loading
Menü
Támogatás

Hetényegyháza újra önálló település szeretne lenni

2025. szept. 30. 14:19
2 perces olvasmány
Hetényegyháza újra önálló település szeretne lenni

A helyiek régóta úgy érzik, hogy falujuk háttérbe szorult Kecskemét mellett. Bár Hetényegyházát 1981-ben csatolták a megyeszékhelyhez, az akkor ígért fejlesztések és előrelépések nem valósultak meg. 

A közel tízezer fős település lakói szerint az elmúlt évtizedekben számos területen maradtak el a beruházások: elhanyagolt utak és járdák, hiányos közműellátottság, kevés közösségi tér és gyenge közbiztonság nehezíti a mindennapokat. Az alapvető szolgáltatások is sokszor hiányosan vagy nehezen elérhetők, a helyiek úgy érzik, hogy településük nem kapja meg azt a figyelmet és támogatást, amelyre szüksége lenne.

A problémák gyökerét sokan abban látják, hogy a befizetett adók Kecskemét kasszáját gyarapítják, miközben Hetényegyháza fejlődésére alig jut belőlük. 

A lakosok szeretnék, ha a helyben megtermelt bevételek helyben is maradnának, és saját közösségük javát szolgálnák. Ezért született meg az önállósodási kezdeményezés, amelynek élére Hódi Zsuzsanna, a Mi Hazánk Mozgalom kecskeméti önkormányzati képviselője állt.

A cél az, hogy Hetényegyháza saját erőforrásaival, önálló polgármesteri hivatallal, helyi döntéshozással és közvetlenül a települést szolgáló fejlesztésekkel biztosítsa lakóinak jobb életkörülményeit.

Az önálló gazdálkodás alapját a helyben maradó adóbevételek, az állami támogatások, valamint pályázati és uniós források jelenthetnék. Ezekből fedezhető lenne a kötelező önkormányzati feladatok ellátása, a közösségi élet fejlesztése és a település hosszú távú fejlődése.

A kezdeményezés következő lépéseként október 16-án 17:30-tól lakossági fórumra várják az érdeklődőket a Hetényegyházi Közösségi Házba (6044, Kossuth Lajos utca 83.). 

Itt részletesen bemutatják az önállósodási szándék indokait, a leválás lehetőségeit, és ekkor indul az aláírásgyűjtés annak érdekében, hogy a Nemzeti Választási Iroda kiírja a népszavazást. A falugyűlésről hangfelvétel és hitelesített jegyzőkönyv készül.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás