loading
Menü
Támogatás

Seregszemlét tartott a Betyársereg az antikommunizmus napján

2025. okt. 25. 08:04
2 perces olvasmány
Seregszemlét tartott a Betyársereg az antikommunizmus napján

Október 23-án összegyűlt a Betyársereg, hogy a múlt előtt is fejet hajtva 17. éve töretlenül hitet tegyen a harcosok útja mellett. A hazafias sportmozgalom ismét tanújelét adta kitartásáról, bajtársiasságáról és harcot feladni nem tudó küzdeni akarásáról.  

A Betyársereg vezetőjeként Tyirityán Zsolt tartott iránymutató beszédet a nagy létszámban összegyűlt betyárok előtt. Összefoglalta a Sereg eredményeit és jövendőbeli feladatait, kiemelve a bátor hazafiasság erényét, a család, a haza és a fehér faj védelmének szükségességét. Az esemény díszvendége Toroczkai László volt, aki maga is részt vett a Betyársereg megalapításában. A Mi Hazánk Mozgalom elnök-frakcióvezetője baráti szavakkal üdvözölte a Sereg harcosait. Hangsúlyozta a Tyirityán Zsolttal való töretlen barátságuk fontosságát, valamint megköszönte a Betyársereg felé irányuló állandó és töretlen támogatását, melyet a Sereg örökös tiszteletbeli tagjaként maga is mindig készen áll viszonozni.

Az emelkedett hangulatú, bajtársias rendezvény megerősítette azt, hogy Magyarországon az egyetlen nagy számban hadra fogható, ütőképes harcosokat felvonultató, 17 éve egyetlen ember vezérlete alatt álló mozgalmának nemcsak nagy és fényes múltja van, hanem feladatokkal és küzdelmekkel teli dicsőséges jövője is, melyben minden eddiginél hangosabban fog zengeni a régi jelszó:

Ne bántsd a magyart, mert pórul jársz!

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás