Mi Hazánk: Esztergomban sem akarunk vendégmunkásokat

Standolással egybekötött sajtótájékoztatót tartott a Mi Hazánk Esztergomban, ahol Lantos János, a párt esztergomi és Munkaügyi Kabinetjének elnöke elmondta, Esztergomban sem tartják helyes stratégiának azt, hogy vendégmunkásokat vesznek fel a magyarok helyére.
Lantos hangsúlyozta, Magyarországon ma már legalább 100 ezer harmadik világbéli vendégmunkás tartózkodik, és számuk egyre nő, az esztergomi lakosoktól pedig sok visszajelzést kaptak, hogy aggódnak a közbiztonság miatt is.
- A Mi Hazánk a magyar dolgozók pártján áll, a magyar embereknek kell tisztességes béreket fizetni, és meg kell állítani a vendégmunkások behozatalát, mert ez tulajdonképpen a migráció támogatása
- hangsúlyozta. Hozzáfűzte, készülnek az önkormányzati választásokra is, rendszeresen fognak standolni, kikérik az emberek véleményét is a vendégmunkásokról,
de más témákban is kíváncsiak meglátásaikra, problémáikra, ugyanis azokat is be fogják építeni az Esztergomra szabott választási programjukba.
(Kiemelt képünk illusztráció - Index) Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás