loading
Menü
Támogatás

Három ülésnapra kitiltották Pócs Jánost a Parlamentből

2026. nov. 6. 06:53
3 perces olvasmány
Forrás: Az Országgyűlés élő közvetítése Forrás: Az Országgyűlés élő közvetítése
„Pócs János, a Fidesz képviselője a november 3-i ülésnapon elkésett egy gépi szavazásról, ráadásul, az Országgyűlés hangos felháborodását okozva, le nem adott szavazatát némi habozás után, utólag, szóban megpróbálta érvényesíteni. Nyilatkozata szerint nem állt szándékában az ülésvezetés megtévesztése, de elismerte, hogy nem tudta, hogy épp mi történik az ülésteremben” – írta Facebook-oldalán Forsthoffer Ágnes, az Országgyűlés elnöke.
 

A politikus szerint „ez a magatartás nem elfogadható senkitől, de különösen egy olyan tapasztalt képviselőtől, aki 5. ciklusát tölti a Parlamentben. Tájékozódnia kellett volna az üléstermi kijelzőről, de saját szavazógépe kijelzője, az elnöklő kimondott szavai alapján is világos lehetett volna számára, hogy hol tart a munka, és hogy szavazatát a megfelelő időben nem tudta leadni.” 

Mint írta, cselekedetével megzavarta az ülés, és az ülésvezető munkáját. Nem először. Állítása szerint, korábban is többször figyelmeztette Pócs Jánost visszatérő magatartása kapcsán, „legutóbb 2026. október 20-án figyelmeztettem írásban, bizalmamat kifejezve, hogy nem lesz következő alkalom, amikor szankciót leszek kénytelen alkalmazni.”
 
Posztjában sérelmezte a fideszes politikus hangos bekiabálását, videózását, világító szemüveggel videózását, bingózását, a ház méltóságot sértő feliratok felmutatását, provokatív céllal könyv- és újságolvasását, rajzolgatását, tárgytól eltérését, a teremből ki-be közlekedés közben a páholyban ülőkkel való hangos beszélgetését. 
 
Kiemelte: „Pócs Jánost, rendszeresen elkövetett, jogsértő, a képviselői kötelezettségeket figyelmen kívül hagyó, az Országgyűlés munkáját nem tisztelő, és azt rendszeresen zavaró magatartása miatt az Országgyűlésből 3 ülésnapra kitiltottam.”
Tájékoztatása szerint, a döntést a képviselő ma reggel átvette, a döntés ellen 8 napon belül kérhet jogorvoslatot a Mentelmi Bizottságtól. 
 
Forsthoffer Ágnes emlékeztetett arra, hogy az „ülést aktuálisan vezető elnök általi azonnali kizárás maximális időtartama 15 naptári nap. A házelnök általi kitiltás jogszabályi maximuma 15 naptári nap vagy 6 ülésnap.”
 
Mint azt korábban megírtuk, Forsthoffer Ágnes szeptemberben kizárta Toroczkai Lászlót az Országgyűlés aktuális heti üléséről. Természetesen, a házelnök asszony ingerküszöbét párttársai viselkedése nem üti meg, a tiszás rendbontókat valahogy akkor sem tiltotta ki, ha egymás helyett szavaztak…

„Az ülést vezető elnök a jegyzők és a képviselők jelzése alapján Pócs János szóbeli szavazatát az eredmény kihirdetésekor nem vette figyelembe. Arra tekintettel, hogy a képviselő cselekedete az Országgyűlés döntését nem érvénytelenítette, a fokozatosság elve mentén 3 ülésnap kitiltás mellett döntöttem” – közölte.

 
Kapcsolódó:

 
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás