Kubatov a „Fradi ellenségeinek” nevezte a klub szurkolóit, akik „kárt okoznak a klubnak”
Fotó forrása: Kubatov Gábor / Facebook
A Ferencváros óriási győzelmet aratott Milánóban, nem csak szerencsés volt, hanem konkrétan lejátszotta a pályáról többszörös BL-győztes ellenfelét. A csapatnál jobb teljesítményt talán csak a Fradi szurkolói nyújtottak, akik a milánói Dóm téren egy látványos koreográfiával köszöntek be az olaszoknak. Európa megvédésének üzenete, a jól csengő rigmusok, és a globalista szenny elleni kiállás felvételei egész Európát bejárták.
Az X-en a nyugati nemzeti érzelmű emberek elismeréssel adóztak a bátor kiállás előtt, míg az Ilaria Salis féle antifasiszták ordítottak, toporzékoltak, és fröcsögtek. (Sajnos, nem a börtönből, ahol a helyük lenne, hanem az Európai Parlamentből.) Hozzájuk csatlakozott a társutas média. A „függetlenobjektívek”, a liberálisok, a globalisták. Sok zászló, egy cél.
A fradisták kitették az irányjelzőt, európai nemzeti érzelmű emberei pedig tisztelettel adóztak előttük, miközben az ellenséges sajtó csak fröcsögött és vergődött. A probléma viszont megint csak ugyanaz, ami mindig probléma a jobboldalon. Hogy a jobboldal meghunyászkodik, hogy véleményét az ellenség igényeihez igazítja. Nem történt ez másképp most sem, mikor a fideszes Kubatov Gábor kiállt, és egy szánalmas, esdeklő videóban határolódott el saját klubja szurkolóitól, akiket konkrétan a „Fradi ellenségeinek” nevezett.
Akkor inkább legyünk öten a lelátón
Kubatov a videóban úgy fogalmazott, a győzelmüket „megmagyarázhatatlan eset árnyékolta be”, amit nem tud, és soha nem is akar elfogadni.
15 éve küzdünk a kirekesztés ellen, és a tegnapi napon mégis kirekesztő rigmusok hangzottak el a Fradi tábor soraiból Milánó főterén
- állítja. Majd nem akármilyen állítást tett:
Akik ezt elkezdték, azok a Fradi ellenségei.
Mint szánalmas videójából megtudtuk, a ferencvárosi drukkerek európai szinten is példaértékű performanszát ő „őszintén felháborítónak” tartja. Szerintem mindenki, aki ebben részt vett, nem ismeri se a Ferencváros „alapértékeit”, se a történelmét.
Érdekes, hogy miután a szurkolók savazásába kezdett, azzal példálózott, hogy a nemzetellenes, szélsőliberális, globalista lapok hogyan mocskolják a Ferencvárost és a szurkolóit. Kubatov komolyan úgy tett, mintha a külföldi pénzen kitartott firkászok egyébként nem gyűlölnének mindent, ami nemzeti vagy magyar. Mégis, a Fradi elnöke ezen lapokra alapozva becsmérelte saját táborát, majd közölte velük, „el sem tudják képzelni, mekkora kárt okoztak a klubnak”.
Kubatov szerint a drukkerek „a győzelem egy darabját elvették a csapattól”. Majd hosszasan siránkozott a „kirekesztésről”, meg arról, hogy ő ezt nem fogja eltűrni.
Ha csak öten maradunk a lelátón, akkor öten maradunk. De az az öt fogja tudni, hogy kell viselkedni
- szögezte le. És ebben a kijelentésben minden benne van. Pontosan így ölte meg a szurkolói életet és a lelátói hangulatot a Fidesz a 16 éves kormányzása idején. A kóserkonzervatívok nem hangulatot, szurkolást és látványelemeket akarnak, hanem egy steril környezetet, mintha színházba vagy operába lennének.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás