Vendéglátóhelyen kötekedett a Pride egyik résztvevője, majd csodálkozott a válaszon

A HVG és a Telex két hetes különbséggel futtatta meg annak a nőnek a történetét, akit állítása szerint „lebuziztak” egy vendéglátóhelyen Budapesten a Pride délutánján. A nő közösség tagja elleni erőszak miatt tett feljelentés a Palack Borbár ellen, amiért állítása szerint trágár módon szóltak hozzá, mert a mosdót szerette volna használni a felvonulás után.
A Telex mai cikkében azt írja, hogy a névtelenséget kérő nő elmondása szerint a Műegyetem rakparton végződő Pride után csatlakozott barátaihoz, akik a Szent Gellért téren lévő Palack Borbárral szomszédos kávézó teraszán ültek, de állításuk szerint a bisztróból rendelt italokat fogyasztották. Állítása szerint azért a másik helynél ültek, mert ott volt szabad hely. Elmondása alapján a konfliktus akkor kezdődött, amikor el akart menni a bisztró vécéjére, ahová a hely egyik alkalmazottja nem engedte be, mert arra hivatkozott, hogy a mosdót csak a fizetős vendégek használhatják.
A nő állítása szerint a felszolgáló eközben le is buzizta őt. Szerinte azért sértegethette a bisztró alkalmazottja, mert szivárványos arcfestése volt, ebből egyértelmű lehetett számára, hogy a Pride-ról jött. Erről a párbeszédről azonban nincs videó, így ezt a vendég nem tudta bizonyítani.
„Úgy érzem, mind emberi méltóságomban, mind alapvető jogaimban megsértettek. Bízom benne, hogy történetem nyilvánosságra kerülése segít felhívni a figyelmet arra, hogy Magyarországon 2025-ben még mindig előfordulhat nyílt homofób zaklatás a vendéglátóiparban” – fogalmazott a betiltott felvonuláson résztvevő nő.
A Telex egy videót is közzétett a párbeszédről a lap Facebook-oldalán, melyet a Pride-on résztvevő feljelentő készített.
Kamerafelvételek bizonyítják, hogy hazudhatott a Pride-on résztvevő nő
A borbár még az incidens utáni napokban tett közzé egy bejegyzést az esetről közösségi oldalán. Ebben elismerték, nem vitatják, azt hogy a szóban forgó helyzetet kollégáik nem megfelelően kezelték. „A személyeskedést és a trágár szavak használatát őszintén sajnáljuk. Ez nem méltó a Palack szellemiségéhez, ezért ezúton is elnézést kérünk” – írták még július elsején közzétett bejegyzésükben.
Hozzátették, hogy az ügyben a szükséges lépéseket megtették érintett kollégáik felé, az egész esetet kivizsgálták.
Megállapították, hogy vendéglátóhely kamera felvételei alapján egyértelműen kiderül, hogy az érintett hölgy sajnos több valótlanságot is állított a közösségi médiában közzétett történet leírásában, illetve a személyeskedést, és provokációt is ő kezdeményezte.
Közölték, hogy az azóta fennálló gyűlöletkeltés, rosszhír-keltés és rágalmazás kapcsán a jogi lépéseket meg fogják tenni. „A legfontosabb számunkra, hogy egyértelművé tegyük: a Palack Borbár minden homofób vádat a leghatározottabban elutasít. Büszkék vagyunk rá, hogy egy nyitott, befogadó és elfogadó hely és közösség vagyunk” – siettek leszögezni. Két héttel ezelőtti bejegyzésükben kiemelték, hogy csapatukban két éve dolgozik velük nagy szeretetben egy nyíltan homoszexuális kolléga is. Mint láthatjuk, a szélsőbaloldali médiának és az őket mozgatóknak azonban az effajta meghajlás sem elegendő.
A Budapest Pride-ról készült összeállításunkat itt tudják megtekinteni:
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás