IV. Béla nyomába, a Bükk mesés ösvényeire hívja a túrázókat a HVIM – Magyar Ellenállás
Kép forrása: hvim.hu
„Idén május 23-án, szombaton már hetedszer rajtol el Miskolcon a IV. Béla-emléktúra! Az esemény ezúttal is a Hadak Útja-túrasorozat állomásaként kínál felejthetetlen élményeket” – adta hírül a túrát szervező HVIM – Magyar Ellenállás. „A túra nyomvonala pazar természeti kincsek között kanyarog, ami már önmagában is felejthetetlen élményt ígér. Azok sem fognak csalódni, akik kifejezetten a túrasorozat pontjaiért regisztrálnak” – olvasható a szervezet tájékoztatójában.
1241 áprilisában IV. Béla legendás ütközetbe vezette seregét. Bár a muhi csata tragikus magyar vereséggel végződött, a mongolok a hódításaik egyik legkeményebb összecsapásaként tartották számon: súlyos veszteségeik miatt egy ponton a visszavonulást fontolgatták, az elesett harcosok előtt pedig külön birodalmi temetővel tisztelegtek. A csatavesztés után a király megmaradt katonáival a Bükk sűrűjébe menekült, ahol a bélapátfalvai kolostor falai között lelt menedékre. Az emléktúra a bükkszentkereszti Lófő-tisztáson ér véget – pont azon a helyen, ahol az üldöző tatárok és a királyi utóvéd utolsó, elszánt ütközete zajlott.

A túra teljesítőit a célban nemcsak a jól megérdemelt oklevél, hanem a szervezők jóvoltából egy tál meleg étel is várja.
További információ a ivbelaemlektura@gmail.com e-mail-címen kérhető, az előnevezéseket pedig az alábbi linken várják a szervezők.
Kapcsolódó:
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás