A Mi Hazánk bemutatta a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei országgyűlési képviselőjelöltjeit
„A Mi Hazánk Mozgalom önállóan indul a 2026-os választásokon, és mind a 106 választókerületben indít jelöltet. Azoknak szeretnénk alternatívát biztosítani, akiknek elegük van a Fidesz korrupt, uram-bátyám rendszeréből, de a globalista idegen érdekeket kiszolgáló Tiszát sem szeretnék” – olvasható a Mi Hazánk közleményében.
A Mi Hazánk a szövegben arra is felhívta a figyelmet, hogy a párt nemcsak beszél az ország fejlesztéséről, de tesz is érte. Hétvégén volt a II. Hungulf Expó és Konferencia, ahol a magyar kis- és középvállalkozók számára nyitották meg a gazdag Öböl-menti országok piacait. Hét nagykövet és több mint 120 kiállító volt jelen, és az első üzletkötések is megtörténtek. Ebbe a sorba illeszkedik a Hazai Vásár sorozat is, amely áprilisban járt Miskolcon. A rendezvénynek szintén az a célja, hogy a termelőket a multik kizárásával, közvetlenül kössék össze a fogyasztókkal .
Ezeken kívül a Mi Hazánk nagyon fontosnak tartja a közbiztonság erősítését is, aminek egyik eszköze a Bűnvadászok csapata. „Mondhatnánk még a végrehajtó maffia elleni küzdelmünket, vagy a vendégmunkások behozatalának megállítását is. Ami még nagyon fontos, hogy mi vagyunk az egyetlen korrupciómentes párt: nemcsak beszélünk a közpénzek tisztességes felhasználásáról, de ennek szellemében is dolgozunk” – hívja fel a figyelmet a közlemény.
- A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 1. választókerületében induló Miklós Árpád Ferenc gépészmérnök, a miskolci Turisztikai és Városmarketing Bizottság külsős tagja.
- A vármegye 2. választókerületének jelöltje Pakusza Zoltán, a Mi Hazánk alelnöke, miskolci önkormányzati képviselő.
- A 3-as választókerületben Varga Balázs kistermelő, huszárhagyomány-őrző indul.
- Dr. Fiszter Zsuzsanna, a Mi Hazánk végrehajtási és hitelügyi szakpolitikusa, vármegyei és kazincbarcikai önkormányzati képviselő a 4. választókerületben méretteti meg magát.
- Pasztorniczky István villamosmérnök, a Mi Hazánk vármegyei képviselőcsoportjának frakcióvezető-helyettese az 5-ös választókerület jelöltje.
- Nyitrai Attila, aki egy biztonsági cégnél dolgozik, jelenleg pedig a Miskolci Egyetem hallgatója, a 6-os választókerületben indul.
- Szajlai János, a Mi Hazánk vármegyei frakcióvezetője, bükkábrányi önkormányzati képviselője a 7-es választókerületben méretteti meg magát.
„Jelöltjeink mind a választókerületükben élnek, ismerik azok problémáit, és mindent meg fognak tenni körzetük fejlődéséért!” – zárul a közlemény.
(Kiemelt kép forrása: minap.hu)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás