loading
Menü
Támogatás

Több magyart akarnak látni a csapatsportban

2023. máj. 3. 13:35
2 perces olvasmány
Több magyart akarnak látni a csapatsportban

Mint ismeretes, a hétvégi Újpest-Ferencváros labdarúgó bajnoki mérkőzésen a 22 kezdőjátékosból csupán négy volt magyar. Nagy Attila, a Mi Hazánk sportkabinetjének elnöke azt mondta, továbbra is úgy gondolja, hogy minden normálisan gondolkodó magyar embert felháborít ez a tény. 

Megkérdeztük, mit gondol arról, hogy a kosárlabda NB 1-ben viszont a 2024/25-ös szezontól kezdődően egy csapat csak négy külföldit nevezhet az adott meccs keretébe, erről azt mondta,

hogy a szakszövetség már az eddigiekben is kötelezték a kosárlabda csapatokat, hogy kötelező legalább egy magyart végig a pályán tartani.

- Most elindult az a tendencia, hogy a fideszes szövetség és a klubvezetések is kezdenek ebbe az irányba indulni, ennek a konkrét okát még találgatjuk. De most Szalai Ferenc, aki régóta a Kosárlabda Szövetség elnöke volt, azonban a helyére került Báder Márton, akit mi támogatunk - fogalmazott.



Nagy kifejtette, hogy a többi sportágban is akad kvóta, egyértelműen a röplabdát emelte ki, a női első osztályú mérkőzéseken 2 magyarnak kell állandóan a pályán lennie (ez 33 százalék), a férfiaknál pedig 3 játékosnak (ez már 50 százalék).
- Lehet, hogy kevesen hallottak róla, de tavaly novemberben volt egy Nyíregyháza-Újpest mérkőzés, amit ugyan a pályán a Nyíregyháza nyert, de miután nem tartották a fenti szabályt, elvették tőlük a a győzelmet és az Újpestnek adták

- ismertette és hozzáfűzte, ez a helyes és szerinte ez megvalósítható.

A sportkabinet elnöke elárulta azt is, hogy január óta országos terjesztésben szórnak szórólapokat, ahol annak fontosságára hívják fel a figyelmet, hogy több magyart szeretnének látni a csapatsportokban.
- 40 ezer szórólapot szórtunk ki, eljutottunk szinte az összes első osztályú csapat mérkőzésére

- emelte ki.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás