Zelenszkij újabb bizalmasa került korrupciós botrányba
Olekszij Csernisov, Fotó: Getty Images
Letartóztatási kérelmet nyújtottak be Ukrajna korábbi kormányfőhelyettese, Olekszij Csernisov ellen – közölte Ukrajna korrupcióellenes hatósága (NABU). A 48 éves politikust is elérte az Enerhoatom terebélyesedő korrupciós ügye, amelyben az ukrán elnök bizalmi köre is érintett – tájékoztat a Telex.
A NABU gyanúja szerint Csernisov 1,2 millió (mintegy 400 millió forint) dollárt és 100 ezer eurót (38,5 millió forint) kapott készpénzben a korrupciós hálózat tagjaként. Az ország atomerőműveiért felelős céghez kötődő korrupciós ügy – amelynek során a befolyásos tagok, köztük Volodimir Zelenszkij elnök bizalmasa, Timur Mindics, aki a nyomozás elől már elmenekült Ukrajnából – 100 millió dollárhoz juttatta a kedvezményezetteket, azokon a cégeken keresztül, amelyek szerződtek az Enerhoatommal.
Csernisovot hivatallal való visszaéléssel is gyanúsítják. A nyáron kormányfőhelyettesként még esélyesnek tűnt arra is, hogy a miniszterelnöki széket is átvegye, amikor Zelenszkij jelentősen átalakította kormányát, ám a folyamatnak Csernisov végül vesztese lett, még a kormányból is eltávolították.
Pedig Zelenszkij sokáig kitartott mellette: 2020 és 2022 között területfejlesztési miniszter volt, később a Naftohaz állami olajtársaság igazgatója, majd nemzeti egységért felelős miniszter.
Ahhoz az időszakához azonban már kötődött korrupciós gyanú: a NABU szerint Csernisov területfejlesztési miniszterként több – azóta őrizetben lévő – beosztottjával együtt egymilliárd hrivnyás kárt okozott a költségvetésnek egy olcsón átadott kijevi földterülettel, amelyen az ingatlanfejlesztő a piaci ár harmincadáért adott el több lakást az érintetteknek. A NABU nyomozása okán a Korrupcióellenes Legfelsőbb Bíróság csaknem 120 millió hrivnya (mintegy 960 millió forint) óvadék fejében helyezte szabad lábra Csernisovot.
Ezután azonban Zelenszkij még egy ideig kitartott mellette, a nyáron a kormányfői poszt elnyerése helyett csendben távozhatott a kormányból: Zelenszkij nem leváltotta, hanem a nemzeti egység minisztériumát megszüntette.
A NABU több órányi kompromittáló felvételt publikált, amelyen álnéven több, Zelenszkijhez közel álló befolyásos személy tárgyalja meg, hogyan részesüljenek az Enerhoatommal szerződésben lévő cégektől levett sápokból. A felvételeken álnéven említettek között van „Che Guevara” is, a gyanú szerint ő maga Csernisov.
A korrupciós ügyben már több letartóztatás történt a NABU részéről – ez az a szerv, amelynek Zelenszkij a közelmúltban korlátozni próbálta függetlenségét, de a társadalmi tiltakozásokat és külföldi kormányzati reakciókat látva visszavonulót fújt. Korábban már felfüggesztették a korábbi energetikai minisztert, Herman Haluscsenkót, és nem sokkal utána lemondott utódja, Szvetlana Hrincsuk is.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás