A Tisza győri jelöltje az ukrán védelmi minisztérium beszállítójánál dolgozott
Kép forrása: Kisalföld.hu
Néher András, a Tisza Párt Győr-Moson-Sopron vármegye 2. számú választókerületi jelöltjének már felfüggesztett LinkedIn-profiljából olyan részletek derültek ki, amelyek a hivatalos bemutatkozásából hiányoztak, számolt be róla a Kisalföld.hu. A jelölt egy olyan osztrák cégnél dolgozott, amely számos ukrán védelmi szerv beszállítója.
Bár Néher deaktiválta a profilt, az adatokból kiderül, hogy 2023-tól a Frequentis nevű osztrák kommunikációs rendszerfejlesztő cég alkalmazottja volt. A cég katonai és civil légiforgalmi irányítással, valamint közbiztonsági és rendvédelmi szervek kiszolgálásával foglalkozik. Érdekesség, hogy a jelölt hivatalos önéletrajzában nem tett említést erről a munkahelyéről, pedig korábban saját közösségi felületein még nem titkolta állását.
A Frequentis az ukrán MKT-Communication nevű rendszerintegrátoron keresztül szállít Ukrajnába, amelynek ügyfélkörébe tartozik többek között az Ukrán Védelmi Minisztérium, a Biztonsági Szolgálat (SBU) és a Belügyminisztérium is.
Néher és az osztrák cég kapcsolatára a Rocketreach oldalának köszönhetően derült fény. A weblapon még elérhető a politikus oldala, és itt a felfüggesztett LinkedIn-profil tartalma is látható.
Nem ez az első ukrán szál a Tisza háza táján
Egyelőre nem tisztázott, hogy a cég ukrán beszállítói szerepe áll-e a titkolózás és a profil törlése mögött, de nem Néher az egyetlen tiszás politikus, akinél hasonló szálak bukkannak fel. A párt egri jelöltjének kampánymenedzserének munkahelye, a Kongsberg például kulcsszereplő az ukrán légvédelem fejlesztésében, emlékeztetett a Kisalföld.hu.
A párt irányvonala is illeszkedik ebbe a képbe: EP-képviselőik korábban ukrán színekbe öltözve szolgálták „hazánk érdekeit” Brüsszelben,
a Tisza Párt 2025-ös Nemzet Hangja elnevezésű szavazásán pedig a résztvevők többsége, 58 százaléka támogatta Ukrajna uniós csatlakozását. A cikk feleleveníti Néher egy korábbi, ellentmondásos szereplését is:
a 2019-es Audi-sztrájk idején sztrájktörőként nyilatkozott, kijelentve, hogy addig nem hajlandó beszüntetni a munkát, amíg a németországi gyárakban is dolgoznak.
Kapcsolódó:
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás