loading
Menü
Támogatás

Videón a Mi Hazánk szolnoki demonstrációja

2025. szept. 13. 15:19
2 perces olvasmány
Videón a Mi Hazánk szolnoki demonstrációja

A nemzeti ellenzéki párt szombat délutáni rendezvényén a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei várost sújtó közbiztonsági problémákra hívta fel a figyelmet.

A közelmúltban több olyan bűncselekmény is történt Szolnokon, ami miatt a település az országos figyelem középpontjába került. Július végén a jelenlegi balliberális polgármesterrel (valamint a korábbi, fideszes városvezetővel is) jó viszonyt ápoló Völgyi család tagjai balhéztak az egyik helyi szórakozóhelyen, majd a vasútállomásnál egy hajléktalan nyakon szúrt egy másikat

De nem csak ez a két eset mutatja, hogy mennyire tragikus a közbiztonság helyzete Szolnokon, ugyanis a helyiek szerint gyakorlatilag mindennaposak a kisebb-nagyobb bűncselekmények, a belvárost ellepték a koldusok és a drogosok, sötétedés után pedig a tisztességes polgároknak nem ajánlott kimenniük az utcára.

Györfi Mihály polgármester mossa kezeit: szerinte a belügyminisztérium felelős a kialakult helyzetért, mert nem biztosít elegendő számú rendőrt a város javára. A Mi Hazánk Mozgalom szerint azonban a helyi politikummal összefonódott befolyásos cigány családokkal, legfőképpen a Völgyi családdal is probléma van, ezért a nemzeti ellenzéki párt vonulásos demonstrációt hirdetett meg szombat 15 órára Szolnokra, amit a rendőrség először megpróbált betiltani, de végül mégis engedélyezte azt.

A rendezvényt a Mi Hazánk Mozgalom Facebook-oldala élőben közvetítette, a videót alább lehet megnézni:

Ha a videó nem indulna el, kattints IDE.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás