loading

Hiába lépett ki korábban, ismét fideszesként indul a halott nőt lefotózó salgótarjáni politikus

2024. máj. 3. 13:11
2 perces olvasmány
Hiába lépett ki korábban, ismét fideszesként indul a halott nőt lefotózó salgótarjáni politikus

Turcsány László szépen, csendben visszatalált a Fideszhez, és a június 9-i önkormányzati választáson újra a párt színeiben indul Salgótarjánban.

2020 elején lemondott minden tisztségéről és a párttagságát is felfüggesztette Turcsány László, a salgótarjáni Fidesz frakcióvezetője, miután egy autóbalesetben elhunyt 24 éves nőről posztolt fotót a közösségi oldalán.

Az eset háttere, hogy a fideszes önkormányzati képviselő 2020 januárjában elsők között ért oda egy salgótarjáni halálos cserbenhagyásos gázolás helyszínére. Telefonjával lefotózta az áldozatot, majd kitakarás nélkül közzétette azt a Facebookon. A felháborodás hatására a politikus törölte a posztot.

Az Indexnek akkor azt állította: sokkos állapotba került, és azért tette ki a képet, hátha valaki felismeri az áldozatot.

Függetlenként megnyerte az időközit


Mivel Turcsány nemcsak a Fideszből lépett ki, hanem a mandátumáról is lemondott, 2020 szeptemberében időközi önkormányzati választást tartottak Salgótarján zagyvarónai központú választókörzetében.

Ezen - immáron függetlenként - Turcsány László is elindult, sőt a szavazatok közel felének begyűjtésével ismét mandátumot szerzett.

Újra a Fidesz színeiben


Úgy tűnik, a Fidesz vezetése megbocsájtott Turcsánynak a halott nő lefényképezése miatt, ugyanis a négy évvel ezelőtt a pártot elhagyó politikus az idei önkormányzati választásokon
ismét a nagyobbik kormánypárt (valamint a KDNP és a Hajrá, Salgótarján! Egyesület) színeiben méretteti meg magát Salgótarján 03. számú egyéni választókerületében.



 

Kiemelt kép: Fenyvesi Gábor Facebook-oldala

 

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás