loading

Novák Előd - "A holokausztmúzeum kap, az 1956-os nem kap működési támogatást"

2023. okt. 24. 14:24
3 perces olvasmány
Novák Előd - "A holokausztmúzeum kap, az 1956-os nem kap működési támogatást"



Az Országgyűlés ötödik ülésnapján napirend előtt Novák Előd az antikommunista intézkedések elmaradása miatt várta a kormányparti képviselők magyarázkodását különös tekintettel arra, hogy a Holokauszt Emlékközpont kap állami támogatást, de a Kiskunmajsán található egyetlen 1956-os múzeum nem. 

Novák Előd felszólalását azzal kezdte, hogy köszöntötte az ülésteremben lévő Pongrátz Andrást, aki a forradalom idején a Sztálin-szobor ledöntésével lángvágóval működött közre. A padsorokból csak a Mi Hazánk képviselői fejezték ki tapssal tiszteletüket a harcos előtt.

Az elmúlt három évtizedben tevékenykedő MSZP és Fidesz közös bűne, hogy Pongrátz András nem kapott állami kitüntetést, miként az is, hogy az ügynöklisták feltárása, valamint a kommunista luxusnyugdíjak megvonásra továbbra is várat magára. Az egykori pártállami vezetők elszámoltatása és közéletből, állami cégek éléről való kitiltása sem történt meg - emlékeztetett a Mi Hazánk alelnöke. Ebbe a körbe tartozik a Szabadság téri szovjet emlékmű eltávolításának elsumákolása - tette hozzá.



Novák Előd nehezményezte, hogy miközben van már holokausztmúzeum Budapesten, aközben az 56-os múzeum nem jut állami forrásokhoz, azt csak szűkös önkormányzati keretből sikerül életben tartani. A Pongrátz Gergely által Kiskunmajsán alapított emlékház támogatását éppen a Fidesz testületi többsége szűntette meg 2019-ben. Felidézte, hogy országgyűlési képviselőként 2010-től több alkalommal nyújtott be költségvetés-módosító javaslatot a támogatás érdekében, de azt a Fidesz minden alkalommal leszavazta.

Nem tettek eleget az antifa terrorszervezetté nyilvánításának sem, így mostanra megélhettük azt, hogy még ők, az egykori Lenin-fiúk és ÁVH-pribékek mintájára szerveztek akciót az október 23-i megemlékezés alatt. A szélsőbaloldali antifa ismérve, hogy ők mondják meg ki a náci, nekik Trockijtól jobbra mindenki az - ismertette.

Az állambiztonsági múlt kapcsán a mai napi csepegteti a kormány a neki kedvező információkat. A múlt hónapban hozta nyilvánosságra a történeti levéltár azt a jelentést, amit Vikidál Gyula írt zenésztársáról Nagy Feróról, de számos kormánypárti ex-ügynök van, akikről nem ismerhetők meg a részletek. Ez nemzetbiztonsági kockázat, mert őket akármikor megzsarolhatják, ráadásként még az Orbán-kormánynak is tagja lehetett a D-209-es fedőnevű Medgyessy Péter egykori kollégája, a szintén 3/2-es ügynök Martonyi János. Ugyanerre példa Tasnádi László, akiből rendészeti államtitkár lett.

Farizeus politikai úgy emlékezni Mansfeld Péterre, hogy a rá halálos ítéletet kérő Mátsik György vérügyész  többszázezres luxusnyugdíját egészen a néhány évvel ezelőtt bekövetkező haláláig folyósították. Az elszámoltatás leginkább a 90-es évek elején lett volna aktuális, de még a mai napig itt élnek közöttünk luxusnyugdíjaikkal a Szűrös Mátyások, vagy a Kádár János diplomatájaként szolgált Schmitt Pál. A Mi Hazánk frakcióvezető-helyettese arra várta a választ, hogy a párt hét antikommunista programpontjából miért nem támogatja egyiket sem a kormány.

Reakciójában Répássy Róbert azzal védekezett, hogy nemzeti ünnep hangulatának szellemében figyelembe ajánlotta az alaptörvényt, amely kimondja, hogy az 1990-ben lezajlott választások lévén a kommunista diktatúra eszméi összeegyeztethetetlenek mai társadalmunk értékeivel. Emlékeztetett arra, hogy az elnyomó rendszer kiszolgálóit felelősség terheli a nemzet elárulásáért és az "európai civilizációs hagyományok módszeres pusztításáért". Az igazságügyi miniszter ezt követően felolvasta az egész vonatkozó cikkelyt, ami arról szól, hogy mennyire nagyon elítéljük (szavakban) az 56-os forradalmárokkal szembeni és a kommunizmust éltető cselekményeket. Hozzátette, hogy a nyugdíjilletmények törvényben meghatározott mértékben csökkenthetők és ez értékelése szerint meg is történt.

Arról beszélt még, hogy annak idején Novák Előd nem szavazta meg azt a módosítást, ami ezeket tartalmazza. Ennél a pontnál Novák bekiabálta, hogy ez egy salátatörvény volt, tehát több olyan dolog is volt benne, ami megszavazhatatlan. 

 

 

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás