loading
Menü
Támogatás

Dúró Dóra: A spontán szegregáció áldozatai valójában a normákat betartó családok

2026. jún. 10. 20:25
3 perces olvasmány
Képmontázs: Remenyiczki Éva | Felhasznált fotók: Kiss András Kristóf Képmontázs: Remenyiczki Éva | Felhasznált fotók: Kiss András Kristóf

Élesen bírálta Lannert Judit oktatási miniszter kijelentését Dúró Dóra, a Mi Hazánk Mozgalom elnökhelyettese. A politikus közösségi oldalán reagált arra a nyilatkozatra, amely szerint az egyházi iskolák fennmaradásának feltétele lehet, hogy felveszik a cigány gyerekeket a nem cigány gyerekek mellé.

Dúró Dóra szerint már önmagában problémás, hogy a tárcavezető alig néhány héttel kinevezése után olyan kijelentést tett, amely szembemegy a Tisza Párt korábbi, széles körű egyeztetéseket ígérő politikájával. Az elnökhelyettes kifogásolta azt is, hogy a miniszter kizárólag az egyházi iskolákat említette ebben a végletes mondatban, mintha máshol minden rendben lenne. Eközben más fenntartású intézményekről, például alapítványi iskolákról nem esett szó.

A politikus rámutatott arra is, hogy nem ez az első szakmailag téves állítás Lannert Judittól. Gyakran hangoztatott tévhit az is, hogy az egyházi iskolák több állami forrásból gazdálkodhatnak, mint az állami intézmények. A Mi Hazánk elnökhelyettese azonban rávilágított, hogy ez egy leegyszerűsítő és összességében hazug kijelentés, ugyanis az egyházi fenntartású oktatási intézmények finanszírozása összetett rendszer alapján történik, és hosszú távon nem jelent számukra többletelőnyt.

Dúró arra is felhívta a figyelmet, hogy az egyházi iskolák arányaiban több hátrányos helyzetű gyermeket oktatnak, ráadásul sok településen úgy vettek át iskolákat, hogy ezzel mentették meg azokat a megszűnéstől. „Az utóbbi években pedig finoman szólva sem volt az évszázad üzlete iskolafenntartónak lenni Magyarországon, az egyházaknak sem” – fejtette ki.

Bejegyzésében a legnagyobb problémának azt nevezte, hogy a kormányok rendre félreértelmezik a szegregáció kérdését. A Mi Hazánk politikusa így fogalmazott:

A legnagyobb baj, hogy Lannert Judit ugyanúgy fordítva ül a lovon, mint az eddigi kormányok mindegyike: a valós áldozatok azok a családok, akik arra kényszerülnek (igen, kényszerülnek), hogy elvigyék a gyerekeiket az olyan iskolákból, ahol olyan gyerekek közt lennének, akik nem is akarják betartani a normákat, mert ez a szülői minta számukra. Azok a szülők vállalják a többletterhet, akik csak biztonságban akarják tudni a gyermekeiket, és érvényesíteni akarják az ő tanuláshoz való jogukat. A spontán szegregáció áldozatai a normákat betartó családok és gyerekeik.

Dúró Dóra azt is kifogásolta, hogy a miniszter a kérdést kifejezetten a cigány gyermekekkel összefüggésben vetette fel, nem pedig általánosságban a hátrányos helyzetű tanulók integrációjaként. Kifejtette, hogy ez ellentmondásos megközelítés, amely kettős mércét tükröz:

Az pedig már csak hab a tortán, hogy Lannert Judit az egészet kizárólag a magyar–cigány együttélés problémájaként írja le. Nem azt mondja, hogy hátrányos helyzetű gyerekeket kell befogadni, hanem kifejezetten a »roma« szót használja. Akkor az egész ügy mégis valójában etnikai kérdés, és nem társadalmi? Magam is tudom a progresszív választ erre, mindössze a kettős mércére és a hiteltelenségre világítok így rá.

Az elnökhelyettes végül azt üzente az oktatási miniszternek, hogy több szakmaiságra, a valós problémák ismeretére, valamint az egyházi iskolákkal kapcsolatos előítéletek és a „progresszív reformok” elhagyására lenne szükség.

Kapcsolódó:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás