Egy különleges, és mindenképpen élményteli emlékezés Trianonra

Május 31. reggelén egy olyan történelmi vonatszerelvény futott ki budapesti állomáshelyéről, amely gőzmozdonyával és nyolc, korabeli kocsijával méltán keltette fel a széles nagyközönség figyelmét. Felszállni rá csak előre megváltott jegyekkel lehetett, s az utazás különleges élményt ígért. A vonatúton, illetve a rendezvényhez kapcsolódó programokon a közel háromszáz résztvevő az érezhette, hogy nem pusztán nézője, szemlélője, hanem a maga valóságában átélője is a történelemnek. A Trianon Múzeum igazgatójával, dr. Szabó Pál Csabával idézzük vissza a néhány héttel ezelőtt lezajlott, általuk szervezett összetartozás napi történéseket.

– Hányadik alkalommal futott ki a budapesti állomásról május 31-ének reggelén ez az egyedülálló, a régmúltat idéző Kárpátia Expressz?

– Az idei volt az első alkalom. De terveink szerint a Kárpátia Expressz minden évben, a június 4-ét megelőző szombaton – a Trianon Múzeum nemzeti összetartozás napi országos csúcsrendezvényeként – ismét útjára indul majd. Innovatív programsorozatunkat hagyományteremtő szándékkal hívtuk életre, mert úgy látjuk, hogy az összes ünnepünk, megemlékezésünk fő veszélye, hogy egyre inkább kiüresednek, formálissá válnak, és sajnos ez június 4-ét is fenyegeti.

– Jelen esetben mi az, amit ez ellen tenni tudnak?

– Az emlékezést új oldalról közelítjük meg, egy eleven térbe hozzuk az egész korszakot, amiben felidéződik a Trianont körbevevő revíziós elszántság, az ellenállás dinamizmusa, a magabiztosság, az erős öntudat, a pozitív jövőkép. Ezt az erőrendszert csak fokozza a gőzmozdonnyal dübörgő vonat, a jókedvű utasok sokasága, a bennünket a peronokon fogadók lelkesedése, a mindenütt lobogó zászlók.

Ma már nem elég egy statikus mikrofonállvány mögött elmondani a megemlékező beszédet, az együttlétnek erőteljesnek kell lennie, a résztvevőknek azt kell érezniük, hogy ők nem hallgatóság, hanem tevékeny szereplői ennek az eseménynek.

 
– Ehhez háttérnek is egy remek helyszínt, egy muzeális értékű vonatot választottak.

– Azért esett erre a választásunk, mert a vasút egyébként is a kornak megfelelően a trianoni évek egyik főszereplője. A vasúti enteriőrök szépsége, maga a gőzmozdony, a magyar vasúthálózat mindezekhez egy pozitív, magabízó keretet ad. Így született meg az ötlet, hogy a nemzeti összetartozás érzését, hangulatát egy vasúti térbe költöztessük be, és azt ott élhessék át az utasaink, a rendezvény résztvevői.

A vonat valóban muzeális értéket képvisel, tulajdonképpen vasúttörténeti szempontból is egy unikum, mert ezt a hosszú szerelvényt, a működő 424-essel egyéb helyeken nem lehetett még látni. A szerelvényben az 1910-es évektől kezdve az 1940-es évekig találhatók eredeti állapotú kocsik, a legszebbnek talán közülük az első vagon tűnhetett, ami a legendás Orient Expressz 1912-ben készült étkezőkocsija volt, de a maguk nemében a harmadosztályú részek is roppant érdekesek, korabeli hangulatidézők.

Úgy is hirdettük, hogy az utazás egy mozgó múzeumon történik majd, s valóban ez a vonat nemcsak egy ipartörténeti csoda, de vasúttörténeti szempontból is ritkaság volt.

A jegyek éppen ezért nem is helyekre szóltak, s minden zarándokunkat arra biztattuk, hogy a történelmi szerelvényen utazásuk idején ne maradjanak a helyükön, hanem járják be, csodálják meg mind a nyolc kocsit.

De nemcsak a „hideg vasak”, hanem a vonaton utazó hagyományőrzőink is különlegesek voltak. Mert ugye mikor találkozhat manapság az ember honvédtiszti járőrrel, kakastollas csendőrökkel, vagy korabeli vasutas egyenruhában szolgálatot teljesítő kalauzokkal?

A vonaton egyébként nemcsak a büfében lehetett igénybe venni a szolgáltatásokat, de munkatársaink útközben édességet, szendvicseket kínáltak a megfáradt utasoknak, és postatiszt is teljesített szolgálatot. Mindehhez különleges hátteret biztosított Farkas Sándor, az Országos Bárzongorista-verseny többszörös győztese, aki a negyvenes évek magyar slágerei révén idézte meg a kor hangulatát.

Megjegyzem az utasok között is voltak olyanok, akik korhű ruhába öltözve utaztak velünk a vonaton. Utasaink világnézeti kötődése egyértelmű volt, de nem jelent meg semmilyen szinten pártpolitika, itt magyar szívű, hazafias lelkületű emberek utaztak együtt, a legnagyobb barátságban, egyetértésben.

– Budapestről indultak, Várpalota volt a végcél, de útközben Székesfehérváron is megálltak, ahol ünneplő tömeg és fúvószenekar fogadta a vonat utasait.  

– Valóban, a szerelvény egyetlen köztes állomáson, Fehérváron is megállt. Lélekemelő pillanat volt, amikor a vonat a székesfehérvári állomáshoz érve lelassított, majd lépésben gördült be a peron mellé, ahol az Erdély-indulóval fogadták a szerelvényt. A megállás után a Székesfehérvári Ifjúsági Fúvószenekar egy elkötelezett székely karmesterrel várt minket, szép háború előtti katonanótákkal, irredenta zenékkel. Gyönyörű volt ez a zene, ugyanakkor örömteli és megrendítő volt látni, hogy a városból vagy ötszáz ember érezte úgy, hogy itt a helye, és kijött a fogadásunkra.

Ez volt az a pillanat, amikor megmutatkozott az igazi összetartozás érzése, amikor az ember személyesen élhette meg ezt a semmihez sem hasonlítható élményt. Az ember egyszer csak azt érezhette, hogy váratlanul szereplője lesz ugyanannak az érzésnek, ami 1920-ban vagy 1940-ben a hazai történéseket és történelmet mozgatta.

– A végállomáson – Várpalotán – is zeneszóval köszöntötték a befutó vonatot.

– Míg az induláskor, a kelenföldi állomáson Erdő Zoltán, Erdélyi Magyar Örökség díjas klarinét- és tárogatóművész indította útjára a vonatot, Várpalotán a szerelvényt katonai egyenruhában a Magyar Honvédség Veszprém Légierő Zenekara fogadta, akik szintén ismerik a teljes irredenta repertoárt. Így katonazene és irredenta indulók kíséretével sétáltak fel a zarándokok a Trianon Múzeum parkjába, ahol ünnepi beszédeket, a témához kapcsolódó irodalmi összeállításokat hallgathattak meg. Olyan rangos művészek léptek fel itt, mint Maestro Ács János, világhírű karmester, zongoraművész, a Trianon Múzeum nagykövete; Kuczmog Klaudia operaénekes; Bencze Ilona, Jászai Mari-díjas színésznő, kiváló és érdemes művész; az Erdélyi Magyar Örökség díjas Kiss Kata Zenekar, de velünk voltak a Várpalotai Zeneiskola növendékei is. Ezen a napon mindenkinek lehetősége adódott arra is, hogy megtekintse a múzeum kiállításait.

– Zarándokokat említ, ezt itt milyen értelemben kell érteni?

– Úgy gondolom, akik jelentkeztek, és részt vettek ezen a rendezvényen, azok többek voltak, mint egy vonat utasai.

Ők olyan magyarok, akik mélyen átérezték ennek a napnak a jelentőségét, ezért nemcsak külsőségekben készültek, hanem legbelül is ráhangolódtak Trianon jelentőségére.

– Térjünk vissza az események felsorolásához, az egyik megmutatta, hogy a mai fiatalságban is él az érdeklődés a Trianonban történt gyalázat iránt.

– Múzeumunk már hónapokkal ezelőtt meghirdetett a Kárpát-medencei iskolák számára egy Trianon-témájú diákversenyt. Erre nagyon szép számú, közel kétszáz – ami minden reményünket túlszárnyalta, hiszen csak az interneten hirdettük meg – iskola jelentkezett. A több mint hatszáz diák és pedagógus vállalta, hogy kitöltik a többfordulós teszteket, de más komoly feladatokat is kaptak, például filmet is kellett forgatniuk. Az iskolák közül a legjobb húsz került be a döntőbe, amit szintén ezen a napon tartottunk, a díjkiosztásra pedig az ünnepi megemlékezés keretében került sor, az ilyen nagyszámú közönség előtti díjátadás pedig reményeink szerint maradandó élményt adott a nyertes diákoknak.

Az érdeklődőket még egy kissé könnyedebb, fakultatív élményprogram, egy borkóstoló is várta. Ezt Borbély Zsolt Attila vezette, aki nemcsak az erdélyi közélet ismert személyisége, de az egyik legjobb sommelier is. A Mesés utazások a Kárpát-medence magyar borvidékein – az egyedülálló borok mellett – igazi kulturális-történelmi utazás élményét adta a résztvevőknek.

Estefelé végül a Kárpátia Expressz ismét kifutott Budapest felé, hazaszállította a nap eseményeiben kellemesen megfáradt, élményekkel eltelt, hazafias érzéseikben még jobban megerősödött utasait. A kezdeményezést remek ötletnek, a rendezvény lebonyolítását az alkalomhoz méltónak tartották az utasok – vagy ha úgy tetszik, zarándokok – s bizonyára nagyon várják, hogy egy év múlva ismét részt vehessenek a Trianon Múzeum szokványostól eltérő, de ötletét tekintve egyedülálló összetartozás napi rendezvényén. Nekik bizonyára jó hír, hogy a múzeum már készül a jövő évre, és ha igény lesz rá, akár több szerelvénnyel – esetleg több helyre is – utazhatunk majd velük.