loading
Menü
Támogatás

A "szélsőjobb előretörése" miatt aggódik a Mazsihisz

2023. febr. 14. 14:19
2 perces olvasmány
A "szélsőjobb előretörése" miatt aggódik a Mazsihisz

Az 1945-ös budapesti ostrom és a német kitörési kísérlet idei, 78. évfordulóján egy társunkat a nyílt utcán brutálisan megtámadták Budapesten. Az elkövetők neonácik voltak. Az alábbiakban a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) és a European Union of Jewish Students (EUJS) közös közleményét olvashatják a brutális támadással kapcsolatban - írják közleményükben. Állításukat előítéleteiken kívül nem tudni, mire alapozták. 

Szerintük a "neonáci szélsőségesek" kifordított hőskultuszt építenek "önkényuralmi jelképekkel", "kirekesztő és gyűlöletkeltő üzenetekkel", s mindezt legkevesebb 20 ezer, a "biztos halálba küldött katonára" hivatkozva, akiknek 1945-ben egy "értelmetlen hadparancs" miatt kellett meghalniuk.

A közleményben a két említett szervezet úgy fogalmaz, a "neonácik megmozdulása elfogadhatatlan" minden jóérzésű demokrata számára, ám a magyar(sic!) zsidó közösség számára különösen riasztó. Azt is megtudhattuk, hogy az antiszemitizmus most is (mint egyébként 30 éve mindig - a szerk.) erősödőben van Európában, ezért az elvtársaknak most még éberebbnek kell lenniük. Főleg az online tér "veszélyes", mert beszippantják a fiatalokat a "szélsőséges csoportok sötét eszméinek gondosan leegyszerűsített, gonosz világmagyarázatai".

A szélsőjobboldal egyre gyakrabban próbálja a jelentős történelmi pillanatokat kisajátítani gyűlölködő ideológiái terjesztésére

- írják, hozzátéve: "elfogadhatatlan, hogy a történelmi emlékezetre hivatkozva olyan személyeket dicsőítenek, akik embertársaink megkülönböztetéséért, meghurcolásáért és meggyilkolásáért felelősek – ez nem egyeztethető össze az antiszemitizmus ellen meghirdetett zéró toleranciával és összeférhetetlen a demokrácia kultúrájával":
A szélsőjobboldal erősödésére határozott NEM-et kell mondani, de a feladat ennél több: egyúttal IGEN-t kell mondani az emberhez méltó, demokratikus, európai, szabad társadalom eszméjére.

Végezetül azt követelik a magyar kormánytól, hogy sokkal erősebben és következetesebben lépjen fel a "veszélyes szélsőjobboldali tendencia ellen".
Eddig sokszor hallottuk, hogy az antiszemitizmussal szemben Magyarországon zéró tolerancia van, de most a biztonságérzetünk jelentősen megsérült. Bízunk benne, hogy hatékony kormányzati fellépéssel a biztonságérzet újra megerősíthető

- zárul a közlemény, melyben egy sort sem szenteltek a külföldi antifasiszták által félholtra vert, megkéselt magyar embereknek. Az már nem fért bele az aggódásba.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás