„Ez már osztrák föld, ez magyar emberé nem lesz többet soha!”
Halastó Gutorföldén | Kép forrása: gutorfolde.hu
A Dunántúl nyugati részén a rendszerváltás óta az a legsúlyosabb gond, hogy hatalmasra nőtt az idegenek által birtokolt mezőgazdasági, erdészeti és halászati területek mennyisége. A politika következetesen szemet huny afelett, hogy a határ menti térségekben milyen jelentős földvagyon került külföldi, elsősorban osztrák érdekeltségek kezébe. Sok százezer hektár, sok ezer milliárdos magyar földvagyon, teljes települések egész határa külföldi gazdák kezén van.
A nagybirtokosok az osztrák és európai uniós földalapú támogatásokat felvéve olyan versenyelőnyre tesznek szert, amely mellett a magyar gazdák nem tudnak talpon maradni.
A vasi, zalai magyarok gazdasági önállósága és társadalmi helyzete, de az ország nemzetbiztonsága és szuverenitása is súlyos kockázatnak van kitéve.
Az Európai Unióból érkező, szintén gazdasági migránsok felveszik azt a pénzt, ami a magyar embereknek, földhasználóknak járna a piacnyitás áraként a magyar termőföld után. Vagyis nem azok kapják meg a támogatást, akiknek járna, ami felvetheti az uniós költségvetési csalás lehetőségét is.
„Ez évente önmagában is ezermilliárdos probléma, arról már nem is beszélve, hogy mindent elvisznek, ami a területeken terem: erdőt, szénát, gabonát.
Minden ősszel számolatlan köbméterszám dübörög kifelé az országból a magyar erdő, húsz–ötven hektárokat vágnak tarra” – sorolja elkeseredve Huszár Tamás zalai gazdálkodó.
„Még megérjük, hogy az osztrák gazdák gondolnak egyet, és kikiáltják magyar földön a Kelet-Burgenlandi Köztársaságot,
mint amilyen az 1918. december 6-án Hans Suchard szociáldemokrata politikus által proklamált, igaz, csak két napig élő Hiénc Köztársaság (Republik Heinzenland) volt Nagymartonban a német ajkú lakosság védelmére” – teszi hozzá keserű humorral.
„A legmegdöbbentőbb esetem az volt, amikor tárgyaltam egy helyi osztrákkal, aki árulta az ezerhektáros birtokát. Hoztam neki magyar vevőt, de azzal utasított el, hogy »Ez már osztrák föld, ez magyar emberé nem lesz többet soha!«”
– idézi a vérforraló, labanc pökhendiséget.
„Emellett a kilencvenes évek elején, a zavarosban halászva a téeszek gazdasági társaságokká alakultak. Ezekbe az ezerhektáros birtokok tőkevagyonként kerültek be, így a jogszabályi kiskapukat kihasználva bármikor gazdát cserélhetnek, hiszen a cégtulajdonváltásra nem vonatkoznak a földtörvény korlátozásai.
A megalakuló vagyonvisszaszerzési hivatalnak talán az első dolga kellene hogy legyen ezen nyilvánvalóan jogszerűtlen ügyletek felülvizsgálata. Tessék visszaszerezni az ország területeit!” – szólítja fel a kormányt a zalai magyarság nevében Huszár Tamás gazdálkodó.
De meddig tekinthető pusztán piaci folyamatnak a földek külföldi kézbe kerülése, és mikortól válik nemzetstratégiai jelentőségű üggyé?
A föld nem egyszerű befektetési eszköz, hanem a helyi közösségek megélhetésének, kulturális örökségének és jövőjének alapja. Ősi jogon járó, elidegeníthetetlen birtokunk.
Ezt már az EU-s csatlakozási vitában határozottan képviselte a nemzeti radikalizmus akkori pártja, a MIÉP, de a politika irányítói könnyed nácizással lesöpörték az asztalról a magyarság alapvető jogát jelentő földtulajdon kérdését.
Kapcsolódó:
Az X- és Telegram-csatornáinkra feliratkozva egyetlen hírről sem maradsz le!
Mi a munkánkkal háláljuk meg a megtisztelő figyelmüket és támogatásukat. A Magyarjelen.hu (Magyar Jelen) sem a kormánytól, sem a balliberális, nyíltan globalista ellenzéktől nem függ, ezért mindkét oldalról őszintén tud írni, hírt közölni, oknyomozni, igazságot feltárni.
Támogatás
