loading
Menü
Támogatás

A többpólusú világrend új esély a magyar gazdaság felemelésére

2025. szept. 30. 19:32
2 perces olvasmány
A többpólusú világrend új esély a magyar gazdaság felemelésére

Hét ország nagykövetével, több ezer látogatóval, 123 magyar kiállítóval, és sikeres szerződéskötésekkel ért véget a Mi Hazánk által szervezett II. Hungulf Expó és Konferencia, amellyel a magyar kkv-szektort, a termelőket, a magyar innovációt, startupokat szeretne segíteni a párt. 

Toroczkai László a II. Hungulfon elmondott beszédében kiemelte, még egy év sem telt el az első expó óta, de már eredményeket tud felmutatni a kezdeményezés.

A rendezvényen sikerült külföldi vendégeket is megszólítani, akik elmondták, az Egyesült Arab Emírségekbe kijutni nem csak azt jelenti, hogy az arab piac megnyílik a termelők előtt, hiszen az Öböl menti országok a világ kereskedelmében is fontos szerepet játszanak. Innen a termékek eljuthatnak Indiába, Ausztráliába, a termelők sok országból találhatnak maguknak vásárlókat.

Toroczkai László arról is beszélt, az első expó nem csak az arab világban ért el sikereket, hiszen annak eredményeit látva más régiók képviselői, például Afrikából és Ázsiából is megkeresték, kifejezve igényüket egy hasonló rendezvény tartására a térségükben.

Szerencsére a világ nem csak az Európai Unióból áll, és gyarmatosítás helyett erősödik a kölcsönös tiszteletre épülő többpólusú világrend mondta el a pártelnök, aki szerint ez rengeteg lehetőséget kínál Magyarország számára is (csak ki kell használnunk ezeket).

Az interjúk során megerősödött, amiről Toroczkai korábban is beszélt, miszerint a magyar árukra óriási az igény az arab világban, ahol rengeteg fogyasztó keresi a minőségi árut.

Az első Hungulf tapasztalataiból okulva azonban Toroczkai is igyekezett fejleszteni. Azt látták ugyanis, hogy sok magyar cégnek és kisvállalkozásnak nincs meg a kellő tapasztalata és kapcsolati tőkéje, hogy eljusson az arab országokba. Ezért idén megalakították az „Exportsegítő Irodát”, mely most még ugyan kicsi, így mindenkinek nem tud segíteni, de folyamatosan bővül majd a tervek szerint.

Az Egyesült Arab Emírségekből is érkezett dicséret. Ott ugyanis úgy tartják, a magyar termékek nemcsak megfizethetőek, de kiváló minőségűek is.

Az is sokat elmond Európa helyzetéről, hogy a magyar méz kiszorul a piacról, helyét átveszi a silány kínai és ukrán hamisítvány. A bajba jutott méhészeket szintén a Mi Hazánk kezdeményezése mentheti meg a csődtől, hiszen, ha itthon nincs igény a minőségi termékekre, akkor az arab világ országai szívesen megvásárolják a kiváló minőségű magyar terméket.

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás