Három napja nincs víz Emődön - mégsem támogatta a kormány a Mi Hazánk javaslatát

Régóta fennálló problémára keresett megoldást a Mi Hazánk Mozgalom azzal, hogy módosító javaslatot nyújtott be a központi költségvetéshez az emődi vízvezeték-hálózat felújítása érdekében. Az indoklást sajnos maga az élet írja, hiszen a nagy meleg miatt a több évtizedes, elhasználódott vízvezetékrendszerben bekövetkező sorozatos csőtörésekkel, már napok óta küzdenek.
Ennek ellenére tegnap, a Parlament kormánypárti többségű Gazdasági Bizottsága leszavazta azt a javaslatot, amely 500 millió forintot különített volna el az emberek mindennapjait megkeserítő hibák felszámolására.
Sajnos most Tállai András sem vetette be lobbierejét, pedig már többször büszkélkedett azzal, hogy neki sikerült a központi költségvetésből forrást intéznie (többnyire fölösleges) beruházásokra. Mindezekből látható, hogy a Mi Hazánk az egyedüli párt, amely a kampányon kívül is fontosnak tartja az emberek mindennapi gondjait.
Nem tudjuk elfogadni, hogy a sportcsarnokok és egyéb fölösleges beruházásokra elköltött milliárdok mellet, alapvető, mindennapi szükségletekben szenvedjenek hiányt a választópolgárok - szögezi le Szajlai János, a Mi Hazánk Mozgalom Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szervezője, választókerületi elnök.
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás