradírozza” a Fideszt a palettáról. 

Történelmi lehetőség a Mi Hazánk előtt

Az elemző a Mi Hazánkról is beszélt, akik előtt szerinte olyan széles terület nyílt, mint a Fidesz előtt 1994 után, ennek kihasználásához azonban az kell, hogy az elszámoltatás terén világos cezúrát állítsanak, jobban beleálljanak, hogy igenis kell a felelősségre vonás, illetve a szervezeti struktúrában kell erősödniük. Ő úgy látja, hogy a képesség Toroczkai Lászlóban egyértelműen meg van, és egy jó vezetéssel elérhetik a Jobbik csúcsát is. Érdekességképpen mindenképp meg kell említeni, hogy a párt karakteres, nemzeti arculata egyáltalán nem merült fel kritikaként vagy akadályként, sőt, ellenpéldaként jött szóba Vona Gábor néppártosodása, mely gyakorlatilag kivégezte a pártját. 

A teljes beszélgetés:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás