A Fidesz jövőre 35 ezer engedélyt fog kiadni vendégmunkásoknak
Orbán Viktor miniszterelnök a 2025. december 4-i bérmegállapodásról szóló sajtótájékoztatón.
A 2026. évi bérmegállapodás aláírásán Orbán Viktor miniszterelnök jelezte, hogy egy bizonyos szint fölé nem tudják vinni a gazdaság növekedését addig, amíg a „háború árnyéka itt van a fejünk felett” – számolt be az MTI a kormányfő sajtótájékoztatójáról. Ahogy azt már az országunkat vezető párttól megszokhattuk, ismét a háborúra fogja azt, ami valójában kormányzati kudarc: a 15 éve tartó elhibázott gazdaságpolitikát.
A Fidesz tehát megint igyekszik kivonni magát a felelősség alól, és külső tényezőkre ujjal mutogatva próbál bűnbakot keresni, pedig egy erős nemzeti kormánynak az lenne a feladata, hogy garantálja a dolgozók megélhetését.
Orbán Viktor kijelentette, hogy jelenleg 65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak. A munkaerőhiányt ismételten bevándorlókkal kísérlik megoldani, ami sokkal inkább felel meg a multik igényeinek, mintsem a magyar munkavállalók érdekeinek.
Az MTI tájékoztatása alapján a miniszterelnök – szintén a megállapodást támogató elemként – említette az első otthonteremtés háromszázalékos hitelprogramját. Kifejtette, hogy ez ugyan nem közvetlenül a bérhez kapcsolódik, de összefügg vele, mert a legtöbb ember számára a jövedelemszerzés célja a saját lakáshoz jutás, és ez a fiatalok esetében különösen így van.
A fiatalok számára a megoldást azonban nem az alacsony hitelkamatnak kellene hoznia: vagy olyan fizetésre lenne szükségük, amiből fedezni tudják az egekbe szökő lakásárakat, vagy az ingatlanpiacra kellene olyan hatást gyakorolni, amivel az otthonok elérhetőbbé válnának.
A kormányfő azt is ismertette, hogy a minimálbér 11 százalékkal nő, azaz bruttó 322 800 forint lesz havonta, a garantált bérminimum pedig a 7 százalékos növekedés után 373 200 forintra emelkedik. Ne felejtsük el azonban, hogy
papíron nőnek a bérek, de a valóságban ennek egy jelentős részét elvitte az infláció.
„Minden esély megvan arra, hogy jó pályán tudjuk tartani a magyar gazdaságot” – összegzett Orbán Viktor úgy, mintha jelenleg jó pályán lenne a magyar gazdaság.
Toroczkai László, a Mi Hazánk Mozgalom elnöke korábban már többször, parlamenti felszólalásban is felhívta a figyelmet arra, hogy a kormány szerint itt „egyetlen migráns sincsen”, „Magyarországot megvédik a migrációtól”. A politikus arra is emlékeztetett, hogy pártja megalakulása óta, ő maga pedig jóval régebb óta ellenzi a migrációt. Egy ideig a kormány is ugyanezt állította, ám azóta már kiderült: „ez csak átverés”.
(Kiemelt kép forrása: MTI)
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás