loading
Menü
Támogatás

Hajdúböszörmény megtiltotta területén akkumulátoripari beruházások létesítését.

2025. aug. 1. 14:27
2 perces olvasmány
Hajdúböszörmény megtiltotta területén akkumulátoripari beruházások létesítését.

Július 31-én rendkívüli testületi ülésen egyhangú döntéssel fogadta el Hajdúböszörmény önkormányzata a helyi építési szabályzat (HÉSZ) módosítását, amelyben a város teljes közigazgatási területén megtiltották az akkumulátorokkal kapcsolatos tevékenységek végzését. Mostantól kezdve főtevékenységként nem végezhető Hajdúböszörményben akkumulátorok előállítása, gyártása, tárolása, valamint az azokból képződő hulladék feldolgozása. 

Hajdúböszörmény alpolgármestere, a Mi Hazánk Mozgalom színeiben megválasztott Nagy Zoltán hangsúlyozta: 

az önkormányzat döntése úttörő jelentőségű, és példát mutathat a többi önkormányzatnak, amelyeknek  már könnyebb dolga lehet az iparág tiltásakor

Mint mondta, az akkuipari cégek számára kellően elrettentő a most elfogadott szabályzat. Az új HÉSZ szerint semmiféle akkumulátoripari beruházás nem hozható létre Hajdúböszörményben. 

városi főépítész Császi Lajos szerint azért fogalmaznak így, hogy ne lehetetlenítsék el a gépjárműszervizeket és -bontókat, valamint az akkumulátort árusító kereskedelmi egységeket. Göröghné Bocskai Éva polgármester pedig elmondta, hosszú utat tett meg idáig az önkormányzat, hiszen már hónapokkal korábban kinyilvánították, hogy meg akarják akadályozni az ilyen beruházások megjelenését a városban. Megjegyezte, hogy a kormány számára megvannak ugyan az eszközök a HÉSZ figyelmen kívül hagyására, de ebben az esetben az önkormányzat minden eszközzel fel fog lépni a beruházás ellen.

Az akkuipart Hajdúböszörményből kitiltó helyi építési szabályzatot egyhangúlag fogadta el a testület. A döntés nemcsak környezetvédelmi szempontból kiemelkedő jelentőségű, hanem utat mutat a magasabb minőségű hazai iparszerkezet kialakítása felé. 

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás