loading
Menü
Támogatás

Magyarázkodik a koreai akkugyár, miért rúgták ki a magyar dolgozóikat

2024. jan. 18. 12:25
2 perces olvasmány
Magyarázkodik a koreai akkugyár, miért rúgták ki a magyar dolgozóikat

Ahogy arról ">portálunk is beszámolt, a Salgótarjánban lévő dél-koreai Bumchun akkumulátorgyárból több magyar munkást kirúgtak. A gyár egyik dolgozója azt állította, a magyar munkavállalókat folyamatosan cserélik le, helyükre most éppen Vietnámból érkeznek vendégmunkások.

Ő arról is beszélt, magyarok már hiába jelentkeznek, valamennyiüket elutasítják azzal, hogy "nincs munkalehetőség".

A botrány olyan szintű médiavisszhangot kapott, hogy a dél-koreai tulajdonú Bumchun Precision Hungary ügyvezető igazgatója, Kim Ho Youn közleményben reagált a történésekre. Magyarázkodását azzal kezdi, hogy a tavaly év végi szabadságolások és betegségek miatt munkaerőkölcsönzőhöz fordultak, ám ezt követően elérte őket is az autóiparban tapasztalt visszaesés, így el is küldték ezek közül azokat, akikkel kevéssé voltak megelégedve. Ho Youn azt is állítja, az elmúlt hetekben távozó valamennyi belső dolgozó "saját elhatározásából" vagy "közös megegyezéssel" hagyta ott állását.

"A bérelt munkatársak közül a koreai vezetés a további feladatok végzésére a megbízható, jobban teljesítő munkaerőt tartotta meg" – áll a közleményben.

Ez azért is érdekes, mivel korábban az egyik kirúgott dolgozó megkereste a gyár egyik koreai vezetőjét, hogy mi volt a baj a munkájával, aki azt mondta, semmi. Egy másik munkatárs pedig annyit közölt, hogy kölcsönzött munkaerő volt és ennyi. Akkor még csak fel sem merült, hogy rosszabbul teljesítene vagy kevésbé lenne szorgalmas, mint a vietnámi migránsmunkások.

Betanították a helyükre érkezőket


A salgótarjáni akkugyárból december óta mintegy 60, magyarországi illetőségű dolgozót bocsátottak el. Közölük valamennyien a gyártósor mellett, betanított munkát végeztek, jellemzően munkaerő-kölcsönző cégen keresztül foglalkoztatták őket. A tömeges kirúgásokra azt követően került sor, hogy a Bumchunhoz a múlt év végén jelentős számú vietnámi érkezett. A migránsmunkásokat a most elbocsátott magyar dolgozókkal taníttatták be például a gépkezelői és a gépfeltöltői munkára. Jelenleg már az ázsiai munkások dolgoznak az állásukat veszített hazaiak helyén.

Fotó: Kovács Attila / MTI

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás