Borsodi 'fiatalok' kényszerítettek prostitúcióra egy 13 éves kislányt

Szexuális erőszak és emberkereskedelem miatt emelt vádat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei főügyészség egy 17 éves fiú és egy 22 éves férfi ellen. A vádirat szerint a fiú prostitúciós tevékenységre kényszerített egy 13 éves kislányt, akit a barátaival meg is erőszakolt. A bűncselekményben részt vett harmadik férfit még körözik.
A három bűnöző 2019 májusában egy koncert után egy félreeső részre vitte a lányt, ahol többször is megerőszakolták. A lány sikertelenül próbált elmenekülni.
A 17 éves fiú tagadta a szexuális erőszakot, állítása szerint neki azt mondta a lány, hogy 16 éves. A felnőttkorú vádlott elismerte, hogy találkoztak és hárman is szexuális kapcsolatot létesítettek a lánnyal, de azt állította, hogy az ő beleegyezésével történt az aktus.
A 17 éves fiú és a 13 éves lány egy miskolci gyermekvédelmi otthonban lakott, ahol a kislány érzelmi függőségbe került a fiútól, aki 2019 tavaszán rábeszélte, hogy prostitúcióból szerezzenek pénzt.
A lány állítólag kezdetben beleegyezett, de ezt követően annyira megrámült, hogy nem mert ellenkezni.
A fiatalkorú vádlott személyesen beszélte meg a szexuális szolgáltatást igénybe vevő férfiakkal a tarifákat, és ő vette át a pénzt is tőlük. Ha a kuncsaftok nem voltak megelégedve a szolgáltatással, akkor nem kellett fizetniük.
Az ügyészség a fiatalabb férfira nyolc év fiatalkorúak börtönét, az idősebbre pedig 15 év fegyházat kért.
(24-Magyar Jelen) Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás