Pósfai javaslata tovább rombolja az önkormányzatok lehetőségeit a helyi közbiztonság megerősítésére
Pakusza Zoltán | Kép forrása: Pakusza Zoltán Facebook-oldala
„A közbiztonság fenntartása alapvetően állami feladat, az önkormányzatoknak pedig nagyon kevés lehetőségük van arra, hogy érdemben tegyenek érte” – mutatott rá közleményében Pakusza Zoltán.
A Mi Hazánk alelnöke szerint Pósfai Gábor belügyminiszter legújabb javaslata éppen e kevés lehetőségek egyikét venné el a helyhatóságoktól. A politikus emlékeztetett arra, hogy a rendőrkapitányoknak eddig minden évben be kellett számolniuk a képviselő-testület előtt a település közbiztonsági helyzetéről és a megtett intézkedésekről.
„Ha a képviselő-testület nem fogadta el a beszámolót, annak komolyabb következményei is lehettek” – mondta el Pakusza, hozzátéve: az ügy akár szolgálatszervezési vagy személyi változásokhoz is vezethetett. A képviselőként tizenhat éve dolgozó politikus úgy véli, az önkormányzatok ezen keresztül közvetve hatást gyakorolhattak a rendőrség munkájára, ám most ezt a jogkört is megvonnák tőlük.
„A kormány ezzel tovább csorbítja az önkormányzatok jogait, az önkormányzatiságot és a közbiztonság erősítésének helyi lehetőségeit” – húzta alá az alelnök. A Mi Hazánk határozottan tiltakozik a tervezet ellen, mivel álláspontjuk szerint a bűnözőkkel szembeni szigorítás helyett a bűnüldözés lehetőségeit szűkítik. A párt a korlátozások helyett egy olyan országos rendpárti fordulatot szorgalmaz, amely bővítené a helyi önkormányzatok közbiztonsági lehetőségeit.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás