loading
Menü
Támogatás

Nem rúgunk ki senkit – közölte Ruff Bálint, miután kirúgtak 41 embert

2026. jún. 12. 13:19
6 perces olvasmány
Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI Fotó: Szigetváry Zsolt/MTI

A KözTér több hangfelvételt is közölt arról az állománygyűlésről, melyen a Telex volt jogásza, Ducsay Zsuzsanna, aki azóta a Miniszterelnökség közigazgatási államtitkára lett, igencsak sajátos stílusban jelentette be az elbocsátásokat. A dolgozóknak egy június 5-i állománygyűlésen jelentették be, hogy távozniuk kell (szó szerint, hiszen az épületet is azonnal el kellett hagyniuk), a szélsőbaloldali Ruff Bálint Miniszterelnökséget vezető miniszter pedig június 8-án azt mondta, hogy ő személy szerint senkit nem bocsátott el…

A KözTér megjegyzi, hogy bár Ruff a második számú helyettesével, a Telex volt jogászával végeztette el a piszkos munkát, ám attól a tény még tény marad: 41 beosztottjának mondott fel azonnali hatállyal a Miniszterelnökség. Ilyen döntések nem tartoznak a helyettesek kompetenciájába, így a lap szerint erről vélhetően Ruff Bálintnak is tudnia kellett. Ehhez mi tesszük hozzá, hogy azért is valószínűtlen, hogy Ruff nem tudott ezekről az elbocsátásokról, mert egyre több jel mutat abba az irányba, hogy az övé a kormányzatban a tényleges irányítói szerep.

Papírok nélkül küldték el őket

Az állománygyűlést június 5-én hívták össze az Iskola utca 13-ban, 9 órára. „Igazából számítottunk már rá. Először cselesen átköltöztettek mindannyiunkat, hogy a cuccaink dobozban legyenek, és ne nagyon kelljen bajlódniuk a logisztikával. Persze volt olyan kolléga, aki reménykedett, mivel nem politikai munkát végzett, de a legtöbben tudtuk, hogy ez a nap be fog következni. Ami viszont felháborító volt, az a stílus. Nem annyira jön át szerintem a hangfelvételekből, de ahogy megjelentek a kidobószerű, AH-s (Alkotmányvédelmi Hivatal) fickóval, a Pál utcai fiúk jutottak eszembe. Elképesztően arrogáns és lekezelő volt az egész. Végig éreztették, hogy ők most mindent megtehetnek velünk” – mondta a kirúgás körülményeiről az egyik érintett.

Arra a kérdésre, hogy megkapjuk-e a sétálópapírt, teljesen értelmezhetetlen választ adott Ducsay, sőt – jogásszal azóta egyeztetve – jogsértőt is. Hiszen úgy rúgott ki minket, hogy a sétálópapírt (vagyis azt, amivel a személyügyön ki tudnak minket léptetni) nem adták oda azóta sem. Ez nyilván szándékos volt. Ki akartak szúrni velünk, mert így hivatalosan nem tud megszűnni a jogviszonyunk sem. Azt mondták, hogy ilyen helyzetet még senki sem látott.

Jogszerűtlen lehet az elbocsátásnak álcázott politikai tisztogatás

Először szerdán telefonáltak, hogy 4-én lesz az értekezlet. Aztán végül, ugye, 5-én lett” – mondta egy másik érintett.

Azonnal közölték velünk, hogy mindent hagyjunk ott, ami nálunk van. Mindent végiggondoltak, de ha nekünk volt egy-egy kérdésünk, arra már nem tudtak válaszolni. Csak ilyeneket, hogy »Nem hagyhatja el a tárgyalót!«, meg hasonlókat.

Ducsay megfogalmazásában a 41 ember elbocsátására a jogalap az álláshely azonnali hatályú megszüntetése a Kit. 104. § (1) bekezdés m) pontja értelmében. A KözTér szerint ezzel csak az a bökkenő, hogy erre akkor hivatkozhat Ruff és Ducsay, ha utána csökkentik a teljes minisztériumi létszámot. Igaz, ez nem derül ki azonnal, de ellenkező esetben mindegyik kirúgás jogkövetkezményeket von maga után. Nem is olyan meglepő, hogy az érintettek jelentős része már most jogi lépéseket fontolgat.
Ha kiderül, hogy nem lesz kevesebb az összlétszám, akkor bűncselekményt követtek el lényegében. De maga a stílus és a lebonyolítás is megérne egy pert! Arról meg nem is beszélve, hogy azon élvezkednek, hogy kirúgtak minket, de mégsem tudunk elmenni és új munkát találni, hiszen nem adják ki a kilépő papírjainkat.

Ducsay maga a hangfelvételen erről így vélekedett: „Akkor elmondom újra. Most nincsen további sétálás, nincsen sétálópapír!” Emlékezetes, hogy Ducsay volt az a jogász, aki néhány hete hibásan jelentette meg a Magyar Közlönyben Havasi Bertalan helyettes államtitkári pozíciójának megszüntetését, miután Orbán Viktor korábbi sajtófőnöke a Karmelita tetején dohányozva osztotta ki Magyar Pétert.

Most mi jövünk!

A KözTér alapítója, Kurucz Dániel elért egy további érintettet, aki azonban a másik oldalon áll. Közöttük az alábbi párbeszéd zajlott le:

„–  Szia, Dani! Értem a kérdésed, moralizálhatunk, de Ruff Bálint a Tisza lelkiismerete!

– Egyetértesz a politikai alapú kirúgásokkal? – kérdezem.

– Igen. Csak azzal nem, hogy nem vállalják fel nyíltan, és sunnyognak.

– És ha majd a Fidesz csinál ilyeneket? Azzal is egyetértesz? – kérdezem.

– Nem. Azzal nem értenék egyet!

– Miért? – kérdezem.

– Mert a Fidesz már bosszút állt. Most mi jövünk!

Kurucz arra is kíváncsi volt, miért kellettek az elbocsátáshoz az AH-s emberek. Erre a következő választ kapta: „Ezt amúgy nem erősítem meg. Nem biztos, hogy AH-s. Lehet, hogy IH-s (Információs Hivatal – a szerk.). Egy biztos: minden motyót végignéznek. Leellenőriznek. Egyenként. Visszamenőleg.

Kapcsolódó:

Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
További cikkeink
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás
Összes
Friss hírek
Támogassa munkánkat!

Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.

Támogatás