Választások után mindent lehet: az MSZP elnöke kerülhet egy tiszás minisztérium élére
Forrás: Facebook/Magyar Péter
Eddig is a baloldal gyűjtőpártja volt a Tisza, ha beigazolódnak a Mandiner információi, akkor pedig végképp elkönyvelhetjük, hogy Magyar Péter újabb ígéretét szegi meg. A kormányközeli lap szerint ugyanis egy tiszás választási győzelem esetén Komjáthi Imre, az MSZP jelenlegi elnöke miniszteri széket kaphat annak a Magyar Péternek a kormányában, aki korábban kizárta, hogy az „óellenzék” emberei megjelenhessenek körülötte.
A Mandiner információi szerint közel a megállapodás Magyar Péter és Komjáthi Imre között: amennyiben a Tisza Párt jövő áprilisban megnyerné a választást, az MSZP elnöke az új kormány munkaügyi minisztereként vagy államtitkáraként folytatná politikai pályafutását.
A lap szerint nem véletlen, hogy néhány napja Komjáthi megjelent a Tisza edelényi rendezvényén, ahol Magyar Péter hangsúlyozta, politikusoknak alapvetően nem ad szót, ám most kivételt tett. Emlékezhetünk rá, korábban – bár Magyar hívta oda – Toroczkai Lászlónak nem adott lehetőséget arra, hogy beszélhessen a dorogi fórumán.
A Mandiner úgy tudja, hogy az egyébként is szinte mérhetetlen támogatottságú MSZP kész több választókerületben is a Tisza-jelölt támogatására buzdítani a szavazókat, függetlenül attól, hogy indul a párt tagja is. A visszaléptetést vélhetően nem vállalja be az MSZP az országos lista miatt, bár Magyar Péter gyakorlatilag erre kérte Komjáthi Imrét.
Az érintettek még nem reagáltak, azonban tény, nem Komjáthi az első az egykori kommunista párt utódszervezetének környékéről, aki feltűnik Magyar Péterék körül. A tiszás előválasztáson ugyanis a Baranya 03-as körzetben Csorbai Ferenc korábbi MSZP-s politikus és mohácsi polgármester egyik képviselője, Rózsahegyi Áron is elindult. Csorbai egyébként a korábbi közismert szoci pénztáros, Puch László veje.
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás