Wellnesre és villákra költötték a közpénzt
Kép forrása: BBC
A francia ügyészség négyévnyi börtönbüntetést és öt év közügyektől való eltiltást kért Marine Le Penre, a Nemzeti Tömörülés politikusára az európai uniós források visszaélésszerű felhasználása miatt indított fellebbviteli tárgyaláson – írta a Reuters nyomán a 24.hu.
Le Pent tavaly májusban négy év börtönre – ebből két év felfüggesztettre – ítélték, emellett öt évre eltiltották közfeladat viselésétől.
A vád szerint a korábban pénzügyi nehézségekkel küzdő párt, akkoriban még Nemzeti Front, nem erre szolgáló EU-s forrásokból fedezte munkatársai fizetését 2004 és 2016 között. Az ügyben Le Pen mellett a pártot és több más személyt is vád alá helyeztek, első fokon 25 embert marasztaltak el, tizenketten fellebbeztek. Az ügyészek szerint Le Pen jogász, ő írt alá, tudnia kellett, mi történik.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás