A hősökre emlékeznünk kell! – Méltó megemlékezés lesz október 23-án a rákospalotai temetőben is

A Mi Hazánk XV. kerületi szervezetének védnöksége alatt áll Krajcs János 1956-os szabadságharcos sírja, amely évek óta méltó emlékhelye a harcokban elesett hősnek. Mint minden évben, idén is – október 23-án, 11 órakor – ünnepi rendezvény keretében róják le tiszteletüket az emlékezők.
A helyi szervezet által kiküldött meghívón néhány sorban emlékeznek vissza az akkori eseményekre:
„Krajcs János szabadúszó kárpitosként dolgozott. Az 1956-os forradalom és szabadságharc kezdetén a Parlamentben dolgozott, jelen volt a Kossuth téri sortűznél. November 7-én az Újpesti Gimnázium előtt próbálta társaival feltartóztatni a Fót irányából érkező szovjet tankokat, amelynek során golyószóró által fej- és gyomorlövést kapott, majd belehalt sérüléseibe.”
A megemlékezés helyszíne: Budapest, Rákospalotai temető,
31. parcella, 1. szakasz, első sor, 44. sír
A megemlékezés időpontja: 2025. október23. (csütörtök) 11 óra
A megemlékezés moderátora Takács András kerületi titkár lesz, a megemlékezésen ünnepi beszédet mond Bartal András, a helyi Mi Hazánk-szervezet alelnöke, önkormányzati képviselő és a kerület (13. OEVK) országgyűlési képviselőjelöltje, s részt vesz rajta az elesett szabadságharcos fia, Krajcs László is.
A rendezvény közzétételéhez kapcsolódva alább közöljük azt a rövid interjút, amit Krajcs László adott a Magyar Jelennek az idei megemlékezést megelőző héten. Ebben felidézte édesapja temetését, és röviden vázolta, minek köszönhető, hogy sikerült létrehozni egy olyan síremléket, ahol évente megtarthatóak a megemlékezések.
– Ön még egészen kicsi gyermek lehetett édesapja halálakor, milyen emlékei vannak ebből az időből?
– 1952 novemberében születtem, így
én négyévesen álltam akkor ott édesapám sírjánál. Bátyám két évvel volt idősebb nálam, ő szintén ott volt a temetésen.
Még abban a káoszban is – hiszen még dúltak a harcok – édesapám bajtársai nagyon szép temetést rendeztek, a koporsót egy nemzetiszínű zászlóval borították be, s egy díszsortűz is eldördült a közeli laktanyában.
A rendszerváltás után, 1991-ben édesapám posztumusz megkapta azt a kitüntetést, amit azoknak adományoztak, akik 1956-ban életüket áldozták a hazáért és a szabadságért. Megjegyzem, édesapám után sem édesanyám, sem a családunk nem kapott az államtól soha, semmiféle kárpótlást.
– Mi lett a sír további sorsa?
– Amikor 2023-ban lejárt a sírhely használati engedélye, akkor elindítottam egy folyamatot, megkerestem a Nemzeti Örökség Intézetét, és elmondtam, hogy ez egy 56-os hős sírja. Ők rövid időn belül kinevezték ezt a sírhelyet örök sírhelynek, tehát olyannak, amelynek fennmaradásáért nem kell már soha többé fizetni.
Ekkor én úgy gondoltam, hogy
ne csak édesapámnak legyen ott emlékhelye, összegyűjtöttem még hatvan palotai szabadságharcos nevét, s ezek is, egy szép táblán – egy Széchenyi- és Petőfi-idézet mellett – mind ott sorakoznak, emlékeztetve az utókort hőseinkre.
Az emlékhelyen van még három gyönyörű kopjafa és egy nagy szikla is, melyen csak egy dátum van: 1956.
Az emlékhelyet 2023 májusában Kozma Imre atya szentelte fel. Az azóta eltelt két év alatt még arra is volt külső kísérlet, hogy szüntessük meg ezt az emlékhelyet, de mára megnyugodtak a kedélyek, a Mi Hazánk kerületi szervezete pedig védnökséget vállalt felette.
Így minden évben, a forradalom kitörésének napján méltó megemlékezést tudunk tartani a sírnál, és ez így lesz idén is.
Végezetül még azt is megjegyzem, hogy a sír és az emlékhely fenntartása sajnos költségekkel jár, ami adott esetben nehézségeket okozhat, ezért megadom azt a számlaszámot – Krajcs László Ernő, 10700419-62145048-51100005 –, amelyre utalhatnak azok, akik szeretnének, és anyagilag is lehetőségük van támogatni minket. Minden hozzánk érkező adományt köszönettel veszek, mert ezek segítenek minket abban, hogy az emlékhelyen még sokáig méltón leróhassuk kegyeletünket az elesett hősök előtt.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás