Anyagi katasztrófa küszöbén Pécs, módosítottak a költségvetésen

Maratoni hosszúságú ülést tartott csütörtökön Pécs város önkormányzata, ahol számos fontos és néhány abszurd dolog is szóba került – számolt be portálunknak Varga Tamás, a Mi Hazánk önkormányzati képviselője.
Jól szemlélteti a testületi ülés hosszúságát, hogy az első napirendi pont a 9 órai kezdéstől egészen negyed 3-ig tartott. Azonban a város anyagi helyzetét ismerve ez egyáltalán nem csoda, bőven volt miről beszélni.
6,2 milliárd forintot vett el a kormány Pécstől, ennek hatására a csőd közelébe került a baranyai település. A csütörtöki ülésen számos anyagi vonzatú kérdést vitatott meg a város vezetése, jócskán belenyúltak a költségvetésbe is.
Eredetileg az volt a terv, hogy eltörlik a közalkalmazottak illetve a Tüke Busz dolgozóinak béremelését, hogy ezzel is spóroljon a város, de végül jobb belátásra tért a testület, ősszel újra tárgyalni fognak a témáról. Emellett arról is határoztak, hogy az óvónők béremeléséről is legkorábban szeptemberben beszélnek legközelebb – holott az jóval korábban időszerű lett volna.
Péterffy Attila polgármester kijelentése viszont nem ad okot optimizmusra azzal kapcsolatban. hogy valóban megvalósulhatnak az említett béremelések: Pécs vezetője szerint 300 millió forint hiányzik ahhoz a kasszából, hogy a kifizetések megtörténhessenek.
Politikai kuriózum: a saját működésén fog spórolni az önkormányzat
A városvezetés tervében az anyagi problémák enyhítésére a működésükön történő spórlás is szerepel, ami valljuk be különleges eset a magyar politikában. Ez azt takarja, hogy a képviselők bére legalább egy évig nem fog emelkedni – hiszen az a polgármester fizetéséhez van kötve –, a polgármester és az alpolgármesterek pedig ha bármiféle emelést kapnak, azonnal befizetik a város számlájára a többletet.
Egy új alpolgármester kinevezése is tervben volt, azonban mivel ez évente nagyjából 70 milliós költséggel járt volna a városnak, végül nem lett belőle semmi, szintén a spórolás nevében.
Fontos kitérni arra, hogy Péterffy Attila beismerte, a szociális ügyekkel sem ő, sem a jelenleg meglévő alelnökei nem tudtak kellőképpen foglalkozni, így jogosan következtethetünk arra, hogy október óta senki nem törődik a város szociális ügyeivel, gazdátlan ez a kiemelkedő jelentőségű terület. Ezért akartak még egy alelnököt, ahelyett, hogy valamelyik meglévőnek osztanák ki a feladatot.
Bepofátlankodott az Amnesty is
Egy csapat „civil” szervezet nyilatkozatot akart elfogadtatni az önkormányzattal, melyben elítélik a kormány átláthatósági törvényét. A 17 szervezet között (Pécsen egyébként 1000 körül van a számuk) ott volt a jól ismert Amnesty International nevű kártékony globalista egylet is, ők nyilvánvalóan nem lennének boldogok, ha elapadnának a külföldi pénzcsapok.
A fideszes képviselők nem meglepő módon nem is szavaztak az ügyben, Varga Tamás pedig tartózkodott, hiszen bár az átláthatósági törvényt tipikus fideszes lózungnak tartja, mely nem jelent valódi megoldást, egyértelmű, hogy nem fog a normalitást és a magyar államot aláásni akaró globalista szervezetek mellé állni – így a neutrális álláspontot választotta.
Sérelmezte azt is, hogy pont az az Amnesty prédikál demokráciáról és befogadásról, amely politikai nézetei miatt kitiltotta őt egy rendezvényéről.
A kezdeményező „civilek” között volt még egy szervezet, melynek érdemes külön cikket szentelnünk, ezzel hamarosan jelentkezni fogunk.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás