loading
Menü
Támogatás

Újabb település önkormányzatában vetette meg a lábát a Mi Hazánk

2025. máj. 7. 21:30
2 perces olvasmány
Újabb település önkormányzatában vetette meg a lábát a Mi Hazánk

Bár nem tartottak időközi önkormányzati választást Királyhegyesen, mégis változás történt a képviselő-testület összetételében: Budai Róbert Csaba, a Mi Hazánk Mozgalom képviselője új tagként vehet részt az önkormányzat munkájában. 

Kérdésünkre azt is elmondta, hogy elődje romló egészségügyi állapotra hivatkozva volt kénytelen lemondani, időközi választásra pedig nem volt szükség, hiszen a település méretéből adódóan a listán következő jelölt került automatikusan a testületbe, aki történetesen ő volt.

Budai Róbert Csaba – mint oly sokan – Toroczkai László tartalmain keresztül ismerte meg a nemzeti oldalt, 2017-től követte aktívan politikai üzeneteit.

A Mi Hazánk Mozgalommal alakulásától kezdve szimpatizált, végül 2022-ben megalapították Királyhegyes-Csikóspusztán a helyi szervezetet, melynek ő lett az elnöke. 

Elmondása szerint sok mindent el tudtak érni a Mi Hazánkkal: szülőfaluját egészen a '90-es évektől elkezdte felvásárolni egy illető, de a megkaparintott épületeket teljes mértékben elhanyagolta, folyamatosan romlott az állapotuk. 

Magánemberként hiába próbálkozott bármilyen hatóságnál, semmit nem csináltak. A Mi Hazánk hathatós segítségével azonban nem akármilyen sikert értek el: azóta a faluját felvásárló személy börtönbe került.

Továbbá a párt közbenjárásával Királyhegyes határában egy illegális szemétlerakó helyet is fel tudtak számolni.

Konstruktív munkát szeretne folytatni

Önkormányzati munkája során Budai Róbert Csaba indulati politizálás helyett konstruktívan szeretne hozzájárulni a képviselő-testület működéséhez, tehát azon javaslatokat, melyek a település javát szolgálják, meg fogja szavazni, bárki is nyújtsa be. 

Szívügyének tekinti, hogy a fiatalok elvándorlását sikerüljön akadályozni, és kiemelten fontosnak tartja a helyi turizmus fellendítését. 

Legalább havonta egyszer lakossági meghallgatást szeretne tartani, hiszen úgy véli, hogy „a település rugóját az emberek tudják mozgatni”, ezért kötelességének érzi meghallgatni javaslataikat, esetleges panaszaikat, melyeket aztán a képviselő-testület elé tud majd vinni.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás