Tisza–Fidesz-kapcsolat a pécsi pályázat körül?
Magyar Péter és Gerendai Károly
Korábban a Magyar Jelenen is beszámoltunk Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzatának novemberi közgyűléséről, amelyen közel ötven kérdésben döntöttek a képviselők. Az ülés egyik napirendi pontja a Káptalan Kertnek is helyet biztosító Szabadtéri Színpad üzemeltetésére kiírt pályázat lezárása volt, azonban az egyetlen pályázó „vezetőjével” problémák merültek fel, ugyanis kiderült, hogy el van tiltva a cégvezetéstől. Később ez tisztázódott, a társaságot már más vezeti, azonban a cég tulajdonosi struktúrája Tisza–Fidesz-összefonódásra utaló jeleket mutat.
A Káptalan Kert üzemeltetésének folytatására egyedüli indulóként ezúttal a korábbi üzemeltető, a Made In Pécs Kft. pályázott. A céget korábban Gellai Gergő vezette, azonban Varga Tamás, a Mi Hazánk Mozgalom pécsi önkormányzati képviselője problémaként vetette fel, hogy az említett személy el van tiltva a cégvezetéstől, és afelől érdeklődött, hogy így is szabályosan le tudják-e zárni a pályázatot. Mint később kiderült, Gellai a 2025. júliusi hatályú 5 évre szóló eltiltása óta már nem a cég ügyvezetője, a pályázatot is más nyújtotta be – azonban továbbra is tulajdonos, jelenleg „szakmai vezetőként” tevékenykedik a társaságnál. A pályázat elfogadását a képviselők végül támogatták, a Mi Hazánk képviselőjének egyedüli tartózkodása mellett.
Idén tavasszal is írt ki pályázatot az önkormányzat, ahol egy másik jelentkező nyert volna, ám végül visszalépett, így az akkor még Gellai által vezetett Made In Pécs Kft. folytathatta a Káptalan Kert működtetését. Akkoriban a pécsi önkormányzatot rengeteg kritika érte a pályázat idő előtti kiírása miatt – Gellai mellett számos fideszes szereplő kiállt. A társaság tulajdonosai között szerepel viszont Gerendai Károly üzletember és fesztiválszervező is, aki a Tisza Párttal ápol szorosabb kapcsolatot, ami legfőképp a Sziget Fesztivállal kapcsolatos együttműködésükben mutatkozott meg.
Varga Tamás, a Mi Hazánk pécsi képviselője szerint ezzel ismét egy Tisza-közeli vállalkozót helyeztek pozícióba. „Ráadásul az üzlettársa Gellai Gergő, aki mellett tavasszal a teljes fideszes tábor – Hoppál Péterrel együtt – kiállt a Tisza–Fidesz-összefonódás gyanúját keltő pályáztatás idején” – nyilatkozott lapunknak a nemzeti ellenzéki politikus az ügy hátteréről.
(Kiemelt kép forrása: Magyar Péter/Facebook)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás