Toroczkai László: paradigmaváltásra van szüksége Magyarországnak (+VIDEÓ)
Toroczkai László beszédet mond 2026. január 17-én a Budapesti Kongresszusi Központban a Mi Hazánk Mozgalom kampánynyitó rendezvényén | Kép forrása: Magyar Jelen
A Budapesti Kongresszusi Központban tartotta meg a Mi Hazánk Mozgalom nagyszabású kampánynyitó rendezvényét és évértékelőjét. A több ezer résztvevőt Novák Előd, a párt alelnöke köszöntötte, majd a délután központi eseményeként Toroczkai László pártelnök tartotta meg programadó beszédét. Az eseményt a Magyar Jelen mellett az ATV is élőben közvetítette.
A rendezvény rangját emelte jelenlétével Papp Renáta, Ásotthalom polgármestere, valamint a felvidéki Zsigárdról érkező Jónás Péter polgármester. A meghívottak között köszönthették továbbá László Attilát, Pilis városvezetőjét és Kisberk Szabolcsot, a Mi Hazánk gyömrői polgármesterét is. Rajtuk kívül számos nemzeti radikális szervezet és kulturális egyesület vezetője is tiszteletét tette az eseményen. A kampánynyitót megtisztelte jelenlétével Popély Gyula, az MTA doktora, dr. Csath Magdolna közgazdaságtan-professzor, dr. Gaudi-Nagy Tamás jogvédő, valamint Kondor Katalin, a Magyar Rádió egykori elnöke is.

A megemlékezés méltóságteljes pillanattal vette kezdetét: a jelenlévők egyperces néma felállással adóztak a közelmúltban elhunyt Drábik János emléke előtt, akitől február 3-án a Farkasréti temetőben vesznek végső búcsút. Az esemény fényét Sárdy Barbara éneke emelte, majd a rendezvény egyik legfontosabb momentumaként sor került a Magyar Életért díj átadására. Az elismerést Dúró Dóra, a Mi Hazánk alelnöke nyújtotta át az idei díjazottaknak, Tóth András görögkatolikus papnak és feleségének, Annának, akik kilenc gyermeküket nevelik példamutató szeretetben. A kitüntetést követően Raffay Ernő történész, egykori honvédelmi államtitkár köszöntötte az egybegyűlteket.
Három politikai közösség határozza meg a jövőt
„Sorsdöntő választások előtt állunk” – jelentette ki Toroczkai László, aki szerint három politikai közösség dönti el Magyarország sorsát és jövőjét. A három politikai párt egyike a Mi Hazánk, akikkel szemben a Fidesz és a Tisza óriási erőfölényben van – valamilyen csoda folytán a Mi Hazánk mégis képes jelen lenni és képes lesz meghatározni a magyarság sorsát.
„Szeretném megkérni a minket követő ezreket, hogy legyenek Önök a médiánk” – kérte Toroczkai László. Hangsúlyozta, hogy a Mi Hazánk közösségét nem öncélú politikusok alkotják, akik – a Tisza Párt elnökével ellentétben – nem pillanatnyi érdekeik mentén léptek a politikai porondra. Emlékeztetett: három évtizedes közéleti pályafutása jelentős részében nem a javadalmazás vagy a hivatali előnyök motiválták; tevékenységét nem fizetésért vagy szolgálati autóért, hanem elkötelezettségből végezte.
„Mi a hazánkat szolgáljuk, ezért is lett ez a jelszavunk” – húzta alá.
A pártelnök hangsúlyozta, hogy ez a választás nem személyéről vagy pártjáról, hanem több millió magyar állampolgár sorsáról és jövőjéről szól. Kiemelte, hogy a valódi fordulathoz elengedhetetlen két legfontosabb erőforrás már a birtokukban van: egy több ezer fős, elszánt közösség, amely hazánk legegységesebb politikai erejét alkotja. Ebben a csapatban nem fizetett Facebook-profilok, hanem hús-vér magyar emberek dolgoznak, akiket nem az anyagi érdek, hanem a tiszta hazaszeretet és az ország iránti elkötelezettség vezérel.
Rekorder a Mi Hazánk
A párt másik meghatározó ereje az az önzetlen tettrekészség, amely véleménye szerint hiányzik a két nagy politikai tömbből. Ezt az elkötelezettséget egy konkrét „mentőakcióval” szemléltette: felidézte, miként szabadítottak ki egy kárpátaljai magyar édesapát egy csehországi kiképzőtáborból. Kiemelte továbbá, hogy a Mi Hazánk hatfős frakciója az Országgyűlés egyik legaktívabb közösségeként dolgozott, hiszen felszólalásaik számát tekintve messze megelőzték a többi képviselőcsoportot.
Szót ejtett Borvendég Zsuzsannáról is, aki 53 felszólalásával messze a legaktívabb magyar képviselő az Európai Parlamentben.
A Fidesz frakcióvezetője, Deutsch Tamás mindössze tíz alkalommal, míg Magyar Péter összesen háromszor szólalt fel az Európai Parlamentben. Emlékeztetett továbbá arra is, hogy Borvendég Zsuzsanna tevékenységét két ízben is vizsgálat alá vonták az EP-ben; a revíziók azonban mindkét esetben megerősítették a szabályszerűséget: megállapították, hogy mindent a legnagyobb rendben találtak, és egyetlen eurócentnyi hiány vagy hiba sem merült fel.
Frissült a Virradat Program
Kiemelte a Virradat Programot, melyet mint mondta, nem Izraelből vagy az Egyesült Államokból írtak, hanem Pilisen, Ásotthalmon és más magyar településeken. Ezt a programot frissítette fel a párt 2026-ra olyan témákkal, mint a mesterséges intelligencia. „A mi elveink azonban egy jottányit sem változtak” – jelentette ki.
„Amit mi mondunk, az úgy van, amit mondunk, az ott van a szívünkben is” – szögezte le.
A frissített Virradat Program elérhető a Mi Hazánk weboldalán is.Toroczkai szerint nem véletlen, hogy mind a Fidesz, mind a Tisza előszeretettel nyúl hozzá a Mi Hazánk programjában megfogalmazottakhoz.
Beszélt a súlyos demográfiai krízisről, rámutatva arra a riasztó tényre, hogy Magyarország lélekszáma immár kilenc és fél millió alá süllyedt. A születések száma tartósan alacsony marad, miközben a gazdasági mutatók is aggasztó romlást mutatnak. Kiemelte: 2021-hez, a Covid időszakához képest napjainkban egy átlagos magyar családnak már kétszer akkora kiadást jelent az alapvető élelmiszerek beszerzése a boltokban.

Magyarország egészségügyi mutatói jelenleg a legkedvezőtlenebbek az Európai Unióban – hangsúlyozta a politikus, rámutatva, hogy a szív- és érrendszeri panaszok, valamint a daganatos megbetegedések gyakorisága világviszonylatban is kiugróan magas. Véleménye szerint „Ebben a katasztrofális helyzetben teljhatalmat hagyni a Fidesznek vagy a Tisza pártnak történelmi katasztrófa lenne.” Éppen ezért úgy véli: a választók felelőssége sorsdöntő, és egyáltalán nem mellékes, hová kerül az a bizonyos x a szavazólapon.
Néhány szó a Fideszről és a Tiszáról
„Tizenöt év alatt láthattuk, mit tud a Fidesz, lényegtelen, hogy a kampányban mit mondanak. Mindig a nagytőkének, mindig a globalista nagyvállalatoknak kedvező gazdaságpolitikát folytattak. Ezt a globalista politikát pedig egyértelműen a vendégmunkásokra építik.” Toroczkai felidézte, Orbán Viktor a Bildnek kijelentette, hogy nekünk is vannak migránsaink, csak vendégmunkásoknak nevezik őket. Orbán azt is hozzátette, hogy:
„akár állampolgárságot is kaphatnak majd ezek a vendégmunkások, szavazati joggal” – Toroczkai szerint ekkor lesz vége Magyarországnak.
Rámutatott, hogy a gödi Samsung-gyár jelentős, 133 milliárd forintos állami szubvencióban részesült, amelynek folyósításához a kormány nem támasztott feltételként hazai munkahelyteremtési kötelezettséget. Ezzel párhuzamosan – Lantos János észrevételeire utalva – a Békéscsabára települő, 49 milliárd forint közpénzzel támogatott szingapúri Vulcan Shield Global toborzási stratégiája is kérdéseket vet fel, mivel a vállalat kifejezetten kínai nyelvtudással rendelkező munkavállalókat keres.
A Tisza Pártra térve kijelentette, hogy Magyar Péterrel nem az a fő probléma, hogy fogalma sincs a magyarok valós helyzetéről, hanem az, hogy nem is érdekli az. Ennek alátámasztására példaként éppen a szombaton Magyar Péter által „leigazolt” Kapitány Istvánt hozta fel, aki Toroczkai szerint még Bódis Krisztinánál is ártalmasabb a nemzetre.
„Magyar Péterék a BlackRock, a Vanguard és más globális nagyvállalatok szálláscsinálói Magyarországon” – jelentette ki.
Toroczkai László szerint a Tisza Párt győzelme esetén az ország irányítása ismét azokhoz kerülne, akik korábban már csődbe vitték Magyarországot. Kijelentette, hogy nincs különbség Mészáros Lőrinc és a BlackRock globális befektetőcsoport között, mivel szerinte a háttérben ugyanúgy üzletelnek egymással, ahogyan a fizikai közelségben, mindössze 400 méterre lakó Orbán Viktor és Magyar Péter is. Ezzel szemben hangsúlyozta, hogy „a Mi Hazánk Mozgalommal nem vesz senki zsákbamacskát”, utalva pártja következetességére és átláthatóságára.
Jön a többpólusú világrend, jöhet a paradigmaváltás
Beszélt a paradigmaváltásról, amelynek végrehajtásához szerinte most a világpolitikai helyzet is megfelelő. Külpolitika nélkül ma már nem lehet nemzetpolitikát tervezni – jelentette ki. Toroczkai szerint nekünk magyaroknak, a háború elkerülésével kialakuló többpólusú világrendnek örülnünk kell. „A jelenlegi, egypólusú világrendben ugyanis például a BlackRock által kezelt tőkekoncentráció 120-szor nagyobb, mint a teljes magyar költségvetés” – érzékeltette, mekkora erőre és hatalomra tettek szert ezek a globális nagyvállalatok.
Ezután Oroszország Európában és a térségben betöltött szerepéről beszélt, rávilágítva, hogy Oroszország európai szerepvállalása kulcsfontosságú a térség stabilitása szempontjából. Kifejtette, hogy a Moldovában tervezett, Romániával való egyesülésről szóló népszavazás elfogadhatatlan törekvés, amelynek megakadályozására egyedül a Moldova egy részén jelen lévő Oroszország képes.

A közbiztonság kulcskérdés
„Fel kell számolni a végrehajtó maffiát, a parkolási maffiát, és a vagyonukból kártalanítani kell azokat, akiket megkárosították” – jelentette ki, hozzátéve, hogy a bankárokra ugyanez vonatkozik.
Szerinte megengedhetetlen, hogy ha egy bíró téved, akkor a kártérítést a magyar adófizetőknek kell állnia. Egy politikust, képviselőt ugyanis bíróság elé lehet citálni, de egy bírót nem. A Mi Hazánk ezen is változtatna.
Tudásközpontot építene a Mi Hazánk-kormány
„A kereskedelem kerüljön magyar kézbe” – jelentette ki, példaként a Mi Hazánk által életre hívott Hazai Vásárt és a Hungulfot említette.
A lakhatási válság megoldása a pártelnök szerint alapvető feltétele a demográfiai fordulatnak. Toroczkai László elképzelései szerint egy olyan nagyszabású bérlakásépítési programra van szükség, amely nem csupán az ingatlanpiacot stabilizálná, hanem valódi jövőképet is adna a fiataloknak. A javaslat lényege, hogy a rendszer lehetőséget biztosítana a tisztességes bérlők számára, hogy idővel tulajdonossá válhassanak.
Budapestet fejleszteni kell
„Újra kell népesíteni a tanyavilágot” – jelentette ki jelezve, hogy a vidékre is kiterjesztenék ezt a programot. A Mi Hazánk Mozgalom nem akarja szembe fordítani a vidéket Budapesttel, mert szükség van mindkettőre. „Tegyük naggyá Magyarországot!” – jelentette ki, ehhez pedig szerinte Budapestet olyan szintre kell fejleszteni, hogy fővárosunkat a világ minden részéről látni akarják. Széchenyi István tervét megvalósítva „Üdvleldét”, vagyis egy nemzeti panteont építenének a Gellért-hegy tetejére a most ott álló megszállási emlékművek helyére.
A Hagyomány-szobrát, előterében a Szent Koronával a Margit-szigeten építené fel az amerikai Szabadság-szoborral megegyező méretben.
Felidézte, hogy tavaly rekordszámú: 20 millió turista érkezett Budapestre, ami szerinte tovább növelhető. Összekötné a budapesti Duna-szigeteket, a Margit- és az Óbudai-szigetet, fenntartva a zöld felületek arányát.
Toroczkai szerint a Tisza szabályozását is újra kell gondolni, mert a vízgazdálkodás helyreállítása nélkül nem lehet a magyar vidéket rendbe tenni.

Ne legyenek kötelező oltások
„Nem az a fő cél, hogy a kórházakban minél jobb körülmények között lehessünk, hanem az a cél, hogy ne kerüljünk kórházba. Ehhez meg kell szüntetni a magyarok mérgezését, ami évtizedek óta gátlástalanul folyik” – jelentette ki.
Az anyagi erőforrások kapcsán rámutatott, hogy a kormány tízmilliárd forintot költött el a bárányhimlő elleni vakcinákra. Véleménye szerint elengedhetetlen az oltási rend felülvizsgálata, hiszen tarthatatlannak véli, hogy Magyarországon legyen a legmagasabb a kötelező oltások száma az Európai Unióban. Kifejtette továbbá, hogy a jelenleg kötelező érvényű védőoltásokat választhatóvá tennék a lakosság számára.
Dúró Dóra felel majd a gyermekvédelemért
A Mi Hazánk Mozgalom továbbra is elkötelezett amellett, hogy a nők mellett a férfiak is nyugdíjba vonulhassanak 40 év munkaviszony után. A párt javaslata szerint a nyugdíjrendszert a gyermeknevelés elismerésével is kiegészítenék: minden felnevelt gyermek után plusz juttatás járna a szülőknek.
A gyermekvédelem kérdéskörében éles kritikát fogalmazott meg a DK és a Tisza Párt tevékenységével szemben. Felidézte, hogy Magyar Péter és Nagy Ervin Lakatos Márkot mentegette, aki kiskorú, fiatalkorú fiatalokra vadászott ragadozóként. A párt álláspontja szerint elfogadhatatlan bármilyen fellépés, amely relativizálja a kiskorúak sérelmére elkövetett visszaéléseket.
„A pedofilokat kasztráljuk, örökre kivonjuk a társadalomból” – jelentette ki.
Rámutatott, hogy a Mi Hazánk Mozgalom a gyermekek védelmét prioritásként kezelve szorgalmazza a közösségi média használatának korlátozását a 16 éven aluliak számára, az ausztrál szigorításokhoz hasonlóan. Kiemelte, hogy pártja a kezdetek óta kiemelt figyelmet fordít a legfiatalabbakra, többek között a Pajtárs Mozgalom elindításával. A párt szakmai programjában a gyermekvédelmi feladatok irányítását a négygyermekes édesanyára, Dúró Dórára bíznák, aki elkötelezetten küzd a digitális világ veszélyei ellen.
Korrupcióellenes ügyészség
Záróbeszédében vázolta azt a pénzügyi fundamentumot – mintegy 3-4 ezer milliárd forintot –, amely a gyökeres paradigmaváltás záloga lehetne. A források megteremtését az illegitim módon szerzett vagyonok visszaszármaztatására, valamint a dunántúli termőföldek külföldi kézből történő visszavételére alapozná. Emellett bevezetnék az oligarchaadót, a jelenleg multinacionális vállalatoknak juttatott állami támogatásokat pedig közvetlenül a hazai gazdaság és társadalom megújításába csatornáznák át.
Felállítanák a Magyar Korrupcióellenes Ügyészséget, amely paritásos alapon működne a politikai erők között.
A korrupció kivezetésével szerinte éves szinten ezer milliárd forintot lehetne a rendszerben tartani. Megszüntetnék a kormányzati propaganda finanszírozását, amivel 500 milliárd forintot spórolnának meg, ahogy a bürokrácia csökkentésével is közel 600 milliárd forintot lehetne megtakarítani.
„Mintegy 7000 milliárd forintunk rekedt Brüsszelben, de mi nem várunk tovább. A Mi Hazánk az egyetlen erő, amelynek nemcsak tervei és szakértői gárdája van a válság kezelésére, hanem birtokában van annak a politikai bátorságnak is, amely a tényleges áttöréshez kell. Célunk világos: hazánkat növekedési pályára állítani és biztosítani a magyar jövőt” – zárta gondolatait a nemzeti ellenzéki párt elnöke, a Mi Hazánk Mozgalom miniszterelnök-jelöltje.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás