„Pozitív eredménnyel” véget ért a XIV. Leó pápán elvégzett sebészeti beavatkozás
Kép forrása: Ciro De Luca/Reuters
XIV. Leó pápa kedden megérkezett a római Gemelli-kórházba, ahol a tervek szerint még a nap folyamán egy korai stádiumú csomót távolítanak el a tüdejéből – jelentette az MTI.
A pápa konvoja a Perugino-kapun keresztül hagyta el Vatikánvárost. A katolikus egyházfőt a Gemelli-kórháznál összegyűlt tömeg fogadta. XIV. Leó jókívánságaikat megköszönve, integetve lépett be a kórházba.
Mint azt korábban megírtuk, a 71 éves pápa vasárnap hozta nyilvánosságra, hogy az orvosok elváltozást fedeztek fel a tüdején, és a csomó eltávolítását javasolták. A műtét után várhatóan legalább egy hétig lábadozik majd.
Kikucsi Iszao tokiói bíboros, aki hétfőn találkozott Leóval, elmondta: a pápa arról számolt be, hogy jól érzi magát, és azért döntött az azonnali műtét mellett, hogy ne kelljen elhalasztania közelgő dél-amerikai látogatását.
A Gemelli-kórházban a pápáknak fenntartanak egy kórtermet, de a Vatikán sajtóirodájának tájékoztatása szerint Leó pápát ezúttal egy másikban helyezik el, mivel a pápai kórtermet jelenleg felújítják.
FRISSÍTÉS:
„Pozitív eredménnyel” véget ért a XIV. Leó pápán elvégzett sebészeti beavatkozás, amelyet a tervezett időzítéssel és módon hajtottak végre. Az egyházfő a műtőből már visszatért a kórtermébe – közölte a Vatikán kedd este.
A Gemelli-klinikán végzett műtétet végrehajtó orvoscsapatot Stefano Margaritora, a katolikus kórház mellkassebészeti osztályának főorvosa vezette. A műtéttel egy időben a római egyházmegye a pápa felépüléséért rózsafüzérimát tartott a Gemelli II. János Pálról elnevezett kápolnájában, Baldo Reina bíboros, a pápa római helynökének vezetésével.
Kapcsolódók:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás