„Rendet, biztonságot!” – Sopronban demonstráltak a hazafias szervezetek
Fotó: Magyar Jelen
Sopronban tartottak demonstrációt a hazafias szervezetek az élhető vidékért és a közbiztonság javításáért november 15-én, 13 órakor. A hideg, télies időjárás ellenére nagyjából száz ember vett részt a rendezvényen, ahol a Mi Hazánk Mozgalom politikusai – dr. Apáti István, Lantos János és Pisák István – mellett a Betyársereg vezetője, Tyirityán Zsolt is felszólalt.
A demonstráción elsőként Pisák István, a Mi Hazánk országgyűlési képviselőjelöltje állt mikrofonhoz, aki beszéde elején kihangsúlyozta, hogy az esemény jelszava nem véletlenül lett „Rendet, biztonságot!”, hiszen ez a téma Sopron környékén is kiemeltté vált.
Kitért arra is, hogy országos gazdasági reformra lenne szükség, hiszen jelenleg például egy soproni munkavállaló számára az a két lehetőség áll fent, hogy ingázzon Ausztriába, vagy egy külföldi multi szolgálatába álljon Magyarországon. Mindez annak is az oka, hogy a kisvállalkozói réteg nagyon elvékonyodott.
Pisák István szerint olyan feltételeket kellene teremtenie a kormánynak, hogy érdemes legyen hazajönni akár külföldről is dolgozni. A politikus azt is hozzátette, hogy ennek ellenére vannak, akik jól élnek Sopronban is: bizonyos emberek kapcsolataiknak köszönhetően számos beruházást nyernek, melyekből jól meggazdagszanak.
Egy érdekes, de talán nem meglepő jelenség is megfigyelhető: az üzleti életben nincs bal- vagy jobboldal, olyan üzletemberek is kegyeltjei a jelenlegi fideszes városvezetésnek, akik korábban az MSZP-hez tartoztak.
A képviselőjelölt kijelentette, hogy pártjának, valamint neki személyesen is az a célja, hogy megtörje a Fidesz uralmát, és egy olyan országot, illetve várost hozzon létre, ahová érdemes hazatérni.

Másodikként Lantos János, a Mi Hazánk Munkaügyi Kabinetjének vezetője mondta el beszédét. A politikus megdöbbenését fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy pont Sopronban kell rendpárti megmozdulást tartani, ugyanis néhány évvel ezelőtt az ilyen jellegű problémák inkább az északkeleti régiókra voltak jellemzőek.
Azonban ez mára megváltozott, elsősorban a bűnözői, cigány szubkultúra begyűrűzésének köszönhetően, mely az erőszakot nem eszközként, hanem öncélként, szükségtelenül is alkalmazza.
Erre példaként egy borsodi esetet hozott, ahol egy idős hölgyhöz betörtek, mire ő félelmében átadta értékeit, ennek ellenére halálra verték. Lantos szerint ennek szociokulturális oka is van, tudniillik ebben a „közösségben” erőszakkultusz nyert teret, divat a börtön, és ez a mentalitás öröklődik apáról fiúra.
A politikus hozzátette, ezekkel a bűnözőkkel szemben a rendőrségnek sokkal határozottabban kellene fellépnie, akár fegyvert is használva, ugyanis zéró toleranciára van szükség. Lantos ezen kijelentését a közönség vastapssal üdvözölte.

Ezt követően rátért a migráció kérdésére, ugyanis Sopronban is számos vendégmunkás él jelenleg. Emlékeztetett, hogy Németországban éppen így kezdődött a migráció évtizedekkel ezelőtt török vendégmunkásokkal, ráadásul az akkori német kormány kommunikációja is kísértetiesen hasonlított a jelenlegi Fidesz-kormány által puffogtatott frázisokhoz. Azt ígérték, hogy a „vendégmunkások” szerződésük lejártakor hazamennek, a valóság pedig ma az, hogy hárommillió török él Németországban, és hazánkra is ugyanez a sors várhat.
„A Fidesz gazdaságpolitikája a nemzeti szólamok ellenére teljes mértékben globalista. Még nem tartunk ott, mint nyugaton, de elindultunk azon lejtőn”
– hangsúlyozta Lantos János, majd felsorolt több olyan esetet, mikor itt tartózkodó vendégmunkások követtek el bűncselekményeket.
A Mi Hazánk politikusa szerint a magyar gazdaságot a magyar munkaerőre kell építeni, és nem igaz, hogy csak olyan helyekre hoznak vendégmunkásokat, ahol nincs elég hazai dolgozó, ezt a kormányzati kommunikációt számos példa cáfolta.
A Mi Hazánk Mozgalom kormányra kerülése esetén nagyon egyszerűen meg fogja oldani a közbiztonság problémáját társszervezeteivel, például a Betyársereggel együtt.
„A vendégmunkások menjenek haza, a bűnözőket vonjuk ki a forgalomból!”
– zárta beszédét Lantos.

Harmadikként Tyirityán Zsolt, a Betyársereg vezetője lépett mikrofonhoz. Emlékeztetett, hogy annak idején Toroczkai Lászlóval azért alapították meg a Betyársereget, hogy a hazafiaknak legyen egy platformja, hogy fel tudjanak lépni a bűnözés ellen.
„Meg kell találnunk magunkban a nemzet vasöklét, ez kizárólag így működik, mert nem mehetünk el csukott szemmel a problémák mellett”
– fogalmazott, majd hozzátette, hogy ha a szomszédodban megtörtént valami, és te nem lépsz fel kellő határozottsággal, akkor veled is meg fog történni. Tyirityán Zsolt hangsúlyozta, hogy ezt a szellemiséget kívánja képviselni a Betyársereg a társadalomban.
A hazafias szervezet vezetője a megjelenteknek azt üzente: cselekedjenek, lépjenek fel a bűnözéssel szemben, és ő megígérheti, hogy a Betyársereg ott lesz mellettük.
Így történt ez Sopronban is, ahol a helyi szervezet sikeresen lépett fel a drog-és koldusmaffiával szemben, valamint a rendőrséggel is sikerült kialakítani egy kifejezetten jó, kölcsönös tiszteleten alapuló kapcsolatot.
„A bűn ellen úgy lehet legjobban harcolni, ha magát a társadalmat tesszük intoleránssá vele szemben”
– fogalmazott Tyirityán, hangsúlyozva, hogy önbíráskodásról szó sincs, együtt kell működni a rendőrséggel.
„Magunkévá kell tenni őseink szellemiségét, küzdenünk kell a migrációval, a bűnözéssel és minden veszélyes jelenséggel szemben, különben nem lesz jövője a magyar nemzetnek” – zárta szavait.

Végül, de nem utolsó sorban dr. Apáti István, a Mi Hazánk alelnöke, országgyűlési képviselője ragadta magához a szót. A politikus elmondta, északkelet-magyarországi származásúként az ország „ómigránsaival” kapcsolatban jelentős tapasztalatokkal rendelkezik.
Apáti felhívta rá a figyelmet, hogy a papíron nemzeti-keresztény kormánynak közel 15 év kellett arra, hogy felismerje az olcsó kábítószerben rejlő problémákat, melyek még inkább kiélezik az etnikai konfliktusokat.
Amikor a balta, fejsze, kés, kard szavakat olvassa a Sopronról szóló hírekben, akkor tudja, hogy ugyanez a szubkultúra jelent meg itt is – hangsúlyozta, azonban szerinte ugyanakkor egyszerűbb ez ellen védekezni, mint gondolnánk: a politikai és a rendőri vezetés részéről csupán szándékra lenne szükség, és ezt a problémát könnyen meg lehetne oldani.
„Olyan világot élünk, ahol bűnt erénynek, az erényt bűnnek tüntetik fel. Az elkövetőből sértettet, a sértettből elkövetőt faragnak. A rendőröknek nem a BRFK és az ORFK központjaiban lenne a helye, hanem a köztereken!” – jelentette ki Apáti István, aki szerint a legnagyobb megbecsülés az utcán szolgálatot teljesítő rendőröknek járna, ami jelenleg nem így van.

A kábítószerre is kitért a Mi Hazánk alelnöke: felháborítónak nevezte, hogy vannak olyan városok, szórakozóhelyek, melyek esetében mindenki tudja, ki a díler, éppen csak a rendőrség figyelmét kerüli el. Ezek a bűnözők éveken keresztül tudják folytatni tevékenységüket anélkül, hogy elkapnák őket.
„Mindenféle emberi jogokra való hivatkozás helyett sokkal keményebben kellene fellépni a bűnözéssel szemben, nem azon gondolkodni, hogy éppen hogyan szólíthatják a rendőrök a bűnözőt. Határozottabb kihallgatási módszerekre van szükség!”
– hangsúlyozta Apáti.
A vendégmunkások kérdéskörével kapcsolatban felháborítónak nevezte, hogy egyes kiemelt beruházásoknál a tartózkodási idejüket 2-ről 5 évre emelte a kormány. A politikus szerint ennél még bicskanyitogatóbb, hogy a családegyesítést is engedélyezték a vendégmunkásoknak, melynek következményei beláthatatlanok.
Apáti István szerint végtére is mindegy, hogy legális, vagy illegális egy migráns, éppen úgy nem vigasztalja az embert, mintha hozzátartozóját egy eltévedt golyó ölné meg egy mesterlövész helyett.
„Ha az ómigránsokat megfejeljük a vendégmunkásoknak címkézett migránsokkal, egészen veszélyes helyzet fog kialakulni”
– fogalmazott.

Lantos Jánoshoz hasonlóan Apáti is emlékeztetett a negatív nyugati példára, tudatosítva, hogy a vendégmunkások nem akarnak hazamenni, még Magyarországról sem, hiszen itt is sokkal jobbak a körülmények, mint például Indiában vagy a Fülöp-szigeteken. A politikus úgy véli, a német hazafiak bizonyára szívesen megállítanák az idő kerekét a hatvanas éveknél, mikor még nem kezdődött el a migrációs folyamat.
Apáti István beszéde lezárásaként kiemelte, a Mi Hazánk támogatja az otthon szülést: az indiaiak Indiában, a pakisztániak Pakisztánban, a magyarok pedig Magyarországon szüljenek.
Ha a Mi Hazánk kerül kormányra, nem csupán nem fog több vendégmunkás érkezni, de a már itt tartózkodókat is haza fogják küldeni – jelentette ki határozottan az alelnök, hozzátéve, hogy pártja a rendőrség jogköreit is kibővítené, valamint finanszírozását is helyreállítaná, hogy megfelelően fel tudjanak lépni minden bűnöző ellen.

(Képek forrása: Magyar Jelen)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás