loading
Menü
Támogatás

Továbbra is "víz alá nyomnák" a nagy múltú dorogi sportegyesületet

2024. okt. 2. 15:08
1 perces olvasmány
Továbbra is "víz alá nyomnák" a nagy múltú dorogi sportegyesületet

Amint arról portálunkon is hírt adtunk, a nyár folyamán a dorogi uszoda előtt tüntetést szerveztek, melyen elsősorban civilek vettek részt, de lényegében közösen szervezte azt  az Új-Hullám Sportegyesület és a helyi Mi Hazánk, utóbbi tagjai nem vittek pártzászlókat, igyekeztek nem pártpolitikai jelleget adni a rendezvénynek. S valóban, széleskörű a konszenzus a városban, hogy elképesztő, ahogy kitették a helyi uszodából azt a sportegyesületet, mely neve egybeforrt a dorogi vizes sportokkal.



A tüntetésen a petíciót nagyon sokan aláírták, számos módon jelezték azóta Tittmann János polgármesternek, hogy az az eljárás, ahogyan az Új-Hullámot kirekesztették a dorogi uszodából, teljesen elfogadhatatlan.

Számos más probléma is tornyosul előttük, hamarosan kezdődnek a vízilabda-bajnokságok, a gyerekek pedig nem tudnak megfelelően edzeni.

Dr. Herpák Petra is arról beszélt, hogy egyelőre nem történt előrelépés nyár óta, pedig ők nyitottak lennének egy őszinte találkozóra, ahol reményei szerint közeledhetnének az álláspontok. A nyári tüntetés egyik főszervezője volt Koncz Árpád, a Mi Hazánk most megválasztott önkormányzati képviselője, aki szintén megerősítette nekünk, hogy továbbra is foglalkoznak az üggyel. Októbertől pedig elindult az új önkormányzati ciklus, egész biztos, hogy kiemelten fogja vinni az ügyet ott is.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás